Mennyivel tart tovább budapesti tömegközlekedéssel egy út egy kerekesszékesnek, mint annak, aki tud járni? Van-e reális lehetősége egy mozgáskorlátozottnak egyedül bulizni menni vagy plázában vásárolni? Hány centis padka számít túl magasnak? Ilyen kérdésekre kerestük a választ a kerekesszékes Szilvágyi Gergellyel csatangolva Budapesten. Forbes Urban.
Amikor Gergővel előre egyeztettük az útvonalunkat, nem tűztünk ki túlságosan nehéz feladatot, hiszen nem a külvárosból indultunk, hanem a nagyon jól megközelíthető, budai Allee bevásárlóközpontban találkoztunk, innen akartunk eljutni a Lehel térig. Praktikus okból döntöttünk így: a 35 éves Gergő az Etele térhez közel dolgozik –szerkesztő mérnök egy építőmérnökcégnél –, autóval könnyen és gyorsan az Alleeba ér, ahol mozgáskorlátozott lévén egész nap ingyen parkolhat. Gyakran itt intézi a bevásárlást is, rögtön meg is mutatja, miért. A földszintről a nagyméretű liftben gond nélkül lejutunk a mélygarázsba, ahol két, kerekesszékkel használható bevásárlókocsi is áll a többi mellett.
Százassal működnek, mint a normál bevásárlókocsik, de úgy képezték ki őket, hogy egy mozdulattal rákapcsolódnak a kerekesszékre, és együtt mozognak vele. Kevesebb cuccot lehet elvinni velük, de Gergő szerint ez nem gond, mert egy rekesz sör azért elfér rajtuk. A Spar is a mélygarázs szintjén van, így autóval elég egyszerű megoldani a bevásárlást. „A lakásunk közelében van egy Aldi. Írtam nekik, hogy lenne igény ilyen bevásárlókocsira, és legnagyobb megdöbbenésemre nemcsak válaszoltak, hanem egy hónap alatt be is szerezték. De nem tudják kint hagyni, mert nincs neki elég hely, így csak az használhatja, aki tud róla, hogy a raktárukban van egy ilyen, és külön szól, hogy hozzák ki. Emiatt továbbra is főleg itt vásárolok.”
A városban a Forbes. Budapesti témáinkat keresd a novemberi lapszám mellékleteként!
Az ellenség: a 41-es villamos
Gergő a nyitott gerinc nevű születési rendellenességgel született, aminek nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy nem jut el az információ az agyba, hogy a lábának mozognia kéne. Sosem tudott járni, de éppen ezért ritkán van balesete kerekesszékkel. „Gyakorlatilag a testem része a szék. Megy rutinból a közlekedés, nem kell külön figyelnem rá. Egészen más a helyzete annak, aki újonnan kerül kerekesszékbe, és meg kell tanulnia.”
Tizenéves és huszonéves korában még az is jellemző volt, hogy az éjszakai járatokra a legleharcoltabb, iszonyú magas lépcsőjű buszokat állították be, az önálló bulizás ezért is reménytelen lett volna. Ezeket persze azóta kiszuperálták, és ma már éjszaka is sok alacsony padlós busz jár, de számos vonalon jellemző még nappal is, hogy kerekesszékkel másfélszer annyi időbe telik a tömegközlekedés, mint a nélkül, hiszen meg kell várni az alacsony padlós járművet.
Mégis legtöbbször autóval jár.
„Tizennyolc évesen megszereztem a jogsit, óriási váltás volt az életemben. Budafokon, Rózsavölgyben laktunk, és addig csak akkor tudtam elmenni valahova, ha apám elvitt autóval, és aztán értem jött, vagy a két évvel fiatalabb öcsémmel mentünk, és ő húzott le-fel a 41-es villamoson. Az még ma sem alacsony padlós, és a feleségem például csak nagy nehézségek árán tud rá felhúzni. Amikor elkezdtem vezetni, kinyílt a világ.”
Mielőtt nekivágunk a városnak, Gergő megmutatja az autóját. Az automata váltós Opel Astrát utólag alakították át kézi vezérlésűvé, ugyanazzal a karral tud gázt adni és fékezni. Az átalakítás költségét nagyobb részben fedezi a tb, és autóvásárlásra is lehet támogatást igényelni, benzintámogatás nem jár. Az Angyalföldön lakó Gergő csak a munkahelye és a lakása közt húsz kilométert tesz meg minden munkanapon, már ennek a havi benzinköltsége több, mint a „rendes” BKK-bérlet ára, mozgáskorlátozottaknak ingyen járó bérletéről nem is beszélve.
Átugratom reflexből
Az Alleeból kijutva tudjuk, hogy a Fehérvári út felé kell fordulnunk, de ha először járnánk itt, nemcsak az a kérdés merülne fel, hogy hol van a metróba lemenő lift, hanem az is, hogy hol a metró. A liftet egyáltalán nem jelöli semmilyen kiírás, a metrót is csak egy kisméretű „M”, amit egy lámpavasra szereltek jó néhány méterre a lejárattól. Ahogy megyünk a megálló felé, Gergő szól: „Itt volt egy akadály, amit te észre sem vettél, mert átlépted.” Mutatja az egyenetlenül lerakott vagy elmozdult térburkolatot, két centi szintkülönbség van két lap között. „Ezen már elakadhat a kerék. Én átugratom reflexből, de ha valaki tol, akkor balesetveszélyes, mert neki tol, és én előre kiborulhatok a székből.”
Onnan, hogy megvan a lift, a 4-es metrón jók vagyunk: a peronon nagyméretű matrica jelzi, hogy hol kell felszállni a kerekesszékkel ahhoz, hogy a metrókocsiban pont a lehajtható üléses részhez érkezzünk, ahol a székkel el lehet férni. A 4-es vonal végig akadálymentes, de mindig két liftet kell használni: az egyik a felszínről levisz az aluljáróba, a másik onnan a peronra. A Kálvin téren az aluljáróban hiába keressük a felszínre vezető lift jelét, a kitáblázás itt is hiányzik.
Ha a 3-as metró nem állna felújítás alatt, akkor sem tudnánk vele továbbmenni, egyelőre a legtöbb állomáson csak mozgólépcsővel közelíthető meg a peron. Mint Gergő mondja, éppenséggel nem lehetetlen mozgólépcsőn le- vagy felmenni kerekesszékkel, de erősnek kell lenni hozzá, hogy megtartsa magát az ember, és mindkét irányban igen balesetveszélyes a dolog, nagyon könnyű akár lefelé, akár felfelé menet közben lebucskázni a lépcsőn a székkel.
Segít, de nem szívesen
Mivel a Nyugatihoz szeretnénk eljutni, 9-es busszal megyünk. A buszmegálló megközelítése szinte problémamentes, de ami az egyik ember akadálymentesítése, az a másik akadálya: a vakoknak, gyengénlátóknak a járdán kialakított vezetősávokban megakadhat a kerekesszék, és ezek a járdaszegélyen különösen veszélyesek lehetnek, Gergő borult már ki az úttestre a kerekesszékéből, mert elakadt a vezetősávban.
Megjön a busz, Gergő megkéri a sofőrt, hogy hajtsa ki a rámpát, amin fel tud szállni. A sofőr ugyan megteszi, de baromi kelletlenül, nem szól hozzánk, ránk sem néz. „Sajnos ez a jellemző – kommentálja Gergő. – De őket is meg lehet érteni, ha sok idő megy el a felszállással, máris kicsúszott a menetrendből.” A jó megoldás a gombnyomással leereszthető, elektromos rámpa lenne, de míg ez például Londonban már teljesen el van terjedve, Budapesten összesen tíz ilyen járművet üzemeltet a BKK.
Felszállás után a mozgáskorlátozottak helyén elmélyülten telefonáló nőt háromszor kell megkérni, menjen arrébb, mire kapcsol. Gergő elmondja, hogy régebben szinte csak külföldiek ajánlották fel a segítségüket közlekedés közben, de úgy érzi, ez változóban van. Ő nem szégyellős típus, amikor szüksége van rá, simán segítséget kér. Ha a busz közvetlenül a járda mellett áll meg, elvben rámpa nélkül is le tud szállni róla, akkor van gond, ha a busz nem tud beállni a megállóba, vagy a sofőr túl messze áll meg a járdaszegélytől.
Ha Gergő a munkahelyéről egyenesen haza akarna menni, viszonylag könnyű dolga lenne, mert a sok alacsony padlós szerelvénnyel közlekedő 1-es villamos szinte háztól házig vinné. A dolog szépséghibája csak az idő. Ötven percbe telik, mire a villamos végigzötyög ezen az útvonalon, autóval ugyanez a táv csak nagyjából feleannyi ideig tart. Ha készen lesz a 3-as metró, akkor a BKK felveszi majd a versenyt az autóval, az Árpád hídtól a Kálvin térig 3-assal, onnan a 4-es metróra átszállva Kelenföldig elvben szintén körülbelül 25 percbe telik majd az út.
Télen viszont szinte bárhogyan szívás kerekesszékkel közlekedni. A hóban könnyen elakad a kerék, és a fedetlen megállókban ázni sem örömteli, ugyanakkor autóval is bosszantó, hogy a latyakos kerekesszéket a kocsiba ki- és bepakolva összekoszolódik az ember ruhája. Azért így is az autó nyer.
„Ha nem lenne autóm, kétszer is meggondolnám, hogy elinduljak-e otthonról, télen pedig háromszor”
– mondja Gergő annak ellenére, hogy a parkolás sem mindig könnyű, még a házukban sem. Bár új építésű, akadálymentes házban laknak a feleségével, a garázsban szűk a parkolóhelyük, a számára bonyolultabb ki- és beszállás miatt Gergő nem is tudja használni, ha mellette is parkol valaki.
Reménytelen bolyongás a Westendben
Gond nélkül leszállunk a buszról, és megkerüljük a Nyugati pályaudvar épületét, hogy benézzünk a Westendbe. Közben azért konstatáljuk, hogy az állomás épületén nincs jelölve, hogy kerekesszékkel egy oldalajtón át lehet bejutni, ha pedig valaki éppen most érkezne meg vonattal a Nyugatiba, és naivan a főbejáraton át próbálná elhagyni az épületet kerekesszékkel, akkor ott a lépcsősorba ütközne, amelyen csak akkor tudna lejutni, ha levinnék.
Az 1999 végén átadott Westend egészen más világ a tíz évvel később épült Alleehoz képest. Nem fotocellás a földszinti bejárati ajtó, erőből kell kinyitni, és belépve semmilyen tájékoztatást nem látunk a lift hollétéről. Mivel mozgólépcsőzni nem tudunk, kizárásos alapon a földszinten indulunk el. Hamarabb kiszúrom az apró kerekesszékes-liftes ábrát, mint Gergő, büszke vagyok magamra, mert még nem tudom, mi jön. Beszállunk, felmegyünk az első emeletre. Kiszállás után egy zárt, „üzemi terület” feliratú ajtó az egyik nem létező opciónk, a másik, hogy kilépünk az épületből, és egy külső lépcsősor tetején találjuk magunkat. Zsákutca.
Vissza a liftbe, második emelet, azaz tetőterasz. Irreális optimizmustól fűtve elindulunk a kellemes, lugasos teraszon, hogy ha esetleg hamarabb nem is, de majd a túlvégen, a mozinál biztosan vissza tudunk menni az épületbe. Tévedés. Az üvegajtón túl a mozihoz lépcsősor vezet le, Gergő csak úgy tudna továbbhaladni, ha iderendelne két mozis dolgozót, hogy emeljék le a lépcsőkön. Visszamegyünk a tetőteraszra, és találunk egy másik liftet, megkockáztatjuk ismét az első emeletet, és siker: innen már tényleg be lehet gurulni a bevásárlóközpontba.
A Lehel téri kijárat felé vesszük az irányt, és már nem is lepődöm meg, hogy ez a lift sincs kitáblázva. Nekem is iszonyú frusztráló ez a reménytelen kóválygás, úgy érzem, mintha direkt szívatnának, de Gergő jobban viseli.
„Lehetne azt mondani, hogy Budapest alkalmatlan rá, hogy kerekesszékkel élj benne, de én vagyok rá az élő példa, hogy nem az. Vannak nehézségek, de végül is mindenki megküzd különféle nehézségekkel.”
Időnként meg kell kocogtatnia neki háttal álló emberek lábát, hogy észre vegyék, és arrébb húzódjanak, a liftből kiszállásnál pedig az ajtó rácsukódik a karjára. Rá se ránt.
Utolsó magunknak kijelölt feladatunk az átkelés a Lehel téri tripla zebrán a Váci út, Ferdinánd híd, Lehel utca viszonylatban három zebrával és hat padkával. Az első, legújabb átkelőnél szabályosan le van csapva a járda széle, a következőnél már van padka, ha alacsony is, a harmadiknál még magasabb padkán kell feljutni. Gergő felugrat akár tízcentis padkára is, de figyelmeztet, hogy sok kerekesszékesnek még az ötcentis is megoldhatatlan feladat. Tehát nincs olyan, hogy elég alacsony padka – a padka nem akadálymentes. Búcsúzkodunk a Lehel téren, rámutat az aszfaltban tátongó többcentis repedésre. Ez is gond lehet, de nem csak neki. „Egy tűsarkú cipő is ki tud törni benne” – csóválja a fejét.
Fotók: Sebestyén László
| A négy legparább hely a belvárosban
Az akadálymentes útvonalak tervezéséhez használható Route4U app egyik tulajdonosa, Székely Tamás elárulta nekünk, hogy Budapest belvárosának melyik négy pontján a legnehezebb kerekesszékkel közlekedni.
1. Lánchíd, pesti hídfő
A Lánchídon Buda felől érkezve kerekesszékkel segítség nélkül szinte lehetetlen átkelni a Duna-korzóra a magas padkák miatt. A híd pesti oldalának déli járdájáról pedig sok száz méteres kerülővel juthatunk csak el az MTA épületéhez.
2. Astoria
Az Astoria-aluljáró nincs akadálymentesítve, a Deák tér felől érkező kerekesszékesnek fogalma sincs, merre menjen, ha át szeretne jutni a Múzeum körútra vagy a Rákóczi út átellenes oldalára.
3. Astoria–Blaha-tengely
Ha a kerekesszékes az Astoria felől elindul a Rákóczi út északi oldalán, a Síp utcánál tovább nem jut, a város leglátványosabb „monster” padkái fogadják. A túloldali Puskin utca padkái is magasak, egyenetlenek, egyedül balesetveszélyesek.
4. Nyugati tér
A Teréz körutat leszámítva mindegyik irányban több száz méterre van a legközelebbi gyalogátkelőhely, így marad az aluljáró. Rámpa azonban csak két irányból van, az akadálymentes 4-6 villamosok irányába rámpa nem vezet. Lift legközelebb a Westendben van, az aluljáró szintjére ugyan le lehet jutni vele, de óriási kerülő. |
Autó nélkül, kerekesszékkel talán el sem indulnék Budapesten
