Nettó 8 óra, és menj haza játszani!

Csanády István szembe megy az árral. Van egy 30 fős startupja, amely most kapott 2 milliárd forint befektetést, nem is akárhonnan, hanem a Revolut és a Spotify egykori befektetőitől. Alkalmazásuk, […]

Bővebben

A Halott Pénzen és a Wellhellón kívül tavaly senki sem tudott rádiós slágert írni, és ez nem véletlen

Pár évvel ezelőtt egy langyos nyári estén egy fesztiválon egyszer csak felrikkantott mellettem valaki: „Tibibácsiii!”, majd egy falkányi huszonéves lány fejhangon visítva, fröccsöt lóbálva robogott be abba a sátorba, ahol Dévényi Tibor, az ország egyik legrégebbi lemezlovasa immár félig botra támaszkodva beüzemeltette a keverőpultot, és a spicces ifjúságot karon fogva teleportált a szőkített hajú, fehér nadrágos fiúbandáktól vészterhes kilencvenes évekbe.

Azzal a retróbulival egy időben több zenekarnak is volt koncertje, de Tibi bácsi mágnesként szipkázta el a közönséget a pöttyös labdájával. Miért? Hogyan? A retrózenék voltak ennyire jók, az új zenék ennyire rosszak?  Sokáig nem is foglalkoztam ezzel, de egy ismerősöm elültette a bogarat a fülembe. Megpróbáltam utánajárni, mi kell ahhoz, hogy ma valamiből sláger legyen.

„Egyszerű. Abból lett sláger, amit letoltak a torkunkon” – tárja szét a kezét Molnár Gábor, a Gold Record zenei kiadó ügyvezető igazgatója. Az Akváriumban beszélgetünk, ahol pár héttel ezelőtt, szilveszterkor ötezer volt a beugró arra a Necc Party nevű bulira, amit a Fish! rockzenekar frontembere, Kovács „Senior Hal” Krisztián vitt – csakhogy nem a rockandroll, hanem a kilencvenes évek volt a tematika, és bőven a buli kezdete előtt elfogyott az összes jegy.

Gábor jól ismeri a hazai könnyűzene „popos” vonalát (is), a kiadónál rengeteg népszerű előadó fordult meg.

A slágerépítés receptje úgy nézett ki, hogy a menedzsment eljuttatta az országos rádiónak a slágergyanús nótát, és ha a zenei szerkesztő is annak ítélte, akkor kezdődhetett az össztűz. Napi négyszer legalább szólt az a dal, fél éven keresztül.

„Nem lehetett elbújni előle” – meséli Gábor. Ha egy rádió vitte, valószínűleg vitte egy másik is, szóval a dolog gyorsan el tudott harapózni.  Ez a rendszerváltás utáni időszakban főként a popzenére vonatkozott, de aztán szép lassan felzárkózott az underground és az alternatív szcéna is.

 Nagyon zene!

Az underground speciális helyzetben volt és van Magyarországon, de az ő bajuk lényegében lefedi a teljes hazai zeneipar problémáját. Először érdemes kábé tíz évet utaznunk az időben visszafelé, hogy megértsük, mi az.

2007-et írunk. A top 100 leghallgatottabb előadóból 35 magyar. Nyakig ül az ország a megasztárosok dalaiban, pörög a folk-rock Nox, a Zanzibár, Dobrády Ákos és a többiek.

A közszolgálati, országos lefedettségű Petőfi rádió új, ambiciózus irányvonalat tűzött ki maga elé: a rádió a fiatal, feltörekvő magyar underground zene egyik meghatározó fórumává akart válni. „Az MR2 Petőfi Rádió – közszolgálati jellegénél fogva – alapvető feladatának tartja, hogy teret adjon a hazai könnyűzenei élet tehetségeinek. A Petőfi műsoraiban is érezhető ez, hiszen elég széles körben válogatnak azon hazai előadók zenéiből, amelyek más rádiókban egyáltalán nem is kapnak lehetőséget” – írja egy 2008 áprilisában kiadott közleményében a rádió.

A Petőfi egy 13 állomásos koncertsorozatot szervezett ezeknek az ismeretlen zenekaroknak és előadóknak, köztük Harcsa Veronikának, a The Carbonfools-nak, Péterfy Borinak, a Heaven Street Sevennek, Zagarnak, a Vad Fruttiknak, de vitték a Pasót, a Brainst és a 30Y-t is.

„A 2007 előtti időszakban főként a popzene dominált a Danubius-Juventus rádiókban. Összeállt egy pár fős formáció, nem is kellett koncertezniük, a single albumokkal be tudtak kerülni a rádiókba.”  Ezt már Kovács Ákos, a Gold Record vezető menedzsere, vagy ahogy zenész körökben ismerik, „Dadan” mondja, aki underground zenekarokat menedzselt. Olyan együtteseket, amelyek akkoriban csak csorgathatták a nyálukat a rádióra – többek között a Heaven Street Sevent.

„Jókat mosolygok most azokon az egykor döntési pozícióban lévő zenei szerkesztőkön, akik rajonganak azokért a zenekarokért, akiket ők maguk nem engedtek játszani” – teszi hozzá némi iróniával a hangjában.

A Petőfi segítségével megszűnt a popzene dominanciája, ezek a zenekarok egyre ismertebbek lettek, egyre nagyobb fesztiválokon egyre nagyobb bulikat tudtak szervezni.

2010 után a Petőfin belül komoly átszervezések kezdődtek, de a hatodik évben tenyereltek rá igazán a jobboldali értelemben vett ráncfelvarrás gombra: a korábban ismert arcok magyrésze, köztük a főszerkesztő Horváth Gergely, és Buda Márton is távozott. A magyar zeneipar erőteljes tiltakozása lepattant a döntéshozókról, szerintük csak vérfrissítés történt, egyébként meg kultúrgettó alakult ki házon belül, aminek csak pár haszonélvezője volt.

 

 

Bár a Petőfi zenei irányváltással már jóval több embert ért el, nem igazán születtek slágerek. Az underground zenekarokat telibe találta, de a popzenés vonalon is érezni, hogy az országos rádiók letérdeltek: a 2018-as, magyar előadókat rangsoroló lejátszási lista csupán harmadik helyezettje (Rúzsa Magdi) tudott 2018-as számmal tarolni, a listát vezető Freddie egy 2016-os, az ezüstérmes Majka egy 2017-es kiadású dallal szerezte meg a pozíciót – és a három énekes közül egyiket sem kiadó fedezte fel, mindhárman előbb voltak ismertek a képernyőről, mint a rádióból.

A cifra számok csak még cifrábbak lesznek, ha a nemzetközi előadókat is bevesszük a képbe, 2018-ban a 100 leghallgatottabb előadóból csupán kettő volt magyar (a WellHello és a Halott Pénz). 2007-ben még 35-en voltak. Közben a Retro Rádió úgy hagyta ott a mezőnyt, ahogy Hosszú Katinka szokta egy átlagos hétfőjén az összes ellenfelet, egy év leforgása alatt magához ragadta a leghallgatottabb országos rádió címet. Most a Petőfi és a Retró rádió kombója ugyan hozná a Class FM hallgatottságát, de a Retro rádió nem a friss slágerekre van kitalálva, így ez sem játszik.

Ha nincs sláger, nincs pénz?

Mivel örömzenélésből és ingyenes koncertekből (vagy a Youtube-ból) megélni nem lehet, a zenekarnak is pénzt kell termelnie valahogyan. A hagyományos módszer szerint először elkészült egy album, aztán az album nótáit játszotta a rádió, az emberek pedig elmentek a koncertre, hogy élőben is hallják a slágereket. Az internet megjelenésével az albumvásárlási kedv megszűnt. Semmi sem példázza ezt jobban annál, minthogy egy Aranylemez 1992-ben százezer eladott lemez után járt, 2012-ben már akkor is megkapta egy zenekar, ha kétezret korongot el tudott adni. Emiatt egyre inkább a koncertek felé tolódott a fókusz, és hadrendbe állították a zenekari merchandise-termékeket is.

 


A Pro-Art 2017-es zeneipari felmérésében a megkérdezett zenészek 39 százaléka mondta azt, hogy a rádió számukra elengedhetetlen a sikerhez, a fókusz egyértelműen a Youtube és a közösségi média felé helyeződött át.  Szintén ebből a felmérésből derült ki az is, hogy a bevételek legjelentősebb része a koncertekből érkezik (Egy ismert, nagy zenekar fellépésenként körülbelül 3 millió forintos díjjal számolhat, ám ebből rengeteg költséget ki is kell fizetniük – a Forbes 2017 júliusi számában írtunk erről bővebben.)

A kiadói oldalt is durván érintették a változások. „A klasszikus modell már nem működik, mi is 360-as dealekben gondolkozunk” – mondja Molnár Gábor. A kiadó szó sem jó igazán rájuk, mert inkább már ügynökségként segítik a zenészeiket. „Mi intézünk mindent, a bookingtól elkezdve a marketingen át a merchandise-termékekig, kiadványokig, plakátokig” – teszi hozzá. Ráadásul a sztárépítés romantikája is megkopott.

„Kell egy online vagy médiasiker, vagy valamilyen háttér, manapság abban van a fantázia, nulláról nem nagyon lehet már elindulni, az nem elég, hogy szép vagy és jó a hangod” –mondja.

A Gold Record üzleti modellje a profitorientált win-wint üldözi: a zenekarok fellépései után a gázsiból kap részesedést, tehát ha jól dolgoztak, és jönnek a megrendelések, akkor lesz pénzük, ha mellélőttek, akkor nem.

Hatmillió megtekintés – és akkor mi van?

2019-ben nem kell brutális kapcsolatrendszert fenntartani ahhoz, hogy valaki a produkcióját megismertesse a szélesebb közönséggel, hiszen ott az internet. A valóság viszont az, hogy hiába sikerül a Youtube-on befutni egy nótával, még nincs kint a vízből egy lelkes előadó. Egy több milliós megtekintés is becsapós lehet, önmagában rizikós egy koncerthelynek erre alapozni, hiszen nem ismerik a közönséget, aki ezt a nézettséget generálta. Van, hogy egy már befutott banda alig pártízezres kattintást hoz össze a Youtube-on, de mégis teltházas a koncertje, míg a milliós megtekintésű előadónak nem ismert a rajongótábora, senki sem tudja, hogy az vajon mennyire fizetőképes.

„Nagyon érdekes, hogy vajon mi lesz például az USNK-zenekar sorsa. Megnyerték az X-faktort, futnak a Dalban, pörög a Youtube-csatornájuk, és mellette jól megy a booking is. De vajon meg tudják-e tartani ezt a tempót?” – teszi fel a költői kérdést Molnár Gábor. A statisztikák nem túl ígéretesek: a kereskedelmi csatornákon futó tehetségkutatók nyertesei közül az utoljára hét éve sugárzott Megasztárból tudtak a legtöbben megmaradni a köztudatban (Rúzsa Magdi, Molnár Ferenc Caramel, Király Viktor, Tolvai Renáta, Radics Gigi), az X-faktor győztesek közül inkább az utóbbi egy-két év nyertesei tudnak még bulikat csinálni,

ugyanakkor a szocializmusban rongyosra játszott előadók máig teltházasak, lásd például Korda Györgyöt, aki 1969-ben (közel 50 éve!) nyert először tehetségkutatót.

Elnöki ügy?    

Azért persze ellenpélda is akad. Itthon elsőként egy székesfehérvári srác, Karácson Tamás tudta értelmezhető módon meghekkelni a rendszert. A Youtube-on hamar népszerű lett a Fluor Filigrán művésznéven rappelő fiatal, de a rádiók zenei szerkesztőiről rendre visszapattant.

„Az én sztorim azért érdekes, mert lefutottam azokat a köröket, amiket most az influencerek. Kialakult egy bázisom, de ehhez nem kellett a média. Aztán ez az egész elért egy pontot, amikor már nem tudtak nem foglalkozni vele a rádiók, de tudom, hogy törekedtek arra, hogy ne kerüljek be. A Mizut az összes rádió elutasította, a zenei szerkesztők nem akarták játszani, de már túl feltűnő nézettséget produkált” – mondja Fluor.

Az azóta Forbes címlapot is megjárt zenész saját kézzel építette fel a rajongóbázisát a neten, de ehhez lényegében két lábon járó kontentgyárrá alakult. „Nekem az internet túlélés volt. Kampányt építettem mindenre, egyfolytában twittereztem, arról is tudtak, ha boltba mentem, együtt éltem, együtt lélegeztem a közeggel.  Minden pénteken volt egy fogadóórám a Ustreamen, egy fanatikus állat voltam.” Alulról küzdötte fel magát, ha kellett, plázában lépett fel, eldugott falunapokon haknizott, ma már ezeket nem vállalja. A rádiós játszások a Wellhello zenekar elindulásával lettek fontosak.

Fluor a Forbes Urban különszám címlapfotózásán 2017-ben (Fotó: Forbes) 

„Nem szar a Petőfi, de ez már egy másik Petőfi. Presztízs volt bekerülni annak idején, összekötötte a zenekarokat is, ma már nincs koncepció mögötte. A zenekarok magukra maradtak, mindenki a saját útját járja úgy, ahogy tudja, a közösségépítő erő hiányzik belőle. A mai napig előfordul, hogy hallgatom az Itunes-t és jön valami, amire felkapom a fejem, egyből arra gondolok, hogy basszus, ez milyen jó lenne a Petőfin, mert kicsit különlegesebb. Azon is nemrég gondolkoztam el, hogy milyen rég hallottam 30Y-t vagy Péterfy Borit, miért? Mert már nincs a rádióban, és magamtól meg nem megyek utána.” A Youtube viszont az influencerek megjelenésével sokkal zajosabb lett, mint Fluor időszakában, így szerinte ott már nehezebb befutni.

„Nálunk nincs bűvészkedés sem az arányokkal, sem az idősávokkal, sem előadókkal, sem a nyelvvel (minden magyar zene, hazai előadó magyar nyelvű szerzeménye) – reagált az MTVA a kérdéseinkre a szerkesztési elveikkel kapcsolatban. „Sem stílus, sem műfaj szempontjából nincs tiltólista a Petőfi Rádióban, viszont csak olyan dalszövegű zenék kerülhetnek adásba, amik megfelelnek a mindenkori, ránk vonatkozó jogi kritériumoknak (különös tekintettel, kiskorúak védelmére vonatkozó szabályokra).” Az MTVA szerint  a Petőfi Rádió teljes műsoridejében, reggel, délben, este és éjjel is, jóval 35 százalék feletti magyar zenei aránnyal dolgozik, úgy, hogy az érintett előadók felvételeinek 95 százaléka öt évnél nem régebbi zenemű.

A magyar zenék ugyan jelen vannak a Petőfin, de a megkérdezettek szerint a kiszámíthatatlan megjelenési rendszer és az országosan fogható rádiók számának megcsappanása miatt a slágerépítő hatás már nem működik.

DIY karrier

A zeneipar a technológiai fejlődés miatt egyre inkább demokratizált, ma már kisebb befektetéssel is stúdiószintű minőséget lehet produkálni, nincsenek annyira a kiadók infrastruktúrájához kötve a zenészek, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Ezt a helyzetet használta ki Bánkuti Dániel, aki online produceri workshopokat tart zenészeknek, zenészekkel. „Én abban hiszek, hogy most rombolni kell ahhoz, hogy valami új születhessen.

Senki sem tudja, hogy fog kinézni a hazai zeneipar öt-tíz év múlva, mert nagyon megváltoztak a trendek. Ma már nincs ideje egyetlen zenekarnak sem arra, hogy a szerzeményeikből kihozzák, amit ki lehet.” – teszi hozzá.

“Régen összegyűjtötted a pénzt egy Michael Jackson lemezre, és utána egy évig azt hallgattad. Most kéthavonta jönnek a single-ök, és az igazán nagy durranások sem korszakos slágerek lesznek, hanem csak időszakosan felkapott, aztán elfelejtett nóták. Hol van már a Despacito és a Gangnam Style?” – tárja szét a kezét. A retróláz szerinte pont emiatt nem csak Magyarországon, hanem világszerte egyre erősebb. „Nem tudsz ekkora zajban versenyezni olyan zenékkel, amik évtizedek óta a köztudatban vannak.”

„Én hiszek abban, hogy ami jó, az megtalálja majd az utat így is – summázza Dadan. – De aki nem volt jó hangya, és nem tett félre a hidegebb napokra, az most valószínűleg nehezebb idők elé fog nézni.”

 

Frissítés: A cikkben tévesen írtuk le Horváth Gergely pozícióját (főszerkesztő volt) illetve a Petőfi Rádió hallgatottságának visszaesésénél utólag tüntettük fel, hogy az Budapestre vonatkozik. A cikk címébe utólag beleírtuk, hogy rádiós slágerekről van szó. 

 

"Sose kopogtass a lehetőség ajtaján. Csak rúgd be simán, mosolyogj és mutatkozz be."