rövid hír

Üres a Nyugati, mától máshová érkeznek a menekültek

Forbes
2022. március 21. 1 perc olvasás

Hétfő hajnalra kiürült a Nyugati pályaudvar menekülteket fogadó része, a segítségnyújtás mától a kormány által kijelölt BOK-csarnokban folytatódik, és a Keletiből is oda költözik a civil kezdeményezéssel létrehozott, kisgyermekeseket segítő gyereksarok. 

A Miniszterelnökség még pénteken közölte, hogy a Fővárosi Védelmi Bizottság – azaz a katasztrófavédelem budapesti kirendeltsége – tranzitvárót alakít ki az Ukrajnából a háború elől menekülők számára a Keleti pályaudvar melletti BOK „B” csarnokban hétfőtől, ahol a menekültek az ígéret szerint minden szükséges szolgáltatást megkaphatnak.

A kormány a pályaudvarok kiürítéséről is döntött, a menekülteken kívül vasárnap éjfélre a civileknek és önkénteseknek is el kellett hagyniuk a létesítményeket – elvileg a tranzitzónákon belül folytathatják munkájukat.

A Telex hétfőn hajnalban megnézte a Nyugatit, ahol már egy elhagyatott váróteremmel találkoztak.

A Keleti Pályaudvaron civil összefogással kialakított gyereksarok is a BOK-ba költözik, Facebook-oldaluk szerint hétfőn már nem érkezik olyan vonat, amit a Keletiben fogadniuk kellene.

Azt írták, hogy mindenképpen maradnak, a BOK-ban továbbviszik a gyereksarkot és a baba-mama részt.

Borítókép fotó: Sebestyén László

Kapcsolódó: 

Vagy a papírokat intézi az ember, vagy az életét menti – Pardavi Márta a menekülthullámról

Ezt hagyják maguk után az oroszok Ukrajnában – így néz ki az ostromlott ország a harcok negyedik hetében