Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Ha nincs járvány, most nem lenne egy plázában üzlete

Alapító tagja volt az Eventuell Stúdiónak, húsz éve saját brandet épít, átélte a magyar textilipar szétesését és minimum két válságot, de folyton új utakat keres. Szabó Zsuzsi textiltervezőnek az alkotás ma is ugyanakkora öröm, mint a kilencvenes években volt, és ugyanakkora küzdelem, hogy a tehetséges magyar tervezők lába alól kicsúszott a hazai ipari háttér. 2020 viszont új lehetőséget hozott: ha nincs járvány, most nem lenne egy plázában üzlete.

Egy világjárvány kellős közepén, éppen 2020-ban üzletet nyitni egy budapesti plázában, első hallásra meglepő húzásnak tűnik. „A barátaim értetlenül néztek – mondja Szabó Zsuzsi, amikor a Mammut 1 fölszintjén bérelt helyiségben leülünk –, de régi vágyam volt, hogy saját üzletem legyen frekventált helyen. Már egy éve is próbáltam egy pop-up store-t nyitni, több tervezőtársammal együtt is szívesen béreltünk volna.”

Csakhogy míg 2019 őszén nagyságrendileg havonta 600 ezer – 1 millió forintért tudott volna bemenni a bevásárlóközpontba, egy évvel később sokkal jobb feltételekkel bérelhette ki a varróműhelynek és bemutatóteremnek egyaránt alkalmas üzlethelyiséget.

A koronavírus-járvány hatására eltűntek a vásárlók, sorra mondták fel szerződésüket a bérlők, Szabó Zsuzsinak pedig eljött a belépési pont. A vevők ugyan azóta sem lézengenek túl sokan, de mivel megrendeléseinek 90 százaléka eddig is személyes kapcsolatokon, ajánlásokon keresztül jött, szinte mindenki potenciális vásárlót jelent, aki az üzlet felé jár és betéved.

„Nekem ez új, hogy valaki csak úgy beesik – mondja lelkesen, és az első hónapok szokatlan tesztidőszaka alapján egyelőre bizakodó. – Jó látni, hogy van egy réteg, akinek kifinomult ízlése van, és tudatosan keresi a magyar tervezők termékeit.”

Szabó Zsuzsi régi név a hazai textiltervezői szakmában, és – akárcsak több pálya- és kortársa – ha kicsit szerencsésebb időben és szerencsésebb helyre születik, ma talán nem csak a szűk hazai szakmai és vásárlói kör ismerné. Mesterdiplomáját 1990-ben az akkori Iparművészeti Főiskolán (ma MOMÉ-n) ruhatervezésből szerezte, majd néhány évnyi színházi (Nemzeti Színházbeli, illetve a kaposvári és zalaegerszegi színházakbeli) munka után, amikor jelmezekhez tervezett egyedi textileket, váltott a lakástextilek készítésére.

Saját szövésű anyagaival már a kilencvenes évek közepétől sok éven át kiállított a világ legrangosabb textilvásárának számító frankfurti Heimtextilen, és bár „nehéz embernek” vallja magát, aki szeret a saját feje után menni, sokszor érezte magát valamiféle szakmai összefogás motorjának.

Kapott nívódíjat, dizájndíjat, és bár nem szereti, ha a piac diktál neki a tervezésnél, Szabó Zsuzsi több mint húsz éve abból él, amit szeret (Fotók: Sebestyén László)

Így volt ez huszonhat évvel ezelőtt, amikor Szigeti Szilvivel és néhány más textiltervezővel és egy belsőépítésszel összeállva megalapította az Eventuell Stúdiót. Ez az alkotóközösség részben más összetételben, Eventuell Galéria néven ma is működik a hazai dizájnerek közötti összefogás ritka példájaként. És így van ez most is, amikor bútor-, lámpa-, szőnyeg- és más enteriőrtervezőkkel közösen gondolkozva szívesen keresi az alkalmankénti szakmai együttműködést. Ezt a világjárvány okozta legfrissebb válságból való kiútkeresésben is nagy lehetőségnek tartja, de azért a legjobban a folyamatos alkotás és kísérletezés erejében hisz.

Főleg, hogy ez azóta is ugyanannyi adrenalinnal tölti fel, amióta kislánykorában rajzolgatni kezdett. „A tervezés nekem játék. Lelkesít, feldob – mondja röviden, majd kiderül, sokszor éjszaka három körül jönnek a képek, ötletek, amiket azonnal lejegyzetel. – Utána jön a valóság, hogy hogyan lehet megvalósítani manufakturális körülmények között azokat a nagyipari dolgokat, amikhez nincs meg a technológiai háttér.”

A meg nem élt lehetőségek

Nem volt könnyű helyzetben az, aki közvetlenül a rendszerváltás után kezdte a textiltervezői pályát. Az egykor kifejezetten erős magyar textilipar 1989 előtt jobbára a KGST országok piacára gyártott tömegárukat, amikor is a dizájnhoz nagyjából az volt a hozzáállás, hogy „a művészlányok hadd művészkedjenek, úgyse lesz belőle semmi”.

Szabó Zsuzsi ennek a korszaknak a legvégét még éppen megélte a ma már egzotikusan hangzó Magyar Selyemipar Vállalat fiatal tervezőjeként, néhány évvel később meg azt tapasztalta meg, hogy mit okozott a Szovjetunió szétesése és a szovjet felvevőpiac elillanása. A hazai textilipar pillérei szinte pillanatok alatt omlottak össze, és a kérdés onnantól nem az volt, hogy mi a szerepe a dizájnnak, hanem hogy megmaradnak-e a hazai textilgyárak.

„Az volt a szerencsétlen helyzet, hogy hiába jöttek a nemzetközi lehetőségek, hiába voltak kíváncsiak a friss magyar tervezőkre a külföldi cégek, ha a textilipar meg elkezdett kicsúszni alólunk”

– emlékszik a kilencvenes évek második felére, amikor több éven át az Eventuell Stúdió akkori másik négy tagjával együtt minden évben kiállított a frankfurti Heimtextilen.

„Ott álltunk, frissen összeállt magyar textiltervezők, olyan példákkal előttünk, mint Tricia Guild, a brit Designers Guild megalapítója, aki ugyanúgy kicsiben kezdte, mint mi, de ma szinte mindenki ismeri a világon, óriási céget és márkát épített. Egy identitászavar kezdett kialakulni köztünk, hogy most tervezők vagyunk vagy gyártók ­– mondja Zsuzsi. ­– Jöttek komoly nagykereskedő cégek képviselői, a munkáink nagyon tetszettek nekik, és felvillantak előttünk lehetőségek. Egy milánói nagy cég például beválogatta az anyagaimat a következő kollekciójába, de olyan szerződést tettek elém, amit nem tudtam aláírni valós technológiai és pénzügyi háttér nélkül.”

Míves, nemes anyagokkal szeret dolgozni, és szinte mindig ötvözi a technikákat

Magas színvonalú, megbízható gyártói kapacitás azóta sem jelent meg a magyar piacon. Az egykori nagyvállalatok egy része csődbe ment, mások külföldi kézbe kerültek, más stratégia mentén dolgoztak, vagy azóta már be is zártak. Befektetők sem sürögtek a magyar textiltervezők körül, akik előtt így általában az az út maradt, hogy saját finanszírozásból kisebb kollekciókban gondolkozzanak, és a tervezéstől a gyártáson át az értékesítésig maguk menedzseljenek minden részfolyamatot.

Kreativitás van, skálázhatóság nincs

„Sok jó textiltervező van a piacon – mondja Osvárt Judit, a Budapest Design Week kurátora, szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja –, de pont a nehézségek miatt óriási a fluktuáció. A magyar textildizájnerek láthatatlanok a nemzetközi vérkeringésben, nem tudják az üzletüket skálázhatóvá tenni, és a befektetők is szívesebben adnak inkább a divattervezőknek tőkét, ahol kisebb a beruházásigény és gyorsabb az átfutás. A lakástextileknél ráadásul nagyon kemény a verseny a tömegtermékekkel, így aztán hiába van meg a kreativitás és a szakmai tudás, sokan elhagyják a pályát.”

Ha tehát valaki lassan harminc éve kitart a szakmája mellett, és meg is él az általa tervezett lakástextilekből (Zsuzsit idézve: „hol jobban, hol kevésbé”), az már szinte önmagában teljesítmény, de az biztos, hogy nagyfokú alkalmazkodóképességről árulkodik. Egy ideig például Lengyelországban és Ausztriában szőtték a Szabó Zsuzsi textileket, majd amikor annyira megemelték a minimális gyártási mennyiséget, hogy az ő megrendeléseihez mérten nem volt igazán opció több száz métert egyszerre legyártatni, akkor újra választás elé állt:

vagy keres egy befektetőt és létrehoz egy nagyobb, homogénebb kollekciót és raktárkészletet, vagy többféle munkákból megpróbál összeállítani egy portfóliót, ami már kiadja azt a mennyiséget, amit évente kétszer saját finanszírozásból is le tud gyártatni.

Mivel az egyfajta mintából és anyagból sokat vagy a sokféle egyedi minta és anyag kombinációjából inkább kevesebbet közül neki mindig az utóbbi volt a vonzóbb, továbbra is ezt az utat járja, jóllehet van néhány olyan visszatérő alapmotívuma, ami nagyon sokféle anyagon és nagyon sokféleképpen használható, és ezáltal úgy teszi egyedivé a munkáit, hogy közben gazdaságosabbá is válik a gyártása.

Rátéve, nyomtatva, hímezve, sűrítve, ritkítva

A sokoldalúságot és a komplex megközelítést említi elsőként Szabó Zsuzsi munkáiban Csavarga Rózsa belsőépítész is, aki szerint ezzel áthidalható a nagy volumenű ipari gyártás és az egyedi kézműves darabok közötti szakadék, ami egy nagyobb belsőépítészeti megbízásnál már probléma lehet.

„Amikor például a kétezres évek elején együtt dolgoztunk egy budai kormányrezidencia belsőépítészeti kialakításán, akkor Zsuzsi tervezett egy motívumot, egy klasszikus mintát, amit aztán rátéttel, nyomtatva, hímezve, sűrítve, ritkítva mindenféle variációban és minőségű anyagokon végig tudott vinni a lakószobáktól a fogadótereken át a vendégszobákig, vagyis miközben megoldotta a nagyobb volument is, végig tolta a művészi, technikai, grafikai ambícióit.” (A kormányfői rezidenciának szánt Művész úti egykori Karády-villa belsőépítészeti felújításáért Csavarga Rózsa aztán megkapta Az év belsőépítésze díját.)

A mából visszanézve egyébként a legnagyobb igény a hazai textiltervezők munkájára a 90-es évek második felétől a 2008-as válságig tartó időszakban volt. Ennek több oka volt, a kilencvenes években még nem volt az országban annyi külföldi lakástextilbrand, mint ma, és – legalábbis Szabó Zsuzsi így élte meg – volt egy vákuum az igényes magyar dizájnra.

A kétezres évek első felében pedig konjunktúra volt, rengeteg építkezés, beruházás zajlott – Zsuzsi dolgozott családi házakon, követségeknek, szállodáknak, kastélyszállóknak, voltak közületi munkái akár nagyobb állami vállalati megbízóknak is. Mígnem beütött a 2008-as krach, durván visszaesett az építészirodák létszáma és megrendelése, és jött öt-hat év vergődés.

Zsuzsi nem az a kesergő alkat, ha nehezülnek a körülmények, akkor is inkább alkot és töri a fejét valami újításon, például ez idő tájt kezdett ráállni arra, amit ma is előszeretettel csinál. Megtervez egy általában visszafogott alapmotívummal ellátott anyagot, azt megszöveti nagyobb mennyiségben egy gyárban – az utóbbi években a csárdaszállási Csárdatextben –, majd saját varróműhelyében erre még teljesen egyedi hímzések – geometriai minták, íves alakzatok – kerülnek.

Egyedi szövés és egyedi hímzés adja legtöbb munkájának a karakterét, miközben dolgozik például technikai fonálból szőtt lángálló szövetekkel (ezeknek szállodákban, kastélyokban van jelentősége), és mindenféle technológiai innovációkkal kísérletezik.

Közel tízéves tervezgetés, kísérletezés előzte meg például világító, ledes függönyeit, aminek a technikája mostanra kiforrott: az anyagba beleszöveti a vezetéket, és egész apró mikroledeket ültet a hímzett mintákra. Máskor UV-bevonatú cérnákkal hímez, a függöny így nappal beszívja a fényt, a sötétben meg fluoreszkál. Ezek a speciális megoldások nyilván nem egy hétköznapi lakás nappalijának a függönyözésekor jönnek szóba, hanem speciális felhasználásra készülnek – például irodák recepcióján vagy arculati elemként használhatók.

Friss innovációt a járvány miatti bezárkózás is hozott: 2020 újításaként például 1-2 hónapos fejlesztés után vastagabb textilből többméteres egyedi falipaneleket készített, amelyek egyterű irodák hangelnyelő textiljeként, térelválasztóként vagy pusztán dekoratív látványelemként funkcionálnak.

A mintadarabot minden termékénél mindig ő készíti el, mert „a szép anyagnak az a lelke, hogy nagyon szépen legyen kivitelezve”, de aztán a további kivitelezést – többnyire hímzést – már a műhelyében dolgozó, általa kinevelt varrónők végzik.

Instagramhájp vs. szakmai mélység

Hogy tovább tud-e lépni, meg tudja-e valósítani például azt a nagy álmát, hogy a saját üzlet mellett legyen egy minigyára szövőgéppel, szövőmesterekkel és hímzőgéppel, az nagy kérdés – Zsuzsi úgy számol, „ez annyiba kerülne, mint egy autó”, vagyis csak a legszükségesebb gépek legalább 6-10 millió forintos beruházást igényelnének. És egy kicsit más mentalitást.

„Régen akkor tudtál előrébb lépni, ha mindent te csináltál, tervezést, gyártást menedzselni, szerződni, kereskedni, máskülönben nem jött össze az üzlet – mondja. – Ma le kellene adnom bizonyos dolgokat, üzleti tervezést, marketinget, hogy egy individuális vállalkozásból tovább tudjak fejlődni.”

„A hazai textiltervezők készségei között két végletet látok – ezt már Osvárt Judit mondja –, vagy nagyon jól kommunikálnak, profik a prezentálásban és népszerűek az Instagramon, viszont hiányzik mögöttük a gyártási kapacitás, a tőke, a kitartás vagy a szakmai mélység. És vannak, akik mindent tudnak a textilről, nagyon kreatívak, nagyon ügyesek, portfóliójuk is van, de önmenedzselésben sokat kellene fejlődniük.”

Szabó Zsuzsira egyértelműen inkább az utóbbi áll, és ő is tudja magáról, hogy marketingben, vagy például a honlapja fejlesztésében van még hova fejlődnie. Ahogy az is óriási ugrást jelentene, ha elindíthatna egy webshopot – hogy lenne mögötte árukínálat, az nem kérdés, egyelőre a fejlesztői kapacitás és a know how hiányzik.

Hosszabb távon ugyanakkor mégiscsak a folyamatos szakmai színvonal és nem az instagramhájp tűnik a felszínen maradás kulcsának – Szabó Zsuzsi pályája erre jó példa, és ez az, amiből ő sosem akar alább adni. Mint ahogy abból a lelkesedéséből sem, hogy minden alkalmat megragad, ahol más magyar tervezőkkel együtt a hazai dizájnt és alkotók munkáit népszerűsítheti.

2002 óta a saját útját járja, de szívesen kooperál más dizájnerekkel

A tavaly őszi – a járvány miatt kivételesen csak a szakmai közönség előtt megrendezett – Construmán például négy másik tervezővel – Juhász Ádám lámpa-, Brinkus Kata szőnyeg-, Veres Péter bútortervezővel és Oláh Sándor ötvösművésszel – együtt 5Home néven álltak össze, és Zsuzsi úgy érezte, tudják egymást inspirálni, termékeik egy enteriőrben erősítik egymást.

Hogy ennek az alkalmi összeállásnak lesz-e folytatása, az még kérdés, de merészebb álmaiban Zsuzsi olyasmit is vizionál, hogy textiljeit más hazai márkákkal együtt közös showroomban árulja, vagy például egymás melletti üzleteket bérelve létrejöhetne egy magyar dizájner utca akár egy bevásárlóközpont falain belül is. Elvégre, ha neki most sikerült bemennie a plázába és ez a modell beválik, az másnak is vonzó lehet.

Nyitókép: Szabó Zsuzsi a Mammut Bevásárlóközpontban nyitott saját üzletében 2020. decemberben (Fotó: Sebestyén László)

Képtelen vagyok bárkinek bármit megtanítani. Csupán elgondolkodtatni tudom az embereket.

Szókratész, ókori görög filozófus