Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Freud unokája Londonban – a kiállítás, ahol minden képen ugyanazt és mégis teljesen mást látsz

Meghosszabbított nyitvatartással január 26-áig még el lehet csípni Lucien Freud kiállítását a londoni Royal Academy of Artsban, ahol 50 önarcképen keresztül lehet átélni a huszadik század egyik legfontosabb angol festőjének művészi és jellemfejlődését. Ha ecsetvonásokkal lehet analizálni, akkor Sigmund Freud unokája ennek a terápiának az atyja.

„Nem fogadom el, amit a tükörben látok, itt kezdődnek a problémák”

– mondta egyszer Lucien Freud, és ez röviden meg is magyarázza, miért volt az egyik legkedvesebb témája saját maga. A 2011-ben 89 éves korában elhunyt és szinte az utolsó pillanatáig aktív művész életművének igen jelentős hányadát képviselik az önarcképek, még úgy is, hogy életében több önarcképet megsemmisített, mint amennyit megkímélt.

A Royal Academy of Arts (RA) mostani tárlatán 50 darab került a falakra a fiatal fiútól az öregember Freudig, és mivel egész munkásságát a tüzetes, aprólékos megfigyelés és a kíméletlen, őszinte megjelenítés jellemzi, ez egy meglepően izgalmas utazás a magát a saját képmásán keresztül folyton analizáló művész életén át. 

Alanya és tárgya

Lucien Freud 1922-ben született Berlinben, Ernst L. Freud fiaként, Sigmund Freud unokájaként. A család a nácizmus elől menekült Angliába 1933-ban, Lucien ott tanult festészetet, és vált már életében az egyik legünnepeltebb brit festővé. Rendkívül zárkózott ember lévén több mint hatvanéves pályája alatt elsősorban barátait, rokonait, szeretőit és saját magát festette le, bár időnként néhány hírességet is portréalanyául választott, majd a róluk készült művekkel nem ritkán megbotránkozást is keltett. 

Teljesen mindegy volt ugyanis, hogy saját arcát vagy az angol királynőjét tanulmányozta sok alkalommal, órákon át, nagyon közelről, nagyon alaposan és behatóan, mindenkinek a portréját szépítés nélkül, realisztikusan és kegyetlenül festette le. Nem az a művész volt, aki eltüntette a ráncokat, ereket, bőrhibákat vagy zsírpárnákat (Erzsébet királynőről valószínűleg csak hízelgőbb képek születtek, mint amilyet ő festett), legdrágább képe is egy hihetetlenül kövér nőt ábrázol, amint meztelenül folyik szét egy kanapén. Ez a festmény (Benefits Supervisor Resting) utoljára a Christie’s árverésén bukkant fel négy évvel ezelőtt, akkor 56,2 millió dollárt ért. 

Freud az aktok és a portrék művésze, az RA most az utóbbiakra fókuszál, azon belül is hat évtized önarcképeire. „Csak úgy tudok dolgozni, ha maximálisan megfigyelem a modellt és koncentrálok” – mondta saját munkamódszeréről, majd azt is kijelentette, hogy „csak úgy fair, ha magammal is ugyanúgy járok el, mint másokkal, saját magamat is ugyanannak a procedúrának vetem alá”. 

Man with a Feather (Set-portrait), 1943 (Fotók: Royal Academy of Arts)

Első igazán jelentős önarcképe (Man with a Feather) 21 éves énjét mutatja, 1944-ben állította ki először, első önálló kiállításán Londonban. A kép egy nagyfűlű, kisfiús arcot ábrázol, az alak kezében azzal a madártollal, amivel egyébként a képet festette, és amit első komoly kapcsolatától, Lorna Wisharttól kapott.

Hotel Bedroom, 1954

Körülbelül tíz évvel később, az 1954-ben festett Hotel Bedroom című képén saját magát a háttérbe, árnyékba húzódva festette meg. A szállodai szoba ágyán akkori (második) felesége fekszik, de a két alak közt alig lehetne nagyobb a távolság, tisztán érezni kettejük kiüresedett kapcsolatát. Caroline Blackwooddal kötött házassága négy évig tartott csupán, és Freud felesége kifejezetten kegyetlennek tartotta a képet, amit viszont a művésztársadalom nagyra értékelt. A Velencei Biennálén Francis Bacon mellé került a falra, és abból a szempontból is nagy jelentőségű, hogy az utolsó darabja Freud „ülős” korszakának. Harminckét éves koráig ugyanis Freud minden képét mereven ülve, modelljéhez közel húzódva festette vagy rajzolta, de a Hotel Bedroom után szakított ezzel a gyakorlattal, és soha többé nem ült le, amikor festett. „Úgy éreztem, hogy fel kell szabadítanom magam” – indokolta a váltást. 

Reflection with Two Children (Self-portrait), 1965

Újabb 12 év elteltével a Reflection with Two Children arra példa, hogy Freud hangsúlyozni kezdte a tükröt, mint segédeszközt, amit egyébként korábban is használt, de nem jelenített meg a képein. Itt sem direktben látjuk, de a perspektívából egyértelműen következtethetünk rá, a padlón fekszik Freud lába előtt. A két gyerek, Rose és Ali Boyt, Suzi Boyttól született gyerekei.

Interior with Plant, Reflection Listening, 1967-68

Hiába mind önarckép, Freud munkái már csak azért sem egyhangúak, mert nagyon sokszor valami teljesen más van az előtérben, ő pedig félig, homályosan vagy háttérbe szorulva mutatkozik. A negyvenes évei közepén készült Interior with Plant, Reflection Listening erre példa, ő egész kicsiben figyel, itt nem saját maga, hanem a gondolatok a fontosak.

Reflection (Self-portrait), 1985

Húsz évvel később, a Reflection viszont egészen közelről ábrázolja, 65 éves arca egyre markánsabb, csontosabb, homloka ráncosabb és magasabb, tekintete inkább magába forduló, erősen elgondolkodó. Ez a kép valószínűleg éjszaka készült.

Reflection, 2002

Bár 88-89 évesen bekövetkezett halála előtt két héttel még dolgozott, nyolcvanévesen már kevés önarcképet festett. De szerencsére megfestett egy újabb Reflectiont, amin ugyanolyan kíméletlenül mutatja saját ráncait, mint más modelljein a hájredőket. Ezen a képen kifejezetten komor, inkább mogorva, vékony, fáradt arcán egyértelműek az öregedés jelei, amit ő egyáltalán nem szégyellt. Ha így lett volna, az első teljes alakos meztelen képét sem hetvenévesen készíti magáról – ez is látható a mostani kiállításon.

Az egyik legpatinásabb galéria

A kiállításnak teret adó Royal Academy of Arts önmagában olyan hely, amit egyszer mindenképpen látni kell. Talán kevéssé ismert, mint a British, a National, a Tate vagy a Victoria & Albert múzeumok, holott London egyik legpatinásabb galériájáról van szó: tavaly volt 250 éves. 1768-ban III. György uralkodása idején alapították, a jelentősebb képtárak közül ennél nagyobb múltra csak a British Múzeum tekint vissza.

Maga az épület is több mint szemrevaló, a néhai Burlington grófok és családjai palotájaként szolgált a 17. század közepétől, mígnem többszöri bővítés és ráépítés folytán elnyerte mai – palladiói stílusú – formáját a minden nap és minden napszakban elképesztően forgalmas Piccadilly sugárút mentén, félúton a Green Park és a Piccadilly Circus között. 

A jellemzően kortárs, de legalábbis huszadik századi művészek munkáira specializálódott galéria általában egy-egy izgalmas műtárgyat a palota belső udvarában is elhelyez, ezt belépőjegy nélkül is bárki megtekintheti. December 3-ig még Anthony Gormley brit szobrászművész acélbébije hever a kövezeten, egy magzatpózban heverő vas csecsemő, a szobrász saját, néhány napos gyerekéről mintázott, 1999-ben készült Iron Baby című alkotása. Aki még december első napjaiban jár arra, Gormley benti kiállítását se hagyja ki, a művésztől néhány egészen monumentális szobrot és installációt is láthat, mint amilyen a Matrix-sorozat vagy a Clearing című, több kilométernyi, összesen több tonnát nyomó acélhuzalokból készített művek.

A Lucien Freud kiállítás nyitva: 2019. október 27. – 2020. január 26. Mindennap este 6-ig, péntekenként hosszított nyitvatartással, este 10-ig látogatható. Belépődíj: 18 font.

Még több kiállítás és kultúra a Forbes Life-ban! Már a boltokban!

Kiemelt kép: a RoyalAcademy of Arts épülete

 

Néha kedvesnek kell lenned magadhoz egy vereség után.