Borisz Davigyenko azt mondja, a túlélésük kulcsa volt, hogy alkalmazkodtak a háborúhoz, de ez nem jelenti azt, hogy mindent megszoktak. Az ukrán Forbes főszerkesztője beszélt arról is, miért nem adják ki a leggazdagabb ukránok listáját.
Hogyan változott az életed az elmúlt három évben?
Borisz Davigyenko: Személy szerint az én életem nem változott drasztikusan. Még mindig Kijevben élek, még mindig én vezetem a Forbes ukrajnai szerkesztőségét, és továbbra is azt csinálom, amit mindig is csináltam: találkozókra járok, interjúkat veszek fel, magazinokat adok ki…
A belső változások azonban mélyebbek voltak. Mint ukrán, sokakhoz hasonlóan én is jelentős átalakuláson mentem keresztül a háború következtében. Az egyik legnagyobb változás számomra személyesen az, hogy nagyon kevés időt töltöttem a lányommal, aki most hatéves. A háború első két évében biztonsági okokból Németországban volt, és csak tavaly tért vissza Ukrajnába. Hétvégenként próbálunk találkozni, de ez sosem elég.
Ezt az elvesztegetett időt nem lehet visszaadni.
Tágabb értelemben a háború mindenkit érintett. Egyesek keményebbek lettek, mások érzékenyebbek. A háború mindenképpen megváltoztatott mindannyiunkat.
Az újságírás és a munka, amit végeztek, közben tényleg ugyanaz tudott maradni?
Igen, az újságírás alapvetően ugyanaz marad. Továbbra is megbízható és ellenőrzött információkat gyűjtünk és adunk az olvasóknak. Továbbra is elkötelezettek vagyunk az ukrán vállalkozók és vállalkozások segítése mellett a háború alatt, de igen, a hangsúly megváltozott. A témák, amelyekkel foglalkozunk, megváltoztak.
Hogyan?
Alig öt évvel ezelőtt nem tudtuk elképzelni, hogy ukrán üzletemberek fegyveres csoportokat szerveznek, amelyek később zászlóaljakká, brigádokká alakulhatnak.
Ma vállalkozók százai vonulnak a frontra, sokan közülük komoly harci egységeket állítanak fel.
Borisz Davigyenko, az ukrán Forbes főszerkesztője. Fotó: Artem Galkin
A listákat ugyanúgy kiadjátok, mi a helyzet a leggazdagabb ukránok rangsorával?
A háború alatt nem adjuk ki a 100 leggazdagabb ukránról szóló listánkat. Ennek részben erkölcsi oka van – egyszerűen nem tartjuk helyénvalónak, hogy háború idején a gazdagságra összpontosítsunk. A másik ok gyakorlati. Hihetetlenül nehéz pontosan mérni a cégértéket vagy a jólétet, amikor egy ország háborúban áll. Az ukrán vállalatok pénzügyi teljesítménye drámaian ingadozott, a piac megtorpant. Az elmúlt években szinte egyáltalán nem történtek olyan fúziók és felvásárlások, amelyek pontosabb piaci adatokat szolgáltatnának a cégek értékének felméréséhez. A tavalyi év óta azonban fokozatosan újra kezdett magához térni a piac, és a háború kitörése óta először történtek fúziók és felvásárlások. Így talán visszatérünk a leggazdagabbak teljes listájának közzétételéhez, de egyelőre valószínűbb, hogy várunk a háború végéig. A milliárdosok vagyonát a háttérben továbbra is próbáljuk nyomon követni.
És mi a helyzet a Forbes egy másik, globálisan ismert listájával, a 30/30-al, vagyis a 30 alatti tehetségeket bemutató összeállítással? Ezt kiadjátok?
Ezt most is elkészítjük, sőt továbbra is megszervezzük a 30/30-as rendezvényünket is. Soha nem hagytunk ki egyetlen kiadást sem. Természetesen voltak változások. A Forbes 30 under 30 olyan fiatal vezetőket mutat be, akik 30 éves koruk előtt sokat elértek. Ez egy módja annak, hogy kiemeljük az ország jövőbeli vezetőit.
Háború van, így nem meglepő, hogy a mostani listán szereplők közül sokaknak köze van a hadsereghez: vagy katonák, vagy önkéntesek, vagy üzletemberek, akik valamilyen módon támogatják a frontot. A lista tagjainak nagyjából a fele valamilyen módon érintett a háborúban. Sokan mondják, hogy a lista nagyon inspiráló és emlékezteti őket, min mentek keresztül és mit tanultak belőle. Sajnos vannak ketten, akik már soha nem vehetnek részt a 30/30 alumni-találkozón, mert meghaltak a háború alatt.
Meg lehet szokni a háborút?
A rövid válasz az, hogy igen, tudtunk alkalmazkodni hozzá. Pontosabban: alkalmazkodnunk kellett. Ez egy természetes védekezési mechanizmus, a túléléshez szükséges. Emlékszem, hogyan éreztem magam az invázió első napjaiban. Nagy volt a stressz, a zűrzavar és szinte minden leállt.
Nem bírtuk volna ki ezt a három évet, szemben állva a világ egyik legnagyobb hadseregével, ha nem alkalmazkodunk.
Természetesen időről időre, különösen amikor az ember elhagyja az országot, és kívülről látja a dolgokat, rájön, hogy mennyire ijesztő a helyzet. Ez erősebben érint, és minden érzelem visszatér, de úgy gondolom, hogy a legtöbb ukrán, köztük én is, megtanultam elfogadni a helyzetet. Nem lettem érzéketlen, egyáltalán nem erről van szó. Még mindig vannak tragédiák, és ezek a pillanatok még mindig meg tudnak rázni. A gyermekek vagy ártatlan civilek halálát nem tudom megszokni.
Nemrég egy rakéta becsapódott egy házba Lvivben, mindössze 300 méterre lakhelyünktől, és megölt egy anyát és a három gyermekét, és ez csak egy a sok szívszorító eset közül. Lehetetlen alkalmazkodni ezekhez a tragédiákhoz.
Mit vársz Donald Trumptól?
Az elmúlt hetekben sajnos világossá vált, hogy Donald Trump nem Ukrajna érdekeit helyezi előtérbe. A háború befejezésére irányuló erőfeszítései úgy tűnik, inkább az Oroszországgal való békére összpontosítanak, de nekünk nem erre van szükségünk. A mi prioritásunk annak biztosítása, hogy bármilyen békemegállapodás Ukrajna hosszú távú biztonságához vezessen. (Az interjú a pénteki, botrányba fulladta Trump-Zelenkszkij találkozó előtt készült – a szerk.)
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az elkövetkező években gyengébbek vagy sebezhetőbbek legyünk Oroszországgal szemben.
Az amerikai adminisztrációban egy aggasztó narratíva alakult ki, amelyben azt halljuk, hogy Ukrajna hibás a háborúért, hogy vissza kell fizetnünk az USA-nak a kapott segítséget, hogy Putyin ésszerű vezető, akivel tárgyalni kell. Ezek az üzenetek aggasztóak. Trump eddigi lépései azt mutatják, és nemcsak a retorika szintjén, hogy kevésbé érdeklik őt Ukrajna szempontjai.
És hogyan látod Zelenszkij ajánlatát, hogy lemondjon a NATO-tagságért cserébe?
Ez mindenképpen jelentős nyilatkozat, egyértelmű üzenet a Nyugatnak. Úgy vélem azonban, hogy ez is egy kommunikációs stratégia része, amellyel világossá akarják tenni, hogy Ukrajna és Zelenszkij a háborúra és a túlélésre összpontosít, nem pedig a hatalom megtartására.
Az interjú a Forbes Szlovákia oldalán jelent meg, Lucia Okšová készítette.
