F1! Zsír!

Ritkábban csöng a telefonom, mint azt sokan gondolják, de ha hívnak, eléggé kiszámítható, hogy ki mit akar tőlem. A legtöbben be szeretnének kerülni az újságba, néhányan kimondva-kimondatlanul rögtön fel a címlapra. Ritka, de […]

Bővebben

Félkézzel lenyomta a világ legjobb pókerjátékosait a Facebook algoritmusa

Keveri a stratégiákat, piszkosul gyorsan számol, és nem ember – a Facebook és a Carnegie Mellon kutatói egy olyan mesterséges intelligenciával rendelkező botot raktak össze,  mely Texas hold’em-ben a világ legjobb játékosait is elverte.

A póker mindig is az egyik legnagyobb kihívásként virított a mesterséges intelligencia kutatásával foglalkozók tábláján, ugyanis lehetőség van a blöffölésre, vagy más játékokban nem használt taktikákra. Olyanra már volt példa, hogy a gép egy embert elverjen Texas hold’em-ben, de egyszerre több ellenféllel még nem tudott elbánni – írja az amerikai Forbes.

A Facebook kifejezetten pókeres algoritmusát, a Pluribust a Science-ben mutatták be a héten. Pluribus úgy tudott mesterévé válni a játéknak, hogy nem emberekkel, hanem önmagával játszott. Amilyen bizarrul hangzik, annyira működött. “A mesterséges intelligencia úgy fejleszti magát, hogy teljesen random módokon játszik, miközben tanulja, hogy melyik lépésre milyen eséllyel milyen következmény várható a korábbi stratégiáihoz képest. A Google DeepMind nevű algoritmusa így tudott a Go nevű játékban bajnokká válni, az OpenAI pedig a Dota 2 videójátékban lett mestere.

A fejlesztők évek óta használják tesztelésre a társasjátékokat, és rengeteg áttörést sikerült elérni a segítségükkel. A nagy techcégek vödörrel hordják a pénzt az ilyen projektekbe, annak reményében, hogy az egészségügyi, tudományos és energetikai programjaikban áttöréseket tudnak elérni.

Pluribusnak sikerült a világ legjobb játékosait lenyomnia, úgy is, hogy öt mesterséges intelligencia és egy ember játszik, illetve úgy is, hogy öt profi játszik egy gép ellen. A profik között volt Chris Ferguson pókervilágbajnok, és Darren Elias is, aki a legtöbb világversenyt nyerte meg.

Pénz ugyan nem volt az asztalon, de a kísérlet vezetői azt mondták, ha minden zseton egy dollárt ért volna, akkor óránként ezer dollárt nyert volna az öt emberi ellenféllel szemben.  Pluribus egyébként egy igen jó befektetés, annyira jól optimalizált, hogy összesen 150 dollárnyi számolási kapacitásra van szüksége-  szemben az eddigi, millió dolláros verziókkal. Az ellenfelek szerint Pluribus ellen fel kellett kötni a gatyát, nehéz volt megszorongatniuk, mert erőssége volt az, hogy keverje a különböző stratégiákat, pont úgy, ahogy az emberek is tennék.

Jó hír a játékosoknak, hogy Pluribust egyelőre nem tervezik open sourcingolni, mert annak a pókeriparra nézve igen durva következményei lennének.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő