Drasztikusan csökkent az építőanyagok ára, egyre elérhetőbbek a kivitelezők is. Mégis hatalmas esésben az ágazat, sokan még mindig nem mernek felújításba vágni. 2024 még rosszabb lesz? Milyen új otthontámogatási formára számít a szakszövetség? Építőipari körkép és kitekintő Rázsóné Szórády Csillával, az Újház építőanyag-kereskedés vezérigazgatójával.
Forbes.hu: Tavaly nehéz év volt, és nehéz évet vártunk. Idén még nehezebb év volt, még nehezebbet várunk. Tényleg egyre nehezebb?
Rázsóné Szórády Csilla: A jövőbe látás tudománya még mindig nem az enyém. De valóban picit még nehezebb évre számítunk, a piaci trendeket figyelve további visszaesés lehetséges, bár nem olyan mértékű, mint tavalyról idénre. Az idei évet nehezebbnek értékelem, mint a tavalyit. Tavaly júniusig nőttek az értékesítési volumenek, majd félévkor elkezdődött a lassulás. Már akkor látszott, hogy a megrendelési állomány, a kivitelezői munkák csökkenőben vannak.
Őszintén, mi kisebb esésre számítottunk.
Azt gondoltuk, hogy azért a támogatási rendszer újra aktiválódik, hogy idén még kaphatunk jelentősebb támogatást a kormányzati oldalról, akár a szigetelési programon keresztül, akár a gázárak vagy a környezetvédelem miatt. Vagy hogy a felújítási piac is új lendületet kaphat.
Ehhez képest az építőanyag-kereskedők 2023-ban 20–30 százalékos forgalombeszakadással számolnak, jövőre pedig még mínusz 10-15 százalékkal. Ti hogy álltok? Ilyenkor szokott jönni az a mondat, hogy „mindenki csökkenésre számít, mi növekedésre”.
Szokott? 13 százalékos piaci súlyunk van az iparágban, a nagyságrendünkből kiindulva sem lehet azt mondani, hogy minket egyáltalán nem érintett. Nagy a verseny, több mint kétezer kereskedőt tartanak számon, nálunk van ebből több mint nyolcvan.
Idén mínusz 25–30 százalékra fogunk kifutni, a jövő évi negatív piaci prognózist pedig igyekszünk saját forgalmunkkal meghaladni.
A tavalyi csoportszintű rekordbevételetek után.
Igen, de akkor volumenben nem volt emelkedés, árakban viszont igen, javarészt ez utóbbiból származott, amit még mindig a covid és a háborús helyzet hozott magával.
A másik klisé, hogy ez nem csökkenés, hanem korrekció.
Mindenképp volumencsökkenés, egy ennyire csúnya beesést nem lehet normalizálódásnak felfogni. A lakáspiac mindig többre vágyik, az évi 40 ezres lakásépítési szintet, ami százévente újítaná meg a lakásállományt, soha nem értük el.
Eltűntek a nagy megrendelések, állami beruházások, és úgy általában az ingatlan sem most a legjobb befektetés.
Ami ilyen kamatok mellett nem csoda, recesszióban erősen visszaesik a fogyasztói bizalmi index, ilyenkor mindenki kivár.
Aminek része volt az otthontámogatási formák körüli bizonytalanság is?
Szerintem két okból húzódtak a döntések. Egyrészt hogy valóban lesz-e támogatás, mindenki mélyen hitt abban, hogy a támogatási rendszer valamilyen formában megújul, egy-egy elem visszaépül vagy újak jelennek meg. A másik kérdés az volt, hogy a piaccal együtt vajon az árak is továbbesnek-e, velük pedig a kamatok is egy olyan szintig, amikor már érdemes lakásfelújításra- vagy vásárlásra hitelt felvenni.
Nem pont ilyenkor kell belevágni?
Minden arra mutatott, hogy érdemes várakozni. Viszont ami amellett szól, hogy ilyenkor kellene igazából lépni, egyrészt pont, hogy a kereslet drasztikus visszaesésével nem érdemes továbbvárni a fogyasztói árak csökkenésére. Másrészt a kivitelezők is sokkal elérhetőbbek, nincsenek lekötve a kapacitások, korábban 6–12 hónapot kellett várni egy jó nevű kivitelezőre.
Hogyan hat ez az építőanyag-elérhetőségre és a kivitelezői árakra?
Drasztikus a javulás és az árcsökkenés mindkét területen. Nincs termékhiány, egy héten belül gyakorlatilag minden elérhető. Néhány kivételtől eltekintve minden termék ára esett.
A jövőben lehet újra veszélyforrás a termékhiány?
Ahonnan ez indult, az az alapanyaghiány és az ellátási problémák voltak. A háború rátett egy lapáttal, mindenki igyekezte a saját kis termékeit, alapanyagát házon vagy országon belül tartani, így az importtermékek is hiányoztak mindenhonnan. Másrészt a kereslet is megugrott, akár a támogatások miatt, ezt pedig a piac nem tudta azonnal kiszolgálni. Aztán a körülmények miatt sokan bespájzoltak, sokan a következő fél évre betáraztak például gipszkartonból, amiből így dupla annyi fogyott, mint amennyinek kellett volna, egész egyszerűen spirálba vitte az egész történetet.
Most megálltak a beruházások, oda már nem kell spájzolni, az ellátáslánc-problémák régen megoldódtak vagy csak nyomai maradtak, a kereslet pedig úgy visszaesett, amit már könnyű teljesíteni, sőt most inkább gyárleállások vannak.
És akkor tényleg nem érdemes ennél is alacsonyabb árakra várni?
Nyilván lehetnek csodák. Ami szerintem mozgatja az anyagárakat, részben a fuvarozás miatt is az üzemanyagárak. És hát az inflációval és a bérek változásával is számolni kell, utóbbi markáns jelleget tud ölteni, hogy megőrizzük a munkaerőt.
Fizikai képtelenség, hogy megálljon az áremelkedés.
Amit gyártói oldalon ilyenkor átgondolnak, hogy az árcsökkenés valóban tud-e piacot hozni. Ha az így is csökkentett árú téglát még meg is felezik, nem fog tőle több lakás épülni. Szóval nehezen tudom elképzelni, hogy érdemes kivárni még tovább csökkenő árakra. Legfeljebb amiatt lehetne csak, hogy lesz-e olyan támogatási forma, ami megkönnyíti az ember életét.
Az elmúlt egy–két évben nem tűntek el a jó szakemberek?
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) adatait tudom csak idézni, 15 ezer fővel szűkült a szakma. Ez még mindig kívánatosabb, amikor 30–40 ezer volt.
Idén mínusz 25–30 százalékra fogunk kifutni, de ilyen piaci helyzetekben kreatívabbak tudunk lenni – mondja a magyar építőanyag-kereskedő óriás vezetője, Rázsóné Szórády Csilla. Fotó: Sebestyén László
Egy friss Mapei-kutatás alapján több mint 80 ezer forinttal nőtt a kontármunkák átlagos kára. A digitalizált megoldások alkalmazása sem feltétlenül széleskörű a kivitelezői oldalon, és alapjaiban hiányzik a gyakorlatorientált építőipari oktatás. Erről te mit gondolsz?
Az építőanyag-kereskedőknek nincs szakoktatása. Szerintem valódi hiányosság, hogy ez nem elvárás. Mi önálló képzési rendszert építettünk fel az Újház Akadémiával, a szállítókkal közösen sokszor szervezünk képzéseket új anyagokra, új felhasználási lehetőségekre, innovatívabb, gyorsabban beépíthető termékekre. Csak ez nem a rendszer része, mindenki saját motivációból csinálja. Szakmai konferenciákon a mi területünkön is nagyon felkapott téma a mesterséges intelligencia.
Külföldön nagyobb kivitelezéseknél a nyolcórás munkaidőben két–háromóránként kamerába kell néznie a munkásoknak, és a szemmozgásból ki tudják szűrni, ki mennyire fáradt.
Ehhez képest Magyarországon jelenleg feleakkora az építési hatékonyság, mint Európában, tehát kint fele annyi emberrel ugyanakkora teljesítményt le lehetne tenni.
Az Allianz szerint itthon az átlagnál sokkal magasabb az építőipari felszámolási eljárások száma. Hogyan lehetne kevésbé veszélyeztetett helyzetben a piac?
Hiányzik nálunk a magas fokú pénzügyi tudás. A nyugati multiknál sem ülnek okosabb emberek, csak hosszabb időre nyúlik vissza a tapasztalatuk, több lehetőségük volt megfizetni a tanulópénzt azért, hogy kialakítsák a jelenlegi módszereiket. Itthon nincs meg a kellő fedezeti rendszer, néha azt hallom a kkv-s cégektől, hogy „így szoktuk csinálni, eddig sem volt baj, nem kellenek az új technológiák”. Csak ilyen hozzáállásra nem lehet alapozni egy cég jövőjét.
Volt nálatok leépítés az elmúlt egy évben?
A központban igen, meg azokban a kereskedésekben, ahol ezt könnyebben meg lehetett oldani. Az értékesítőinkre 10–20 év tapasztalattal a hátuk mögött azért kincsként vigyázunk, inkább új feladatokat próbálunk találni nekik, amivel rendszert tudnak építeni vagy adatminőséget javítani ahelyett, hogy tisztán csak értékesítene. A központi szervezetben tíz százalék mínuszról beszélünk – kereskedésekre nézve nincs adatunk –, de közben kulcspozíciókra is vettünk fel kollégákat.
Egy friss GKI-kutatás szerint a háztartások 4,3 százaléka költene csak többet lakóingatlanra. Ennyire stagnálnak a lakossági motivációk?
Ahogyan az Újház 2023. október első hetében készült reprezentatív kutatásából kiderült,
a megkérdezettek 47 százaléka támogatás nélkül nem vágna felújításba.
A jelenlegi árak és vásárlóerő mellett az építési kedv és lehetőség akkor adott, ha van támogatás. Engem ami meglepett még, hogy a megkérdezettek közel fele gondolja azt, hogy egymillió forint alatti összeg elég felújításra. Sokan például nyílászáró-cserét említettek, szigetelést pedig kevesebben, holott a falaknál úszik el leginkább a hő. Szerintem a mögöttes tudás sincs meg mindig feltétlenül, ha valaki felújításban gondolkodik.
Különböző energiahatékonysági pályázatok, programok most is terítéken vannak, Napelem Energia Plusz háztartási kiserőmű-program 75 milliárdból, energetikaújító program 224 milliárdból. Szerinted mi lenne ezen a területen kívánatos?
Sok szó esett róla, végül nem valósult meg, hogy termikus burokhoz lehetne támogatási pénzeket szerezni. Épületenergia-hatékonyság szempontjából nem állunk jól, ma is sokat kell emlegetnünk a Kádár-kockákat. Figyelembe véve a jelenlegi ingatlanállományt és energiahatékonysági besorolásokat, szigorúan kell venni, hogy már csak az kaphat használatbavételi engedélyt az újingatlanok közül, aminek közel nulla az energiaigénye, BB energiaosztályú.
Nyakunkon a csok plusz, de szerinted milyen más otthontámogatási forma vagy konstrukció férne még el a jelenlegi rendszerben?
Nagyobb mértékű támogatásokra lenne szükség. ÉVOSZ oldalról amiről tudunk, hogy
jövő évtől indulhat egy energetikai felújításokra, egymillió forint támogatással, kedvezményes, 3 százalékos hitellel, 9 millió forint felvehető összegig, és jövő évtől lehet majd ezzel élni.
Csak ugye ez nem az a nagyságrend, amiből a legjobbat lehet kihozni, nem győzöm ismételni, hogy ilyenkor mennyire fontos a tudatosan végiggondolt, megtervezett felújítási folyamat, enélkül nem is tudja hozni az elvárt eredményt.
2024 legnagyobb lehetséges veszélyei?
Valóban visszaesik a piac, ezzel tényleg nem tudunk most nagyon sokat kezdeni. Arra viszont kellenek és vannak is megoldásaink, hogy hogyan jöjjünk ki ebből. Nálunk házon belül erős a tudásmegosztás, nyitott, innovatív csapattal dolgozunk, tudjuk, hogy milyen megoldás működik Budapesten, Fertődön vagy Mátészalkán. Covid alatt még előny volt, visszaeső piacon már nem annyira az a magas készletek kezelése, ez most listavezető feladatunk. Közben erősödik az árverseny is, emellett viszont romlik a vevők fizetési fegyelme. Vevőbiztosítási rendszert felhúzni költséges műfaj, de csak így lehet elkerülni a kockázatokat, a kkv-k nagy része annyira mégsem tudatos ebben.
Azért nincs könnyű dolgotok, feszült a hangulat nálatok?
Amikor feladat van, olyankor sokkal hatékonyabbnak érzem a csapat együttműködését, mint általában. Nyitottabbak, kreatívabbak, innovatívabbak tudunk lenni. Tény, nem ez a kedvenc piacunk, amikor rajtunk kívül álló okokból nem tudjuk a vevőinket a megfelelő minőségben kiszolgálni. De amikor ezek a problémák eltűnnek, jobban tudunk fókuszálni a fejlesztésekre és a tudásmegosztásból származó előnyökre is.
Borítókép: Sebestyén László
