Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Európa öregszik, Budapest lehet az új Berlin

Az olasz Michele és a francia Margaux feltaláltak egy kávézót.

A Káldy utcai Café des Arts & Innovation meghatározása nem egyszerű feladat, leginkább egy nagyon barátságos káoszként lehetne körülírni. A rádióból olasz zene szól, a sütik és szendvicsek francia alapanyagokból készülnek, a bútorok egyik fele  Franciaországból érkezett, a másikat Magyarországon szerezték be. A falakon egyszerre lógnak profi és amatőr fotósok képei, a hátsó részlegben MOME-hallgatók ékszerei vannak kiállítva, kapott egy kis fülkét egy 3D nyomtató (és egy 3D ételnyomtató) miközben a galérián az ingyenes közösségi irodát alakították ki, saját tárgyalóval.

Az alapítók, Michele és Margaux hat illetve két éve élnek Magyarországon. A közös vállalkozás egy Facebook-csoportból indult, ahol Margaux közvéleményt kutatott arról, hogy vajon milyen lenne az ideális művészkávézó. Michele a saját közösségi irodáját és 3D – nyomtatós műhelyét akarta beindítani. Összeismerkedtek, és úgy döntöttek, hogy megcsinálják egy helyen az összes elképzelést.

michele

A bejáratnál még kávézó, de pár lépéssel arrébb már nappali és kiállítóterem. /Fotó: Orbital Strangers

Az induláshoz saját erőre, családi támogatásra volt szükség, ez magyarra lefordítva 15-20 millió forintot jelent.

„Az elején egyből megtanultam azt a szót magyarul, hogy FOLYIK!” – mondja Michele egy kevésbé nosztalgikus arckifejezéssel – a nyitás előtti éjszaka a pincében szétdurrant az egyik fő vízvezetékcső, emiatt mindenhonnan ezt kiabálták neki. Persze a kihívások nem csak itt jelentkeztek, a galéria építésekor például épp külföldön volt, ám egyik délután váratlanul beállított, a félkész emeleten füvező melósok legnagyobb megdöbbenésére.

De miért vágnak bele itt?

Micheleék szertint Európa beleöregedett saját magába, de Budapestnek megvan az az esélye, ami Berlinnek volt ezelőtt két évtizeddel, és erre egyébként az fiatal nyugat-európaiak egyre inkább kezdenek rájönni.

margaux-michele

                                 Michele és Margaux/ Fotó: Orbital Strangers

 

Mi motiválja őket?

Margaux a művészetet akarja közelebb hozni és elérhetővé tenni az embereknek, Michele pedig szeretne kevesebb meggyötört arcú aktatáskás fazont látni az utcán, akiről üvölt, hogy egy perce nincs kikapcsolni. „Én is voltam ilyen lógó arcú, aktatáskás fickó” – mondja. Dolgozott pénzügyi és befektetési területen is, megfordult az IBM-nél és orvosi kutatóvállalatnál is, most mégis bármikor beugrik a pult mögé kiszolgálni – „nincs olyan, hogy lealacsonyító munka” – mondja azzal a(z idegesítően) vonzó lelkesedéssel, ami a mediterrán emberekben valószínűleg a gyári beállítás része. Gyanúsan hiányzik belőle a versenyszellem, ami azért a Király utcától egy sarokra nem feltétlenül fog előnyt jelenteni hosszú távon, de szerinte nagyon jó a környékbeli vállalkozásokkal a kapcsolata, és egymást segítik, ha gond van (a nyitás előtt például a szembeszomszéd Naspolya Nassoldába jártak be dolgozni, de olyan is volt, hogy kifogyott a pénztárgépszalag, és az utca túlvégéről gyorsan kisegítették őket). Külön figyelmet kapnak a siketek, Michele és Margaux is tanul jelelni – Margaux párja is siket, így nála evidens volt, hogy tanulja, Michelenek pedig egyszerűen csak megtetszett.

Amíg ott voltam, a turisták egymásnak adták a kilincset, a Budapesti Design Héten ők is kiállítóként szerepelnek. A pincében még nagy a rumli, de ha összejönnek a tervek, akkor decemberre akár egy koncertterem is lehet belőle.

"Hétvégén bármi megtörténhet, szegény dolgozók szoktak is félni, pénteki döntéseink élnek-e még hétfőn"

Kelényi Kolos, Szamos Marcipán