Elon Muskék idén terveznek bemutatni egy új elektromos pickup-prototípust, miközben a Model Y és a Class 8 teherautó arra vár, hogy végre gyártásba kerüljön.
Ezek érdekes infók, de a TechCrunch szerint van még érdekesebb is – a Teslának ugyanis vannak tervei egy tengeralattjáró autóra.
Az egész úgy derült ki, hogy a cég részvényeseinek éves találkozóján valaki véletlenül rákérdezett, nem terveznek-e kétéltű járművel előrukkoni, ami országúton és vízen is képes haladni. Ha nem a Teslánál hangzott volna el, valószínűleg a hallgatóság körberöhögi a kérdezőt, de hát ha egy CEO fél szemmel űrutazós projekteket visz, fél szemmel meg felforgatja az e-autó piacot, és heccből céges lángszórót is gyárt, akkor igazából bármi megtörténhet. És meg is történt. Musk ugyanis bevallotta, hogy készítettek egy tervet egy tengeralattjáró autóra, amit egy Lotus Esprit ihletett az egyik Bond-filmból (A kém, aki szeretett engem).
“Úgy voltam vele, hogy ennél menőbb dolog nincs” – mondta Musk, aki ezt annyira komolyan gondolta, hogy a filmben használt Lotust meg is vásárolta.
Azt elismerte, hogy bár a technológia megvan, hogy legyártsák a tengerjáró autót, nem gondolja, hogy egy szűk, bár lelkes közönségen kívül bárkinek is szüksége lenne ilyen járműre.
Borítókép: Youtube