Az elbocsátásokról szóló értesülésre az Emag azzal reagált, hogy továbbra is jelentős méretű csapattal folytatják magyarországi tevékenységüket.
Mi történt? Egy, a hazai kereskedelemben dolgozó forrás arról tájékoztatta a 24.hu-t, hogy az Emag a nyár végén (augusztus 31-ei dátummal) leépítést tervez Magyarországon. Ezt követően október 31-ig egy kisebb hazai csapat felel majd a webshop Marketplace részéért (ahol más kereskedők értékesíthetnek termékeket). A cég a portál kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó az értesülést. Csak annyit írtak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a mostani változtatások az állományra a lehető legcsekélyebb hatást gyakorolja.
De miről van szó? A 2001-ben alapított Emag az egyik leggyorsabban növekvő vállalkozásnak számít Romániában, amely kezdetben számítástechnikai és irodatechnikai termékeket forgalmazott. 2009-ben a cég részvényeinek 51 százaléka új tulajdonosokhoz került, akik aztán Kelet-Európa legnagyobb webáruházává fejlesztették az Emagot.
A nemzetközi terjeszkedés 2012-ben kezdődött Bulgáriában, 2013-ban Magyarországon, majd 2014-ben Lengyelország következett, bár az utóbbiból 2020-ban ki is vonult a cég. Ezzel szemben Magyarországon tovább terjeszkedett a cég és 2022-re felvásárolta majd beolvasztotta az Extreme Digitalt. A cégcsoportból tavaly szálltak ki a magyar résztulajdonosok, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula, az okokról és a folytatásról a Forbes.hu-nak meséltek.