Máté Bence természetfotós napjainkban az egyik legismertebb magyar a világon. Pedig az év jelentős részét a világtól távol, a fotós lesek magányában tölti. Illetve dehogy magány ez: körülveszi a természet csendje, a tavak kékje, a nádasok, a madarak. Szakmájában a csúcsra ért, sokszorosan díjazott képeit még azok is ismerik, akiket csak mérsékelten érdekel az uráli baglyok vagy épp a leveleket cipelő erdei hangyák élete.
A világszerte híres pusztaszeri fotós történetét a júniusi lapszámunk címlapsztorijában írtuk meg
Bence hétéves volt, amikor családja a pusztaszeri házba költözött. Babakorában amint megtanult járni, minden iránt érdeklődött, ami mozgott. És volt, ami mozgott: a ház melletti nádasban, az árokpartokon, a környékbeli pusztákon, az erdőkben. Ha csak lehetett, iskola után, hétvégeken, ő ment. Mindegy, hogy milyen ürüggyel, madarászszakkör, biciklizés, csak kint lehessen.
Eleinte csak nézte, csodálta, követte, és akár egy Gerald Durrell-regény hőse, gyűjtötte őket. Később már fotón akarta őket emlékbe.
Igen, de ez nem ment csak úgy. „Olyan családban nevelkedtem, hogy 20-án elfogyott a fizetés, és akkor vártuk, hogy elsején el tudjunk menni vásárolni. Mindig használt ruhákban jártunk. Ami minket gyerekként semmilyen módon nem érintett, rohadtul elvoltunk, nem vettük észre. De apám elég okos volt, mondta, ha én csinálok pénzt, akkor abból vásárolhatok, de ő nem tud adni. Hát mondom, hogy lehet csinálni?”
A válasz kézenfekvő volt: ott a kert. Bence el is ment vetőmagért, elültette az első növényeit, retket, répát, karalábét. Az egész nem volt több öt négyzetméternél, mint mondja, egy gyerek nem tud még kombájnnal aratni, de a kiskertben megtapasztalta, hogy milyen az, ha valamit ő hozott létre. „Eltelt egy pár hét, megnőtt a retek. Kimentem, fölszedtem, összecsomóztam, kistalicskával eltoltam a menzára, a konyhásnénik meg fizettek érte. Akkor éreztem meg, hogy lehet pénzt csinálni! Voltam vagy hétéves. Ott volt a kezemben 200 forint, amiből azt vehetek, amit csak akarok.”
Bence szorgosan gyűjtötte ezeket a 200 forintokat, megvette az első gépét, összespórolta a pénzt a filmtekercsekre, fényképezett, előhívta és olyan vetített képes előadásokat tartott, amire máig emlékszik, aki látta. Nem volt éltanuló, a lexikális tudása ingadozott, a magatartását változónak titulálták, de azt már az iskolában is látták, hogy abban, amit csinálni szeretne, a végtelenségig elszánt.
Fotók: Orbital Strangers
Gyerekkorában kis bunkereket épített magának, talán ezért kezdett el később fotós leseket építeni. Ezeket folyamatosan fejlesztette, és így egyre közelebb tudott kerülni az állatokhoz. Ez pedig meghozta az eredményét: pályázott és nyert, pályázott és nyert.
1 millióan látták szabadtéri kiállítását
Ma ő a természetfotós versenyek legeredményesebb pályázója a világon, az egyik legismertebb magyar, akinek nevét minden kontinensen ismerik.
Első magyarként lett a BBC versenyén az Év Természetfotósa, a természetfotósok közt nagy elismerést jelentő Eric Hosking-díjat és saját kategóriájában a World Press Photo első díját.
Szabadtéri kiállítássorozatát tavaly 1 milliónál is több látogató látta és előadásaira 10 ezernél is többen váltottak jegyet. Jelenleg egy úgynevezett madárszínház építésére készül egy hazai nemzeti parkban, ami úgy működik majd, mint egy fordított állatkert.
De a sikerig hosszú út vezetett. Miért töltött 56 napot önkéntes karanténban évekkel ezelőtt? Mennyit keresett londoni kertészként? Mit keresett Costa Rica őserdejében? Mit művelt a kertjében 156 ferihegyi ürge?
Ez és még sok minden más is kiderül a Forbes friss, júniusi címlapsztorijából!
Fotók: Orbital Strangers / Címlapkép: Krasznai Zoltán
