Mind a 100 millió, mind az 1 milliárd forint árbevétel feletti szegmensekben is tovább csökken a külföldi cégek súlya Magyarországon.
„Jó éveken van túl a tisztán hazai érdekeltségű nagyvállalatok jelentős része, mind számuk, mind arányuk jelentősen növekszik, míg a külföldi érdekeltségű cégek aránya egyértelmű csökkenést mutat” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.
A visszaesés az 1 milliárd forint éves árbevétel feletti cégek tekintetében a legjelentősebb, ahogy az a korábbi években is volt. Egy év alatt közel 2 százalékponttal esett a nemzetközi arány ebben a szegmensben, és már csak 35 százalék körül van a mutató.
Fontos hangsúlyozni, hogy az arányok csökkenése elsősorban a tisztán hazai érdekeltségű KKV-k és nagyvállalatok számának a növekedésének köszönhető. Összességében nem csökken a külföldi érdekeltségű cégek száma, de az országokat vizsgálva jelentős eltolódások vannak.
(Mozgassa a kurzort a grafikon fölé!)
Országok tekintetében leginkább a nyugat-európai érdekeltségek vannak visszaszorulóban. A cégek számát vizsgálva még mindig Németország van az első helyen, de Ausztria már csak a második Ukrajna mögött.
„A keleti szomszédaink előretörése sajnos nem minden esetben jó hír. Természetesen nem lehet általánosítani, de még mindig jellemző az a gyakorlat, hogy a hazai cégek életpályájának vége fele sok cég kerül át utolérhetetlen ukrán vagy szerb tulajdonosok kezébe”
– mondja az Opten szakértője.
Az sem feltétlen szerencsés állapot, hogy több offshore jellegű ország is szerepel a top 20-as érdekeltségi listán.
A nemzetközi érdekeltségű cégek jelenleg közel 730 ezer hazai munkavállalót foglalkoztatnak, de ez az érték egy év alatt több mint 30 ezerrel csökkent, ami egyértelműen azt jelzi, hogy a hazai dominancia erősödik a foglalkoztatásban is.
A jelenségnek vannak pozitív és negatív olvasatai is. „A külföldiek, azon belül a nyugat-európai cégek súlyának csökkenése a cégstruktúra számára nem feltétlen jelent pozitív hírt. A nyugati cégek általában jobb tőkeellátottsággal és ezáltal stabilitással rendelkeznek, ami sok esetben támaszpontokat jelent az amúgy rendkívül elaprózódott és tőkeszegény hazai cégstruktúrában” – mondja Pertics Richárd.
Ágazatok tekintetében a kereskedelemben, az ingatlanügyleteknél és a tanácsadó szektorban a legmagasabb a külföldi érdekeltségű cégek száma. A kereskedelemben nem is olyan rendkívüli a magas érték, hiszen ebben a szektorban összességben is rendkívül magas a cégek száma. Az ingatlanügyleteknél és a tanácsadás esetén viszont már nem ilyen egyértelmű a helyzet, ezek a szektorok cégszám tekintetében nem számítanak óriásnak, így a magas nemzetközi cégszám egyben arányaiban magas nemzetközi befolyást is jelent.