Hatalmas szintlépés lesz a felújított Hungaroring a korábbi állapotokhoz képest.
Mi történt? A Hungaroring esedékes felújítása 80 milliárd forintba kerül, a munkálatok június 16-án fejeződnek be. A felújításra szükség volt ahhoz, hogy továbbra is Formula-1-es futamokat rendezni a pályán.
A 125 hektáros pályán megújul az áram és a közműhálózat, átépítik a főépületet és a fedett lelátót, illetve kijavítják a létesítmény kezdetektől meglévő hibáit. A felújítás előzetes tervei már 2015-ben elkészültek, ám egészen mostanáig kellett várni a pálya történetének legnagyobb modernizációjára.
Szerződések. A korábban megkötött szerződések garantálják, hogy amíg a pálya alkalmas rá, 2032-ig biztosan lesz F1-es futam Magyarországon. A Hungaroring Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt elmondta, hogy komoly verseny van a futamok rendezési jogáért (jelenleg 24 helyszínből áll a naptár).