Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

252 magyar város 100 leginnovatívabb programja gyerekeknek: itt az idei Edison100-as lista, már szavazni is lehet a legjobbakra

Mától elérhető a 2021-es Edison100-as lista, amelyre ismét felkerült 100 olyan hazai, innovatív és jövőbarát kezdeményezés, amelyek óvodások és iskolások kritikus tudását és kompetenciáit fejlesztik az iskolai kereteken túl. Idén szülők jelölték a gyerekeket fejlesztőket, és szakmai zsűri választotta ki azt a százat, amelyet most bemutatnak. A lista szereplői közül saját kategóriájában legkiemelkedőbbeket augusztus 31-én díjazzák, emellett mától közönségszavazás is indul, hogy kiderüljön, a szülők és pedagógusok véleménye szerint melyik kezdeményezés érdemes a közönségdíjra.

Hogyan készítsük a gyerekeket a jövőre, amikor minden bizonytalan? Ez a kérdés aggasztja a magyar szülőket, 10-ből 8 szülő ezt az általános félelmet fogalmazta meg a jövő kapcsán, derült ki az Edisonplatform és Gemius Hungary közös reprezentatív kutatásából. A szülők a munkaerőpiac átalakulását is érzik, és borúsan látják: 77 százalékuk a munka világában is csökkenő biztonságra és akár kevesebb állásra számít. Mire lehet egy ilyen helyzetben építeni?

Bármennyire bizonytalan, milyen jövőre készítjük fel a gyerekeket, iránytűként ott lebeg a szemünk előtt a jövőbarát tudás és kompetenciák térképe. Amiben ugyanis biztosak lehetünk, hogy a jövőben a szaktudás mellett felértékelődnek azok a képességek, amelyek minden helyzetben, és bármilyen váratlan, dinamikusan változó szakmában, világban szükségesek. Az lesz a fontos, hogy merünk-e a bátorságunkra, kíváncsiságunkra, kreativitásunkra támaszkodva alkalmazkodni a kihívásokhoz, írja közleményében az Edisonplatform.

252 város, extra böngészési opciók

A Bridge Budapest fenntartható vállalkozói közösség által létrehozott Edisonplatform egyik célja, hogy hiteles iránytűként segítsen a szülőknek, akik keresik a lehetőségeket a gyerekeik fejlesztéséhez, és szeretnének tudatosan készülni a jövőre.

Az Edison100 listán olyan gyerekeket fejlesztő kezdeményezések szerepelnek, amelyek a tárgyi tudás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jövőben kulcsfontosságú kompetenciák fejlesztésére.

A most bemutatott 100 innovatív és jövőbarát, gyerekeket fejlesztő kezdeményezés a szakmai zsűri szerint mind olyan, amiből érdemes tanulni. Idén 8 kategóriában böngészhetnek a szülők, hogy megtalálják a gyerekük számára legjobb iskolán kívüli programot: tudomány, digitális világ, kreatív, egészség, fenntarthatóság, esély, tudatos nevelés, illetve A világ és én kategória. Az Edison100 szereplőiben az a közös, hogy újszerűek témájukat, megközelítésüket, módszertanukat tekintve, a jövő szempontjából kritikus tudást, illetve képességeket fejlesztenek és valódi, hosszú távú hatás elérésére törekszenek. Ezeket a szempontokat mérlegelte a szakmai zsűri (Gondolkodó Kör) a lista összeállításakor.

Az idei lista 100 kezdeményezése az ország számos pontján Baktakéktől Szombathelyig, 252 városban és településen kínál olyan lehetőségeket és programokat, amelyek a jövőben fontos tudást és képességeket fejlesztik az iskolai kereteken túl.

Az Edisonplatform idén azt célozta meg, hogy minél szélesebb körben térképezze fel a gyerekeket fejlesztőket, hogy minél több szülő találja meg a gyermekének legmegfelelőbb lehetőséget. Nemcsak életkor, helyszín, hanem a fejlesztendő kompetencia és érdeklődési terület alapján is böngészhetnek a szülők.

Az Edison100-asok amellett, hogy tudást adnak át, olyan kulcsfontosságú kompetenciákat fejlesztenek, mint a kritikus gondolkodás, kreativitás, csapatmunka, önbizalom/önismeret. Mindezt innovatív megközelítéssel, sok-sok élményre, játékra, saját felfedezésre, alkotásra építve. A listán nemcsak témakörét, hanem formáját tekintve is egy izgalmas tárlatot találunk táborok, online applikációk, játékok, versenyek, rendezvények, kurzusok is megtalálhatók.

Indul a közönségszavazás

Az idei Edison100 kezdeményezéseire augusztus 10-én kezdődik a közönségszavazás. Augusztus 29-ig bárki leadhatja a voksát szavazásban partnerünk az nlc.hu oldalán arra a kezdeményezésre, amely a legkedvesebb számukra.  A szavazás lezárását követően a legtöbb voksot kapó szervezet megkapja az Edisonplatform közönségdíját. Az Edison100 díjátadóra augusztus 31-én kerül sor, amikor minden kategória legjobbját díjazza a Gondolkodó Kör és a Edisonplatformhoz eddig csatlakozott cégek képviselői.

Nyitókép: Rácz Tamás

Oszd meg!