Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Despacito: a játszási rekordoknál csak a sebessége a bámulatosabb

És nem, nem a nyár slágerének ritmusára gondolunk, hanem arra, amilyen gyorsasággal képes volt a világ legtöbb országában a hallgatottsági listák élére ugrani. A streamingszolgáltató platformok repítik a Puerto Ricó-i párost a dollármilliók irányába. 

Az nem is igazán meglepetés, hogy a Despacito című szám, ami egyelőre a nyár slágere, újabb rekordokat megdöntve, immár a legtöbbször játszott zeneszám a különböző streaming-platformokon. Eddig 4,6 milliárdszor játszották le Luis Fonsi és Daddy Yankee szerzeményét, ezzel pedig megelőzték az eddigi csúcstartót, Justin Biebert is – de nem ez a tény önmagában a megdöbbentő, hanem az, hogy mindezt milyen gyorsan érték el, csupán pár hónap alatt – írja az amerikai Forbes.

A dal eredetije amúgy 2017 januárjában látott napvilágot, a remixelt verzió pedig 3 hónappal később. Ez azt jelenti, hogy a Puerto Ricó-i páros hat hónap alatt döntötte meg Bieber 2015-ös Sorry c. számának eddigi rekordját. A Universal Music tegnap jelentette be a 4,6 milliárdos számot, amire a zeneipar nagyágyúi is csettintettek, noha a kiadó nem részletezte, pontosan milyen platformokról jött össze ez az elképesztő játszási szám.

Justin Biebernek sincs oka szomorkodni, az eredeti spanyol verzió után készített, kétnyelvű remixben ugyanis ő is szerepet vállalt – vagyis a kanadai tinisztár a történelem két legtöbbet játszott slágerében is közreműködött. Nem rossz teljesítmény 23 évesen.

A 4,6 milliárdos szám mindenképp őrületes, főleg az, hogy mindezt hat hónap alatt elérték – 10, 20 évvel ezelőtti világsztároknak ez biztosan nem ment volna. Kellett ehhez az eredményhez a globalizáció mellett az internet is.

Honnan jött össze vajon a 4,6 milliárdos elérés? A dal két verziója összesen csak a Spotify-on ért el 1,183 milliárd letöltést, a klip hivatalos verziója pedig rekord idő alatt hozta össze a Youtube-on a 2 milliárdos lejátszási számot. Az amerikai Forbes szerint, bár nem publikusak a lejátszási adatok, valószínű, hogy az összes lejátszáshoz több száz millióval járulhatott hozzá csak az Apple Music, mellette a többi, kisebb platform is, így például az Amazon, a Deezer vagy a Tidal, és a milliókból így hamar össze is jön az újabb milliárd.

Az eredetileg spanyolul elkészült szám kétnyelvű, angol betétekkel megtoldott remixe is azt bizonyítja, nincs szükség ma már arra, hogy egy dal üzenetet is közvetítsen. A Despacito az online platformokon keresztül jutott el milliárdokhoz, és nem látszik, hogy lanyhulna az érdeklődés, van még benne bőven potenciál mielőtt az 5 milliárdot elérné.

Ez az elképesztő lejátszási szám valószínűleg szép jövedelemhez jutttatja a szerzőket és az előadókat is – a nagy pénzt azonban az a gyorsan jött világhír jelenti, ami miatt Luis Fonsi és Daddy Yankee olyan fesztiválokra is meghívót kap majd, amiről eddig álmodni sem mertek.

Az élő felépések jelentősége nemcsak a magyar zeneiparban egyre fontosabb, hanem a nemzetközi popiparban is. Az élő, egyszeri és megismételhetetlen fellépések azok, amik megmozgatják a rajongókat, ami miatt már ők is a zsebükbe nyúlnak, innen lehet csúcsgázsikat szakítani.

A Spotify vagy a Youtube – ahonnan minimum a lejtátszások fele összejöhetett a szerzőpárosnak – ebben az üzleti modellben nem a kiadók, hanem a rádiók szerepét veszi át. Ők juttatják el a slágert minél több helyre – és ide a belépési küszöb jóval alacsonyabb, mint a nagy rádiókhoz bejutni. A globális elérés – mint láttuk, bámulatosan rövid idő alatt – összejött, indulhat a világkörüli turné is, hogy pénzre váltásák a milliárdos letöltésszámot.

A Forbes legfrissebb számában foglalkozunk a magyar zeneiparral is – mennyit keresnek zenészek és milyen csatornákon keresztül értékesítik a zenei műveket Magyarországon? A címlapon a Tankcsapda – címlapösszeállításunkban viszont bemutatjuk a Fish! és a Jalott Pénz üzleti modelljér is az iparági összefoglaló mellett. 

 

cover-1

 


Oszd meg!