Nincsenek természeti erőforrásaik, ezért humán erőforrásra tettek fel mindent – ez a dél-koreai titok. Eközben a családalapítás háttérbe szorult, a középiskolások szülei pedig menekülnek a gyerekük kiégése elől. De miért nincsenek K-Pop koncertek Magyarországon?
A jó élet rovatunkon kívül ritkán írunk olyan országról, ami 11-13 óra repülőútra fekszik Budapesttől. A kapitalizmus egyik mintaállama, az OECD éltanulója, Dél-Korea egykor nem csak méretében hasonlított Magyarországhoz, ma viszont már felhőkarcolók, feltűnően tiszta utcák és ugrásszerű technológiai fejlődés jellemzi az országot. A kapitalizmust csúcsra járatni különösen nagy teljesítmény egy olyan országban, amit Kína, Oroszország és Észak-Korea ölel körül, és aminek a fővárosa mindössze 40 kilométerre van az atomfegyverek mellett mostanában kémműholdakkal kísérletező diktatúra határától. A Garnélaráktól a bálnáig: Dél-Korea az elfelejtett háborútól a K-Popig című könyv szerzőjével, Ramon Pacheco Pardóval beszélgettünk.
Forbes.hu: Magyarország és Dél-Korea nem csak hasonló méretű országok, de abban is hasonlítanak, hogy az autógyártás a gazdaság kulcsfontosságú pillére volt az elmúlt évtizedekben. Hogy lehet, hogy Dél-Korea mára a világ élvonalában van?
Ramon Pacheco Parco: A dél-koreai kormány két nagyon okos döntést hozott. A saját autógyáraikba fektetett pénzt, és felvette a versenyt a világmárkákkal ahelyett, hogy a Toyota, vagy a Ford összeszerelő-üzemévé tette volna az országot. És az oktatásra összpontosított: mérnököket, gépészeket képeztek. Külföldről is hívtak szakembereket, de nem az összeszerelés miatt, hanem azért, hogy a dél-koreai dolgozókat tanítsák. Úgy voltak vele: ha megfelelően képzett munkaerőnk van, akkor lehet saját autómárkánk is. És sikerre vitték, még úgy is, hogy eleinte sokan a dél-koreaiak közül sem hittek benne.
Mennyit keres egy dél-koreai tanár?
A tanárok a dél-koreai társadalom egyik legjobban kereső tagjai, sőt: a világ legjobban kereső tanárai Dél-Koreában élnek.
Ott ez nagyon jól fizető hivatás, presztízse van, a szülők is tisztelik a tanárokat.
Sőt, a tanárokra úgy tekintenek, mint akik nagyon jó szakemberek a saját területükön: előfordul, hogy a például egy matektanárt a magánszektorba hívnak, ahol még több pénzt kereshet. Munka pedig mindig van: az egyetemi férőhelyeket az állam határozza meg az aktuális igény szerint, ezzel garantálják, hogy biztosan munkába álljanak a friss diplomások.
A diákok, hallgatók nagy árat fizetnek a végzettségért: napi 12-16 órát tanulnak és 4-5 órát alszanak. Hogyan kezelik a kiégést a gyerekek és a fiatalok?
Az általános iskolákban és az egyetemeken nem ez a helyzet. A középiskolákban sem mindenhol, de a középiskolás diákok körülbelül 70 százaléka valóban így él. Egy részüknek ez elég ártalmas, de a többségük úgy áll hozzá: ha élhető jövőt szeretne, keményen kell dolgoznia. Az is tartja bennük a lelket, hogy egész nap a barátaikkal lehetnek, illetve ez az időszak átmeneti. A dél-koreai egyetemek közismerten nem annyira nehezek.
Vannak szülők, akik a gyerekük középiskolai éveire külföldre költöznek, az egyetemi évekre pedig visszamennek Dél-Koreába.
Persze, ott is át kell menni a vizsgákon, az sem csak a pihenésről szól, de nem kell annyira keményen tanulni, mint középiskolában. Más országokban ez éppen fordítva van, de Dél-Koreában ez nem fog változni.
Dél-Koreában az egyik legmagasabb az öngyilkossági ráta az OECD-országok között. Megjelenik a közbeszédben a mentális egészség vagy tabu téma?
Sokáig nem foglalkoztak ezzel, nem is voltak tudatában annak, hogy a fizikai betegségek mellett mást is kellene kezelni. Ez gyorsan változik, ma már nyíltan lehet beszélni a mentális egészségről, ellenállóképességről, a szünetek beiktatásának fontosságáról. A népszerű K-Pop együttes, a BTS tagjai is nyíltan kezelik a mentális egészség témáját, a koreai sorozatokban is nyíltan megjelenik.
„Újdonságnak számít, hogy a koreaiak időben hazamennek a munkahelyükről” – Ramon Pacheco Pardo Dél-Korea-szakértő. / Fotó: Mudra László, Koreai kulturális központ
Dél-Korea népessége meredek csökkenésnek indult. Az ország termékenységi rátája – az egy szülőképes korú nőre jutó gyerekek száma – a legalacsonyabb a világon, 0,78, Szöulban pedig 0,59, ami szintén világcsúcs. Hogyan kezeli a kormány a demográfiai válságot?
Az apáknak korábban mindössze néhány nap szülési szabadság járt, a szülőknek pedig fizetni kellett azért, hogy a gyerek bölcsődébe járjon.
A cégek is úgy álltak hozzá, hogy az a férfi, aki szülési szabadságra megy, vissza se jöjjön, ezért sokan inkább a munkát választották. Ez mára megváltozott.
A munkaerő megtartása érdekében lazítottak a szabályokon, ez pedig egybevág az ország érdekeivel. Ma már hétköznap, napközben is lehet látni férfiakat gyerekekkel a boltokban, bevásárlóközpontokban. A gyerekfelügyelet, bölcsőde – a születéstől a gyerek iskoláskoráig – ingyenes közszolgáltatás lett, illetve növelték a szülési szabadság idejét az anyák és az apák számára is.
Újdonságnak számít, hogy a koreaiak időben hazamennek a munkahelyükről. Van lehetőség túlórázni, de aki nem akar, annak már nem kell. Régebben az volt a jellemző, hogy a főnök heti háromszor, négyszer, vagy ötször bejelentette, hogy együtt vacsorázik a csapat. Ez azt jelenti, hogy este 10-ig, vagy 11-ig nem ér haza a dolgozó, így meg lehetetlen gyereket nevelni. A dolgozók ma is elmehetnek vacsorázni a főnökükkel, de senkit nem érhet retorzió, ha mégsem megy. Különösen megértők azzal, akinek kisgyereke van otthon. A termékenységi arányszám viszont továbbra sem emelkedik: sok nő inkább a karrierjére összpontosít, nem akar két-három évre kiesni a munkából.
A társadalom elöregedése gyorsan zajlik, a dél-koreai idősek körében is igen magas az öngyilkosok aránya. Sokan élnek nyomorban a nyugdíjasok közül?
Aki csebolban (családi alapítású óriásvállalatok, ilyen a Hyundai vagy a Samsung is) dolgozott, az kiemelkedően jól tud élni a nyugdíjából, sőt, egy egész családot el tud tartani belőle. Ők többségében férfiak, és a nyugdíjasok 10-15 százalékát teszik ki. A korábbi közalkalmazottak, például a hivatalnokok, tanárok, egyetemi előadók nyugdíja is magas, ők további 10-15 százalékát teszik ki ennek a korosztálynak. A többiek relatív szegénységben élnek.
Az állami nyugdíj nagyon alacsony, arra az időszakra szabták, amikor Dél-Korea még nem volt gazdag ország – és akkor még elég is volt.
A gazdasági fejlődés hirtelen és gyorsan történt, ezzel az állami nyugdíjak, bár emelkedtek, nem tartották a lépést. A nyugdíjemelés továbbra sem várható, inkább az egészségügyi ellátás, vagy a tömegközlekedés ingyenessé tételével segíthet ezen a kormány.
Egyre több negyvenes, ötvenes, hatvanas éveiben járó dél-koreai ismeri fel, hogy a szüleinek az állami nyugdíja nem elég, ezért támogatnia kell őket. Sokan felajánlják, a szüleik költözzenek hozzájuk, egyre szélesebb körű a tudatosság ezzel kapcsolatban.
Ingyenebéd nincs, magas életszínvonal van
Egy közismert magyar befektetési alapkezelő nemrég arról posztolt a Facebook-oldalára, hogy a dél-koreai fővárosban nevetségesen olcsón jól lehet lakni. Sok étterem kétezer forintnyi wonért kínál főételeket a belvárosban. Hogy lehetséges ez?
A dél-koreai vállalkozások – a nagyvállalatok is – alacsonyabb árréssel dolgoznak, mint az európaiak. Ráadásul sok vállalkozás verseng a vevőkért, ezért kénytelenek alacsonyan tartani az árakat. Az ilyen éttermeket jellemzően egy házaspár vezeti, akik ott élnek az üzlet közelében, vagy közvetlenül mellette, ami szintén segít minimalizálni a költségeket. A kormány olcsó hiteleket is kínál ezeknek a vállalkozóknak, illetve az üzlethelyiségek bérleti díja is olcsó.
A vállalkozásoknak valóban, de a magánlakás-piacon elszálltak az árak Szöulban. Ki teheti meg, hogy a belvárosba költözzön?
A csebolok, pénzügyi vállalatok, multik dolgozói megtehetik, hogy Szöul belvárosában béreljenek lakást. Aki a Samsungnál vagy a Hyundainál dolgozik, annak nem tétel egy egyszobás lakás bérlése, és az újságírók is jellemzően így élnek. Egyre több a külföldi bérlő, elsősorban kínaiak, de Japánból, Tajvanból is sokan érkeznek.
A vásárlás már nehezebb dolog. De San Franciscóhoz hasonlóan az IT-dolgozók itt is könnyen vesznek lakást, például Pangyóban, ami a szöuli Szilícium-völgynek felel meg.
Végül a kérdés, ami a legtöbb fiatal olvasónkat foglalkoztatja. Miért nincsenek K-Pop koncertek Magyarországon?
Ezt a kérdést Lengyelországban is megkaptam. Ott is azt mondták, egy varsói koncert biztosan teltházas lenne. Londonban, Amszterdamban, vagy németországi városokban – ahova gyakran járnak fellépni – azt tapasztalják, hogy a koncertekre látogatók közül sokan nem helyiek. A szervezők azt gondolhatják: aki el akar menni, úgyis elmegy oda.
Londonban, Párizsban és Madridban úgy indultak a K-Pop koncertek, hogy a koreai nagykövetség lobbizott a bandák menedzsereinél, a koncertszervezőknél és a promótereknél. Latin-Amerika is jó példa arra, hogy lehet hatni rájuk. Mexikóban és Brazíliában különösen népszerű a K-Pop, de Argentínában és Chilében is sok rajongó van, a nagykövetségek, kulturális központok pedig elérték, hogy ott is legyenek koncertek. Madridban egy K-Pop fesztiválon egy nap alatt négy-öt koreai banda lépett fel, pillanatok alatt elkeltek a jegyek. Úgy gondolom, a kulturális központ tehet azért, hogy Magyarországon is legyen hasonló K-Pop fesztivál.
