Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Dédike szitáján több tonna csipkebogyót átszitáltam már – a herbateások hátrahagyták a város zaját és a multis karriert

Kuc Kuc Panka, Mancika Mama női erő, Sára pocak, Marci gyümölcstea és Béla papa teakeverék – Kolláth Anna és Ulicsák Tamás a családjuk tagjairól nevezték el kisvállalkozásuk első teáit. A covid előtt portékáik 80 százalékát vásárokon adták el, a járvány kitörése óta azonban „apa a hétvégéken is otthon van”. Szerencsére közben jól felpörgött a webshop, és nemcsak pótolta a kieső bevételeket, de fel is pörgette az üzletet, 74 millió forintra ugrott az éves forgalom. A Herbatea Manufaktúra Kft. csomagolóüzeme Szokolyán, a hegytetőn, szarvasok átvonulási útvonalán épült, és ma is főként a családtagok dolgoznak benne – a nagypapától a gyerekekig.

„Annyiszor átszakították a szarvasok a kerítést, hogy egy idő után inkább nyitva hagytuk, hadd sétáljanak át szabadon a telkünkön. A teraszon is otthagyták a nyomukat. Képzelheted, milyen, amikor éjszaka itt ötvenen-hatvanan átvonulnak, szoktuk látni a kamerán. Hát még amikor ideállnak az ajtó elé bőgési időszakban és elbőgik magukat!” – mondja nevetve Kolláth Anna és Ulicsák Tamás, miközben körbevezetnek a környék valószínűleg legszelesebb telkén.

Az inkább családi háznak kinéző Herbatea Manufaktúra üzeme éppen a Nagy-Hideg-hegy és Vác közti szélfolyosó kellős közepére épült – és ezt érzem is. A látvány viszont mindenért kárpótol, a kertből pazar kilátás nyílik a Dunára és szemben a visegrádi várra. Kismarosról az erdei kisvasút mellett kanyargó út vezet fel Szokolyáig, az interjúra autózás közben látom, hogy gőzerővel javítják a síneket. Tavaly óta zajlik a felújítás, talán hamarosan tényleg újraindulhatnak a vonatok Királyrétre. Annáék pedig az utolsó simításokat végzik a ház tetőterében kialakított Magasles apartman-vendégházon, hogy fogadhassák a bátor, szarvasbőgést közelről tapasztalni vágyó kirándulókat.

Kolláth Anna és Ulicsák Tamás a szokolyai dombtetőn, a csomagolóüzem kertjében. Fotó: Sebestyén László

„Csak előre lehet menekülni” – jegyzi meg Tamás. Akik már találkoztak vele valamelyik vásáron, azt mondják róla, hogy mínusz 15 fokban és plusz 35-ben is ugyanolyan mosolyogva árulta a teáit.

„Alázatot kell tenni a cégbe, ezt a munkát nem lehet úgy nézni, hogy órabérre lebontom az érte járó fizetésemet. A gyógynövények szeretete, a teakészítés a mi szerelmünk, az életformánk.”

Több mint tíz éve, amikor Anna és Tamás összeházasodtak, az esküvő napján azzal sokkolták a szüleiket, hogy Tamás szokolyai telkére szeretnének felhúzni egy nyaralót. Aztán elkezdtek építkezni, és egy hónap múlva kiderült, hogy Anna várandós az első gyermekükkel. Kitalálták hát, hogy inkább családi házra van szükségük, mert legalább egy évig jó lenne ott nevelni a születendő lányukat.

Az egy évből több lett, és a második gyermek után úgy döntöttek, hogy nem akarnak már visszamenni a városi nyüzsgésbe, a multis napi tizenkétórás hajtásba. A harmadik után pedig már fel sem merült a kérdés. Anna jogász-adótanácsadó volt, Tamás pedig vendéglátós, éttermeket vezetett, időnként egyszerre többet is, és mellette egy vendéglátóipari szakközépiskolában tanított.

Vagy a család, vagy a cég

„A gyógynövényfogyasztás gyermekkorom óta az életem része volt, családi tradíció alapján készítettük a teakeverékeket, a nagyapám már az 1920-as években nagy mestere volt a herbateázásnak” – meséli Tamás. Annának pedig azért ugrott be a gyógynövénytea-készítés ötlete, mert amikor az első gyermekük bölcsődéskorában sokat betegeskedett, rendszeresen vásárolta neki a herbateákat, és azt látta, hogy nagyon különbözik az egyes zacskók tartalmának minősége.

„Akkoriban is gyűjtögettünk már magunk bodzát, csipkebogyót, hársfavirágot – gondoltam, olyan jó lenne mindig tudni, hogy jót veszek.” Innen jött az ötlet aztán a szlogenjükre is: Látom, hogy jó!

Kolláth Anna a gyermekeinek is gyógyteákat ad. Fotó: Sebestyén László

Éppen tíz éve indult a legendás nagymarosi piac, a 2011-ben alapított Herbatea Manufaktúra Kft.-vel ők is az alapítók között voltak. Szokolya központjában, egy önkormányzati bérleményben kezdték a gyógynövényteákat csomagolni, maguk termesztették az alapanyagot is, a Pap-hegyről lefelé csörgedező Török-patak jó talajú hordalékos partján több száz levendula-, citromfű- és mentapalántát ültettek.

Csakhogy a termesztés, válogatás, csomagolás, címkézés és árusítás napi 0-24-es munkát igényelt, és hamar belátták, hogy vagy a családi életük, vagy a cég előbb-utóbb rámegy, ha így folytatják.

Ráadásul folyamatosan új termékkel kellett előrukkolniuk, hiszen a tea nem olyan, mint a sajt, hogy aki jött a piacra, az minden héten vett volna tőlük újabb csomagot. „Pár havonta kellett valami új teakeveréket készítenünk, mert folyamatosan érdeklődtek a vevők, hogy van-e újdonság. Rájöttünk, hogy jobb lesz, ha a helyi piac meg a fővárosi Wamp dizájnvásár mellett elkezdünk országos vásárokra járni és országos ismertséget építeni” – mondja Tamás.

Ma több mint százféle terméket árulnak, ezek jellemzően több gyógynövényből és fűszerből elkészített teakeverékek, mézek, szirupok és fűszerkeverékek. Persze egytől egyig fantázianéven, van például Álommanó, Derűs ébredés vagy Jókedv teakeverék. Másokat pedig a családtagjaikról nevezték el, így a megfázásra, köhögésre ajánlott tea például a Kuc Kuc Panka nevet viseli, legnagyobb lányuk, Panka miatt, de van Sára pocak is, a középső, hasfájós gyermekük után. Azt mondják, a hatéves kisfiuk különösen büszke a róla Marcinak elkeresztelt gyümölcsteára.

A hatéves Marci, Béla papa, Tamás, a 12 éves Panka, Anna és a kilencéves Sára. Fotó: Sebestyén László

„Apukám picit morgott, hogy a Béla papa teakeverék címkéjén miért ősz hajú, idős bácsi szerepel, de aztán tíz év alatt ő is megőszült” – nevet Anna. Van még Manci mama női erő, a nagymama után, magukról viszont még nem neveztek el teát – amikor erre rákérdezek, fel is csillan a szemük.

A negyvenedik szülinap

Időközben megvették Szokolya szélén, fenn a dombtetőn, néhány háznyira az otthonuktól azt a telket, amin most a manufaktúra működik. Azonnal el is ültettek ezer tő levendulát, zsályát és mentát, de a levendulák az első szüretet sem érték meg. Ami a hideg szélben nem fagyott el, azt a szarvasok letaposták. „A levendulapalánták voltak a negyvenedik szülinapi ajándékom. Rengeteget dolgoztunk a telepítésükön, de sajnos hiába. Ez a terület nem megfelelő a termesztésükre, ezt be kellett látnom” – meséli Tamás, igaz, ma már nevet egykori naivitásukon.

Úgy döntöttek, inkább megkeresik azokat a gazdákat, akik célzottan, egy-egy alapanyag termesztésével foglalkoznak az országban.

Van, akitől csak egy növényt, mástól hatot-hetet is, összesen legalább harmincfélét vásárolnak. Rendszeres vevői például a sziráki önkormányzatnak, ahol a közfoglalkoztatotti programban 2012 óta termelnek levendulát, szurokfüvet és citromfüvet.

„Ma már mázsákban mérjük a megtermelt gyógynövények mennyiségét, többen vásárolnak tőlünk, és Tamáséknak mindig első osztályú árut adunk, mert értékeljük, hogy kézi munkát fektetnek a vállalkozásukba” – mondja Kómár Jánosné sziráki polgármester. Három hektáron kezdték a termelést, ma tízen dolgoznak a programban, kizárólag kézzel és vegyi anyagok nélkül. Hagyományos módszerekkel, a padláson szárítják meg a gyógynövényeket, és úgy adják át a vevőnek, hogy például a levendulánál gondosan leválasztják a szárrészt a virágról.

Fotó: Sebestyén László

„Ilyen volumenek mellett még abszolút nyomon tudjuk követni, hogy az alapanyag honnan származik. Az elején nagyon sok alapanyag-beszállítót felkerestünk, mire eljutottunk a legjobb termelőkhöz. Szerencsére nem voltunk olyan árérzékenyek, mint más felvásárlók, tíz-húsz százalékkal is többet tudunk fizetni, csak hogy biztosan stabil legyen a minőség” – mondja Tamás.

Persze a teák ára sem hasonlítható így a kommersz teákéhoz, a jellemzően 100 grammos kiszerelések ára háromezer forint körüli, a gyógynövényekkel, fűszerekkel (például fahéjjal, gyömbérrel vagy csipkebogyóval) ízesített, 400 grammos mézek többsége pedig négyezer forintba kerül.

Ceyloni fahéj, iráni sáfrány

A kapcsolat ma már szinte baráti a beszállítókkal, a mézet például a szomszéd faluból, Nógrádból veszik egy termelőtől, akinek ők az egyetlen vásárlói. Anna pedig azt meséli, Borsodba, Zemplénbe rendszeresen elviszik a nekik termelő családoknak a gyerekeik kinőtt ruháit és játékait is ajándékba. „Arrafelé találkoztunk olyan családokkal, ahol a gyerekek azelőtt sosem láttak például labdát.” Tamás pedig azt mondja, sokszor elmeséli a termelőknek, hogy hová jut el a portékájuk.

„Ha azt mondom nekik, hogy Berlinbe, Brüsszelbe viszem ki a csipkebogyójukat egy nemzetközi vásárra, az őket is motiválja, büszkék lesznek rá.”

Merthogy rendszeresen mennek nemzetközi kiállításokra, vásárokra, Kínától Prágán át Dubaiig. Sokszor kiállítóként is, az Agrármarketing Centrum által felkarolt magyar cégek között. Ilyenkor egy kis piackutatást is végeznek, meg nyilván kapcsolatot építenek. Volt már bőven üzlet is ezekből az amúgy költséges megjelenésekből.

Ugyan elenyésző mértékben, de alapanyag-kereskedelmet is folytatnak. Az évente megrendezett berlini Grühne Woche vásáron példádul megállapodtak egy beszerzővel, hogy a magyar levendulát Csehországban értékesítik. A következő évben, ugyanezen a vásáron marokkói mentát sikerült beszerezniük, amiből vittek a szirákiaknak, így most már ők termesztik nekik.

Ma már külföldről is vásárolnak ugyanis fűszereket, például madagaszkári vaníliát, ceyloni fahéjat és iráni sáfrányt. „Úgy kezdtük az egészet, hogy a Kárpát-medencében honos gyógynövények szeretetét szeretnénk átadni, de közben annyi nemzetközi alapanyagunk lett, akkorát nőttünk, hogy már nem tudjuk ezt hitelesen állítani” – mondja Anna.

Lajos, a címkézőgép

Azért a termelők óvatos kiválasztása mellett is nagyon odafigyelnek a beérkező alapanyagokra. A csipkebogyót például Zemplénből hozzák, és bár a termelőnek nyilván vannak erre gépei, azért „Dédike szitáján több tonna csipkét átszitáltam az elmúlt tíz évben” – mondja Tamás, és már mutatja is a rostát, amit gyakran éjszakánként, a vásárok után használt. Mert van, hogy a termelőnél átmegy mondjuk a levele vagy egy kis tüskedarab, de a klasszikus régi szitán fennakad.

(Az előírás egyébként úgy szól, hogy a gyógynövényeknél két százalék „saját anyag” még elfér a válogatásban. A saját anyag lehet szár, levél, mag, vagy bármi olyan része a növénynek, ami alapvetően nem kellene, hogy benne legyen a szárítmányban.)

Van, hogy a termelőnél átmegy mondjuk a levele vagy egy kis tüskedarab, de a klasszikus régi szitán fennakad. Fotó: Sebestyén László

Tamás korábban az évi 52 hétvégéből 50-en távol volt, általában péntektől vasárnapig járta az országot, hétfőtől csütörtökig pedig beszerzett, csomagolt, címkézett. Karácsonykor minden fontos vásáron ott voltak, a fővárosban a Vörösmarty téren, a Bazilikánál, a Jókai téren és az Alleéban, meg még néhány nagyobb város főterén. „November elejétől nem nagyon láttuk őt” – mondja Anna. Amikor Tamás este tízkor hazajött, még elkezdett gyártani, csomagolni, mert ha netán valaki másnapra kért negyven ajándékcsomagot, az nem fordulhatott elő, hogy nem volt valamelyik teából, ami abban a csomagban szerepelt.

„Az évi 50-70 ezer közötti tégelyt, amit eladtunk, mind a saját kezemmel címkéztem, vagy a sógornőm és az apósom végezték ezt, amikor én éppen vásároztam” – mondja Tamás, és bemutatja nekem Lajost. Lajos nem más, mint a címkézőgép, kisebb nyomtató méretű, de közben kiderül, hogy vagy félmillió forintba kerül.

„Már érzem a hangján, ha nem lesz pontos a címke, annyira ismerem. Naná, hogy ennyi év együttlét után minden gépnek neve van nálunk” – nevet Tamás.

A műanyag tégelyeket egyébként Hollandiából hozzák be, mert olyan speciális csomagolóanyagra van szükségük, amiből nem oldódik ki semmi és az élelmiszeripari szabályoznak is megfelel. Ráadásul ezek a tégelyek 30 százalékban újrahasznosíthatók, és a legfontosabb, hogy UV szűrősök, vagyis nem hagyják, hogy a nyári fesztiválokon a nap károsítsa a szárított gyógynövényeket.

„Üveget a súlya miatt sem szeretnénk használni, el sem bírná az autó a több száz darabot, amit az egy-egy rendezvényre kiviszünk. Amúgy meg senki sem mondja, hogy ki kell dobni ezt a tégelyt, sok mindenre fel lehet használni, ha elfogy belőle a tea” – mondja Tamás. „Annak idején is éppen azért választottuk ezt az ízléses csomagolást, hogy lehessen ajándékba venni, meg hogy jól nézzen ki otthon a polcon vagy a konyhapulton – teszi hozzá Anna.

Nahát, tényleg maga az?

Amikor Tamás még a járvány előtt vásározott hétvégenként – havonta átlagosan nyolc napot –, akkor sokszor a nagyszülők jöttek segíteni. „A nagypapa csomagolt, de a gyerekek is tudják, hogy a fagyiért címkézni kell” – nevet Anna.

A járvány persze először megtépázta a Herbateát is, hiszen a bevétel nagy része kiesett, ahogy a fesztiválok elmaradtak. Míg Tamás régebben beletett évi 50 ezer kilométert az autóba, annyit járt vidéki rendezvényekre, 2020-ban a járvány miatt összesen egyszer pakolta ki a teákat, februárban, a mohácsi busójáráson.

„Eleinte kérdezgették is a gyerekek: hogyhogy apa itthon van hétvégén?” – mondja Anna.

Fotó: Sebestyén László

Ahogy a járvány tavaly márciusban beütött, gyorsan elkezdtek gondolkodni, miből tudnák pótolni a kieső forgalmat. Rájöttek, hogy ha az üzemet nem használják ki teljesen a saját termékeik készítésére, akkor akár bérgyártást is vállalhatnak. Így ma már hozott recept alapján sajátmárkás teákat is készítenek kisebb-nagyobb üzleteknek, és vannak természetgyógyászok és jógaoktatók is a megrendelőik között.

„Azért részben a marketingesünk mentette meg az évünket” – ismerik el. Ha ugyanis nem sikerül berobbantani a webshopot, alighanem alapjaiban rengett volna meg az üzlet. Igaz, az online hirdetések költsége milliós nagyságrendű, de az éves árbevétel tavaly minden korábbit megdöntött: 74 millió forintra nőtt az előző évi 48-ról. Bár nyereségesek voltak az első pillanattól, eddig minden fillért visszaforgattak az üzletbe. A forgalom szerkezete a covid miatt igencsak átalakult,

ma körülbelül 80 százalékot hoz a webshop, 10-10 százalékot pedig a viszonteladók és a bérgyártás.

Azért egy ideig izgultak amiatt, hogy vajon a vásári vevőik hajlandók lesznek-e átállni online vásárlásra, hiszen sok köztük az idősebb teakedvelő. „Jó páran még ma is inkább telefonon rendelnek, szoktak is csodálkozni, amikor én veszem fel, hogy nahát, tényleg maga az?” – nevet Tamás. A viszonteladók is kezdenek éledezni, egyre több kisebb biobolt keresi meg őket, emellett kávézók, delikáteszek árulják a teakeverékeket. Kuriózum, hogy a legelső viszonteladó a Kapás utcai rendelőintézet büféje volt.

„Van olyan kávézó, ahol több tea elmegy, mint egy nagy natúrtermék-áruházban” – mondja Tamás. Ehhez motiválják is a viszonteladóikat: százszázalékos árréssel dolgozhatnak.

Azt mondják, nem az a cél, hogy hatalmas volumeneket eladjanak. „Mindössze munkahelyet akartunk magunknak teremteni.”

A szentendrei kávékalmár GoPróval veszi, mi történik a kávébabbal a gépben


Oszd meg!