Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Csányiék jól jártak az adócsökkentéssel, rekordosztalékot fizetnek

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: történetének eddigi legjobb eredményét érte el az OTP 2017-ben.

A nyereség meghaladta a válság előtti szintet és sikerült túlteljesíteni a saját és az elemzői várakozásokat is  – írja az MTI.

Örülhetnek az osztalékra jogosultak, ugyanis részvényenként akár 221 forintot is kapatnak az (összesen 61,6 milliárd forint osztalékot fizetnek ki).

Az OTP bankcsoport 2017. évi adózott eredménye 281,339 milliárd forint lett, szemben az előző évi 202,452 milliárddal. Az OTP 284,1 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el 2017-ben, ez 41 százalékkal haladja meg az előző évit. Tavaly egy rövid kihagyással Csányi egyébként az amerikai Forbes által összeállított, a világ leggazdagabb vállalkozóit tömörítő listára is visszakerült, átszámolva 1,1 milliárd dolláros vagyonnal.

 

Az elnök-vezérigazgató elmondta, az OTP Bank tavalyi, minden korábbinál magasabb nyereségében szerepet játszott a kedvező makrogazdasági környezet, illetve a kockázati költségek csökkenése, valamint az adócsökkentés: a magyarországi társasági adó 19-ről 9 százalékra mérséklődött. Még fennáll a bankadó, az OTP tavaly 15,8 milliárd forint bankadót fizetett be a büdzsébe.

Az elnök-vezérigazgató jelezte: azért nem fizetik ki a nyereség nagyobb hányadát osztalékként, mert a rendelkezésre álló tőkét mindaddig további bankok megvásárlására fordítják majd, amíg ez ésszerű befektetésnek tűnik a hitelintézeti csoport jövőbeni növekedése szempontjából.

Forrás: MTI

 

"Meg is tudom csinálni, nem csak pofázok róla."

Majoros Béla, a Csaba Metál alapítója