Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat készített negyedéves jelentést az európai országok lakásárainak alakulásáról, ezek alapján Magyarország lakáspiaca az élmezőnyben tanyázik – már ha a drágulást nézzük.
A magyar lakások átlagosan 7,6 százalékkal voltak drágábbak 2017 utolsó negyedévében az egy évvel korábbi időszakhoz viszonyítva.
Az uniós átlag 4,5 százalék volt, tehát jóval magasabb a magyar drágulás, mint az EU-átlag, de közel sem nálunk emelkedtek az árak a legnagyobb ütemben. Írország, Portugália és Szlovénia lakáspiaca mind kétszámjegyű növekedést produkált.
A magyar lakáspiac a középmezőny elején, a kilencedik helyen áll a többi uniós tagállammal összevetve. Összességében szinte egész Európában drágultak a lakások, egyedül Olaszországban stagnáltak az árak.
Az Eurostat a lakóingatlanokon belül külön összesítette az újépítésű lakások árait, itt már az elsők között van Magyarország.
Itthon az előző év azonos időszakához képest 12,3 százalékkal emelkedtek az új lakások árai.
Ezen csak az Egyesült Királyság tett túl, a briteknél 12,5 százalékkal emelkedtek az árak, de azért tartotta a tempót Szlovénia és Csehország is.
Drágul, de már nem olyan gyorsan
Azt mi is megírtuk, hogy a magyar áremelkedés az új lakások piacán rekordot döntött. Ez annak is köszönhető, hogy kapacitáshiánnyal küszködik az iparág: kevés a szakember, aki felépítené a lakásokat, és az építőanyagok is drágultak. De a használt lakásoknál már csillapodik az emelkedés, a mostani az elmúlt négy évben mért legalacsonyabb érték.
Rekorddrágulás az új lakásoknál
A statisztikai adatok alapján látható, hogy a múlt év utolsó negyedévében a kelet-európai tagállamok túlszárnyalták az uniós átlagot. Ezzel Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint “folytatódott a korábbi trend, amely szerint több kelet-európai országban bőven az uniós átlagot meghaladó mértékű a lakóingatlanok drágulása, ami egyértelműen az erős kereslettel magyarázható.”
Ugyanakkor kiemelte, hogy az ingatlan.com legfrissebb, 2018-as adatai arra utalnak, hogy a magyar piacon lassul a drágulás üteme. Ezt a tendenciát a legfrissebb Eurostat-adatok is megerősítik: az EU-n belül 2016-ban még Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak, 2017 végére viszont hazánk már csak a középmezőny élén szerepelt.