Mennyibe kerül egy cápa és mi van, ha megharap? Mire kell figyelni, ha lemerülünk közéjük etetni, és min múlt, hogy nem a Westend, hanem a Campona bevásárlóközpontban épült meg Budapest legnagyobb akváriuma, a Tropicarium? –Farkasdi Thomas, a Tropicarium tulajdonos-ügyvezető igazgatója mesélt ezekről. Édesapja, az állatrajongó Farkasdi Károly hozta létre Svédország első, és Európa egyik első Tropicariumát. Az ötletet egy fordulatnak köszönhetően Magyarországra is elhozták. Az idén 23 éves budapesti Tropicariumnak tavaly 571 ezer látogatója volt, most tovább bővülnének.
Farkasdi Károly leült Demján Sándorral szemben, és odatolta elé a Stockholmhoz közeli Kolmårdenben lévő Tropicariumuk prospektusát, hogy milyen jó lenne egy hasonló vizes állatkert Budapestre is. 1998-at írtunk, gőzerővel épült a Westend bevásárlóközpont, ami mellé Farkasdiék a Tropicariumot szánták. Farkasdinak több évtizedes állatos, és bő nyolcéves akváriumos tapasztalata volt eddigre, a néhai Demjánt, a Westendet építtető Trigránit Fejlesztési Zrt. elnökét mégsem mozgatta meg a dolog.
„Hallgatta apámat, akinek egy idő után feltűnt, hogy fejjel lefelé nézi a brosúrát. Apám annyira berágott, hogy otthagyta”
– ezt már Károly fia, Thomas Farkasdi, a Tropicarium mostani tulajdonos-ügyvezetője meséli a tárgyalásról. Másfél évvel később mégis lett Budapestnek – ahogyan magukat reklámozzák – „cápás állatkertje”, csak a városközpont helyett annál jóval kijjebb, a Campona Bevásárlóközpontban építették fel. Úgy néz ki, a látogatókat ez sem tántorítja el: az interjút egy hétköznapra, a délelőtt tíz órai nyitáshoz igazodva beszéljük meg, és már tíz előtt nem sokkal a bevásárlóközpont külső bejáratáig áll a sor a Tropicarium pénztárához. Igaz, nyári szünet van, nekik ez az egyik csúcsidőszak, de sokat elárul a hely népszerűségéről, hogy tavaly 571 ezer látogatójuk volt. Ez, leszámítva a nyitás évének egymillió vendégét, rekordnak számít 23 éves történetükben.
A budapesti Tropicarium idén tovább bővülhet. Fotó: Sebestyén László
Öt dollárral
Thomas Svédországban született 1970-ben, szülei 1965-ben vándoroltak ki Magyarországról öt dollárral a zsebükben. Eredeti úticéljuk Ausztrália lett volna, de oda akkoriban több hét lett volna eljutni, ráadásul édesanyja már várandós volt Thomas bátyjával, így végül a nagyszülők tanácsára a közelebbi Svédországot választották. Farkasdi Károly két nővére 1956 óta ott élt, így nem teljesen az ismeretlenbe mentek. Thomas állatrajongó édesapja esztergályosként, az iparban dolgozott. „Feltaláló jellegű esze van” – mesél Thomas arról, hogy amikor Stockholm egyik legnagyobb kórházának megrendelésére feltalált egy orvosi eszközt, a találmányért kapott nagyobb összegből kezdett el vállalkozni.
1970-ben állatkereskedést nyitott Stockholmban. Már ekkor sokat foglalkozott sós vízi akváriumokkal, tengeri állatokkal, majd 1976-tól egy vándor állatkiállítással járta a svéd nagyvárosokat. „Mai szemmel nézve elég B-kategóriás volt” – mosolyog Thomas, amikor arról mesél, hogy a vándor mellett egy fix állatkiállítást is nyitottak. Egy aquapark parkolójában, egy repülőhangár jellegű épületbe telepítettek akváriumokat és madarakat az 1980-as években.
WU2 sampon és sok cigi
„Mire emlékszem? Sokat kirándultunk, jó volt itt lenni. Meg a WU2 sampon és a Márka üdítő jut eszembe. És hogy bementél egy abc-be, és raklap-számra állt a cigi. Csodálkoztam is, hogy jézusom, mennyit cigiznek itt” – Thomas 5 és 12 éves kora között rendszeresen nyaralt a magyarországi nagyszülőknél az unokatestvéreivel, hogy jobban megtanulja a nyelvet. Egy magyar alapszókincs otthon a szüleiről is ráragadt, de legtöbbször keverve beszélték a svédet és a magyart. Thomas a svéd szokások szerint 13 éves korától elkezdett nyaranta dolgozni, így kicsit megakadt a magyar nyelvtanulás, mert aztán 27 éves koráig, a Tropicarium tervezéséig-építéséig nem is volt Magyarországon. Ma folyékonyan, kis akcentussal beszél magyarul, néha inkább körülírja azokat a kifejezéseket, amelyeket nem ismer vagy nem jutnak eszébe.
Diákként sok munkát kipróbált, dolgozott apja barátjának éttermében, majd az 1980-as évektől a nyári állatkiállításokon.
„Az állatkereskedésünkben nőttem fel, segítettem takarítani, árut rendezni. Szotyin éltem, az mindig volt a boltban.”
Később, amikor megnyílt Kolmårdenben saját tropicariumuk, ott dolgozott idegenvezetőként, céges csapatépítőket koordinált, és a büfét is ő vitte nyáron.
Egy nagyobb szabású vizes állatkert ötlete az 1988-as évek vége felé, egy orlandói családi nyaraláson – itt láttak először igazi nagy cápaakváriumot – ütött szöget édesapja fejébe. Meg is vettek egy eredetileg madarakra és kígyókra szakosodott trópusi házat a kolmårdeni állatkert mellett és azt átalakítva 1990-ben megnyitották Svédország első, és Európa egyik első tropicariumát. A körülbelül 700 ezer literes, újonnan felhúzott akváriumba cápákat is hoztak, ami még a kontinensen is kuriózumnak számított, mert akkoriban csak Monacóban volt cápaakvárium.
Fokozatosan kitanulták az édesvízinél sokkal bonyolultabb sós vizes akváriumok ökoszisztémáját. Az óriásakváriumok azonban annyiban könnyebbek, hogy egyszerűbb fenntartani bennük az egyensúlyt. Egy nagy vízben minden lassabban történik, könnyebb kezelni a problémákat, esetleges betegségeket, mint egy kicsiben – magyarázza Thomas. „Sok olyan tapasztalat, amelyeket ők a kolmårdeni Tropicariummal szereztek, újdonságnak számított Magyarországon, főleg, mivel például tengeri akvarisztikában korábban nem voltak még több százezer, vagy akár csak több tízezer literes medencék az országban” – mondta a Forbes.hu-nak Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, aki a Tropicarium kezdetei óta ismeri Farkasdiékat.
Thomasék az első cápákat bátyja floridai ismerőseitől vették és fokozatosan bővítették az állományt. A nyugodtabb természetű dajkacápákkal kezdtek, és látványetetést is tartottak. Thomas volt az első, aki lemerült cápát etetni (a cápaetetés részleteiről később részletesen). „Mondanom sem kell, hogy mennyire féltem” – magyar kollégáit is Thomas tanította be.
A spanyol csavar
Miután a svéd Tropicarium szárnyalt, Spanyolországban, a Costa del Sol kedvelt tengerparti nyaralóhelyéhez, Benalmadenához közel is nyitni akartak egy komplexumot, amit Thomas vezetett volna úgy, hogy oda is költözik. Megvolt a hely és a polgármesteri jóváhagyás is, amikor hirtelen – máig nem teljesen tisztázott, hogy miért, de – eltűnt a befektető.
El is engedték a projektet, amikor a stockholmi magyar nagykövetség felvetette, hogy csinálják meg Magyarországon az új cápaakváriumot. Az 1999-es őszi nyitásra készülő Campona fogadta be az ötletet, Demjánnal ellentétben ők úgy érezték, hogy jó lenne valami plusz attrakció a város széli bevásárlóközponthoz. Amikor a kilences szám bűvöletében (1999. szeptember 9-én délelőtt kilenckor) megnyitott a Campona, a Tropicarium még javában épült, és Thomasék gőzerővel szervezték az első cápa Budapestre szállítását. A 38 ezer dollárba (mai árfolyamon 13,4 millió forint) kerülő, Floridából beszerzett példányt első körben Madridig tudták eljuttatni. „Aztán mivel Madridból nem volt a szállítására alkalmas járat Budapestre,
különgépet kellett bérelnünk, ami tudja kezelni ezeket a raklapokat és ezt a vízmennyiséget. Ez sokkal többe került, mint maga a cápa.”
Thomas Stockholmban született, de folyékonyan beszél magyarul. Fotó: Sebestyén László
Ma átlagosan 75 ezer eurót (kb. 29 millió forint) fizetnek egy cápáért, de általában kettőt kell venni egyszerre.
Hanga Zoltán elmondta: bár a Fővárosi Állatkertnek is volt és van is tengeri élővilágot bemutató, cápákat is felvonultató Akváriuma, a Tropicarium sok tekintetben újdonságnak számított 2000-ben. A legnagyobb tengervizes medencéi például sokkal nagyobbak voltak, mint amik akkoriban Magyarországon léteztek. Újdonság volt Magyarországon az akváriumi vízmedence víztömegén átvezető átlátszó falú akril alagút is. Hozzátette: a tengeri állatok tartása nem egyszerű feladat, mert ahhoz, hogy a tengervíz különböző paramétereit (például sótartalom, hőmérséklet, kémhatás, keménység) a megfelelő állapotban tartsák, nagyon komoly gépészeti, illetve szűrőrendszerekre van szükség.
A Tropicariumnak a 2000. május 26-i nyitást követő évben több mint egymillió látogatója volt, nem is álmodtak ekkora érdeklődésről. Már csak azért sem, mert Svédországban teljesen másfajta szezonalitáshoz szoktak. Ott, amikor a téli hideg miatt az állatkert is be volt zárva, hozzájuk sem jöttek annyian, inkább hétvégén szállingóztak a látogatók. Május-szeptember a főszezon, ekkor hozzák be az éves forgalom nagy részét, és átlagosan évi 150-170 ezer látogatóhoz szoktak. A budapesti Tropicarium induló, egymilliós látogatószáma még az újdonságfaktort figyelembe véve is kiemelkedő volt. Összehasonlításképpen: a teljes Fővárosi Állatkert fogad évente egymillió látogatót. Thomas azt mondja, a harmadik év körül áll be a „cruising speed”, vagyis az a látogatószám, amihez aztán viszonyítani lehet. A magyar Tropicariumnál ez 350 ezer látogató körül volt. A covidot megelőző utolsó teljes évben aztán újra nőtt a vendégszám, megközelítette a félmilliót. A pandémia viszont megtörte a fellendülést: a járvány alatt két turnusban összesen tíz hónapig voltak zárva, 900 milliós forgalmi mínuszból és 250 millió forintos veszteségből jönnek most vissza, a tavalyi számaikból úgy tűnik, nagyon sikeresen. Vendégeik 35 százaléka turista, ennek fele Szlovákiából érkezik.
Tropicarium-Oceanárium Vendéglátó és Szórakoztató Kft.
Alapítás: 2013. (a jogelődöt 1999-ben hozták létre)
Tulajdonos: Farkasdi Thomas Anders (100 %)
Árbevétel:
2022: 1,47 mrd Ft
2021: 677 m Ft
Adózott eredmény:
2022: 550,1 m Ft
2021: 141,3 m Ft
A kezdetekkor
egy Big Mac menü árának duplájára állították be a jegyárat, „mert az mindenhol a világon jó viszonyítási alap
a tekintetben, hogy mit bír el egy ország, mennyit fizet egy család, ha elmegy enni.” Az inflációs környezetben ők is emeltek jegyárakat, de Thomas szerint a Tropicarium még mindig olcsóbb sok városi kiállításhoz képest. (A felnőttjegy 3600, a gyerek 2800 forintba kerül, de vannak családi és csoportkedvezményeik.) Jelenleg 27 fős a Tropicarium csapata, négyen a kezdetek óta náluk dolgoznak.
Hamarosan bővülnek: a Camponával már megállapodtak abban, hogy nagyobb bejáratot és ajándékboltot kapnak, de Thomas távlati tervei között valamilyen, állatvilággal kapcsolatos VR központú fejlesztés is szerepel, akár egy vidámparkkal kiegészülve. Ez egyelőre tervezési fázisban van. Az állatállományt is szeretnék bővíteni: öt zebra-, két homoki tigris- és a két barna szirti cápájuk mellé Thomas dajkacápát és több másik fajt is szeretne venni.
Egy emlékezetes cápaharapás
A cápaetetés fontos programpont a Tropicariumban, de nagy óvatosságot igényel. Thomas több évtizede búvárkodik és Svédországban edződött a témában, ott rendszeren merült cápát etetni. Eleinte mindig ketrecben mennek le, majd amikor a cápák megtanulják, hogy tőlük kapják az ételt, utána már elég egy könyékig érő lánckesztyű védőfelszerelésként. A cápák egyébként hidegvérű állatként napi egy-két kilogramm halnál – makréla, hekk – nem esznek többet. A lemerülő gondozóknak minden mozdulatukra figyelniük kell, és a cápák úszási, haladási szögéből (egyenesen vagy lefelé) is tudnak következtetni, hogy milyen kedve van az állatnak. A gondozónak azt a kezét, amivel nem etet, szigorúan a testén kell tartania, különben azt is halnak nézi a cápa és beleharaphat. Az állat kora sem mindegy: a barna szirti cápa például, amikor nyolcévesen ivarérett lesz, kicsit agresszívebben viselkedik. Emiatt most a Tropicariumba 14 kilós fém láncruhákat szereztek be a gondozóknak a látványetetésekre.
Thomas tudja miről beszél, amikor cápaharapást említ: egyszer egyedül ment le etetni a Tropicariumban, „amikor bejött egy nagyon dekoratív hölgy a cápaalagútba. Automatikusan kinyújtottam a nem etetős kezem, hogy de szép a hölgy. Azonnal bele is harapott a cápa. Eléggé vérzett. Felmentem, felhúztam rá egy gumikesztyűt és visszamentem etetni. Azt szokták mondani, ha leesel a lóról, akkor is vissza kell ülni rá, én is így csináltam” – nevet.
A műfaj nehézségeiről Hanga Zoltán is beszél: a cápákkal ők is rendszeresen tréningeznek, foglalkoznak velük, úgy is, hogy munkatársaik könnyűbúvár felszerelésben merülnek le közéjük. „Ez is kihívás, a megfelelő szakmai csapat kialakítása olyan emberekből, akik állatgondozói és búvár kvalitásokkal egyaránt rendelkeznek.” Hozzátette: a Tropicarium csapatában olyan szakemberek is dolgoztak, akik korábban a Budapesti Állatkert Akváriumának munkatársai voltak.
„Egy ilyen bemutatóhely sikeréhez persze nagyon sok minden kell, és a Tropicarium vitathatatlanul sikeres.”
Hanga arra is felhívta a figyelmet, hogy jó, hogy több olyan bemutatóhely is van Magyarországon, ahol a tengeri élővilággal lehet ismerkedni, mert ezek segítik az óceánokkal kapcsolatos ismeretterjesztő munkát. Ez globálisan is fontos téma, és nemcsak a tengerparttal rendelkező országokat érinti, az ENSZ ráadásul az Óceánok Évtizedének minősítette a 2030-ig tartó időszakot.
A kútba esett delfinárium
Bár mostanra Európa-szerte számos vizes állatkert nyílt, és Magyarországon is van olyan állatkert, ahol cápákkal is lehet találkozni (a Fővárosi Állatkertben például elsősorban a Cápasuliban mutatják be a tengeri élővilágot, és a Nyíregyházi Állatparkban is vannak cápák), Thomas szerint hasonlóan sok és sokféle cápáért messzebbre kell utazni Európában: Konstanz, Rimini, Antibes, Genova – sorolja konkurenciáik között a kontinens legnívósabb akváriumait. Nagy álma volt, hogy delfinárium is legyen Magyarországon, azonban ez a szigorú állatvédelmi törvények miatt nem valósult meg. Pedig még a néhai Andy Vajnával is komolyan tárgyalt az ötletéről, már helyszínt is találtak neki. Thomas végül hiába lobbizott az állatvédelmi törvény módosításáért, és hiába tettek volna a projekt mögé szaktudást és biztonsági, állatjóléti garanciákat. Hosszan mesél erről, látszik, hogy sokat foglalkozott a témával, és szorosan követi az európai fejleményeket is. Nem tengerparti országban delfináriumot csinálni költséges mulatság a 15-20 millió literes vízigény miatt. Arról nem is beszélve, hogy ezt a vizet aztán szűrni és cserélni is tudni kell, só kell bele, ami eleve megoldott egy tengerparti létesítménynél. A Tropicariumban is elfogy évente 15 tonna só a tengeri akváriumokban.
Thomas mégsem mondott le a delfináriumokról, máshol tervezi a projektet. Két (egy európai és egy azon kívüli) delfinárium-akváriumot és kutatási központot nyitna, amelynek működésében szakértőként és üzemeltetőként is részt venne. Többet nem árulhat el, egyelőre az engedélyezés zajlik.
„Sajnálom, hogy ez Magyarországon nem jött létre, nem akarok elköltözni innen, mert szeretem az országot”
– még nem dőlt el, hogy ingázni fog Budapest és a két delfinárium között, vagy elhagyja Magyarországot.
Thomas delfináriumokat is csinálna, csak nem Magyarországon. Fotó: Sebestyén László
A ventillátor
„Legyél kemény és precíz a munkában. Lásd a hibákat” – mondja arról, hogy mi az, amit megtanult vállalkozó édesapjától. Farkasdi Károly már nem vesz részt az operatív munkában, Thomas vezeti a Tropicariumot, míg a svédországit két éve adta el a bátyja. Thomas húsz éves kora óta vállalkozó, organikusan nőtt bele a családi cégbe. A magyar és a svéd szabályrendszer különbségéről azt mondja, sokkal kisebb a svéd bürokrácia, és az állattartási szabályok is Magyarországon a szigorúbbak.
„Bejövök és körbemegyek. Kiszúrom a hibákat, hogy ott nem ég a lámpa, ott lelóg egy kábel. Az összkép csak úgy lesz szép, ha ezek rendben vannak. Lehet, hogy a látogatók többsége nem veszi észre ezeket az apró hibákat, de aki látja, annak lesz egy rossz véleménye.
Mindig a hibákat keresem – nem azért, mert pesszimista vagyok, hanem azért, hogy jó legyen.”
Amikor a Tropicarium rendezvényterméből kikísér az interjú után, Thomas néha lemarad, a ventillátorokat állítgatja a sok látogató között szlalomozva. A harmadiknál – ez van a tényleg szuper látványos cápaalagút végénél – kicsit hosszabb időre áll meg, én is megtorpanok, hogy bevárjam. Miután beállítja a ventillátort, hogy az alagút felé keverje a levegőt, telefonjával fel is veszi, és instrukciókat mond hozzá, majd elküldi Messengeren – valószínűleg az egyik kollégájának.
