Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Hatszázmilliót hozott három nap alatt, hogy nincs már jó és rossz, csak rossz és még rosszabb

A Call of Duty: Modern Warfare egy borongós háborús drámát próbál elmesélni, amiben nincs jó és rossz, csak rossz és még rosszabb. A korunkra reflektáló lövöldözős játék három nap alatt 600 millió dollárt hozott a konyhára, üzletileg kiemelkedően sikeresnek mondható. De mi történik, ha mint játékot vizsgáljuk?

Törmelék alatt nyered vissza az eszméletedet. Egy bádogdarabot kopogtatva hívod fel magadra a mentőcsapat figyelmét. A rád omlott vasbetont csak átvágni lehet, el kell takarnod a szemed, hogy ne szóródjon tele forró szikrákkal. Kiemelnek – apró lábaiddal a levegőben kapálózva nyúlsz édesapád felé, miközben édesanyád holtteste kigördül a romok alól. Azt hiszed, vége a rémálomnak, ennél több veszteség már nem ér, de ekkor egy egész sereg fordul a békefenntartókkal tömött, közel-keleti városka utcájára, egyetlen paranccsal: öljenek meg mindenkit. Téged is, hiába vagy hatéves.

Nincs menekvés

Ez csak egy a Call of Duty: Modern Warfare megannyi sokkolónak és életszerűnek szánt jelenetéből. Az amerikai akciójáték-sorozat a második világháború nyugati hadszínterével indult még 2003-ban, majd négy évvel később egy fiktív harmadik világháború kitörését vázolta fel, főszerepben orosz nacionalistákkal. A Modern Warfare trilógia hatalmas siker volt, és elsősorban túlzásokba eső, grandiózus jelenetei miatt emlékezetes: leomoló Eiffel-torony, lerohant London, és persze a sokkoló reptéri hentelés a No Russian epizódban. 

 
Call of Duty: Modern Warfare megjelenési videó

Csakhogy az utolsó Modern Warfare-játék óta eltelt nyolc évben a történelem behozta a sorozatot. 2019-ben már egyáltalán nem újszerű, ha egy nyugati nagyvárosban bomba robban, maszkos terroristák nyitnak tüzet gyanútlan civilikre egy klubban, vagy teherautó gázol a karácsonyi forgatagba. Inkább fájóan ismerős, szomorúan sokkoló. Erre alapoz az új idővonalat nyitó reboot is, amit csak simán Call of Duty: Modern Warfare-nek kereszteltek, hátha jól belezavarodunk a címekbe. Bár a korábbi részek amerikai-orosz háborúja ebben az univerzumban nem tört ki, a sorozat emblematikus SAS parancsnoka, John Price százados ezúttal is visszatér, hogy rendet tegyen a totális terrorba fulladó Európában.

(O)rosszfiúk

A fejlesztő Infinity Ward a korszellemet megidézve komor, sötét háborús drámát szeretett volna készíteni, ami megkérdőjelezi a jó és rossz oldal közti valós ellentétet. Végtére is, ha odáig süllyedünk, hogy gyerekeket ölünk valamiféle torz „nagyobb jó” nevében, mennyivel vagyunk jobbak azoknál, akik autókat robbantanak és vegyi fegyvereket lopnak? Ha pedig egy vallási fanatikust képzünk ki egy másik ember megölésére, miért csodálkozunk, ha végül ő is ellenünk fordul? Korunk gyakran feltett kérdései ezek, amikre nehéz választ adni, és

dicséretes, hogy egy olyan interaktív médium, mint a videojáték, megkísérli boncolgatni őket.

A nácik még mindig Európa urai, de két kattant csajjal nem bírnak el

Ennek sikere azonban bátorság függvénye is. A 8-10 óra hosszú kampány ellopott vegyi fegyverek körül bonyolódik, amiket egy fiktív terroristacsoport zsákmányolt az orosz hadseregtől. Utóbbi véres bosszút esküszik, Price és osztaga pedig két tűz között reked: meg kell akadályozniuk, hogy a gáz Európába jusson, de az oroszok népirtásának is gátat kell vetniük. Mert bizony a derék medvék ezúttal is a rossz oldalra sodródnak, és bár nem szeretném ruszofóbiával vádolni az Infinity Ward csapatát, a sztereotípiákat maximálisan kiaknázó orosz hadúr és az óriástermetű, agresszív, tetkós főruszki láttán muszáj megkérdőjeleznem a jóízlésüket – utóbbi legalább vodkát nem vedel, ez is valami.

Később ugyan kapunk egy jó fej FBSZ-st, de egy szál Nikolai nem csinál nyarat.

Sokkoló jelenet követ sokkoló jelenetet, civilek akasztása, kínzás, brutális tehetetlenség, miközben embereket lőnek szitává a szemünk láttára – de mindez súlytalanná válik, mert az oldalak közti egyensúlyt már a sztori első felében sutba dobják az írók. Akik mellesleg sehogy sem akarják nevén nevezni a gyereket. Attól, hogy Szíria és Irak szerelemgyerekét Urkzistánnak, az Iszlám Államot pedig Al Qatalának nevezzük, nem pécék, hanem simán csak szemellenzősek lesznek. Főleg, hogy a sztereotípiák itt nem állnak meg, a két arab főszereplő például végig fivéremezi és nővéremezi egymást – igen, valóban testvérek, de nyilván nem ezért hangzik el ötezerszer a bráder és a sziszter.

 
A sztoriból egy látványos akciófilm is kijönne

Mindezek ellenére muszáj elismernem, hogy a szereplők a sorozat mércéjével kidolgozottak lettek, a történet egyik fordulata pedig valóban meglepett. Ahogy a játékmenet balanszát sem érheti kifogás. Fedezékről fedezékre haladva lövöldözünk ilyen-olyan nemzetiségű ellenfeleinkre, a darálást pedig itt-ott lopakodós, drónozós, mesterlövészes és egyéb, a monotonitás ellen iktatott feladatok szakítják meg. Nincs itt semmi újdonság, a Call of Duty régóta így működik, bár ezúttal a díszletek kissé nagyobbak a szokottnál. A játékot nem szakítja félbe fárasztó töltögetés, és a világ számtalan pontján játszódó cselekmény helyszínváltásai is kifogástalan dramaturgiát követnek.

Control: Az amerikai kormány a természetfelettit is az irányítása alá vonja

Ami a lényeg

Közhely, hogy a Call of Duty-t nem a sztori miatt veszik, hisz az előbb-utóbb véget ér, újra nekifutni pedig legfeljebb a kioldható achievementek miatt van értelme – esetleg, hogy betanuljuk a tökéletes koreográfiát és minél kevesebb halállal rongyoljunk végig a tűzharcokon, de ennyire mazochista ember rajtam kívül nem sok akad. A többség a multiplayert várja a legjobban, ami Call of Duty-s mércével ezúttal visszatért a gyökerekhez. A sorozat védjegyének számító, szűk folyosókkal és mindenféle agyafúrt átjárókkal, lőrésekkel teli pályákon most is ugyanolyan szórakoztató egymásra vadászni, ahogy az volt 2007-ben is. A sci-fi tematikájú epizódok valóságtól (és gravitációtól) elrugaszkodott szuperképességei és exoskeletonjai helyett a puszta reflexek és a pályák minél jobb ismerete kerültek fókuszba – ismerős érzés, és mint régen, most is bizsergető, ha a pontlista élbolyában végzünk a rövid meccsek végén.

Persze azért kapunk újdonságokat is.

A kooperatív Spec Ops küldetések során innen-onnan előbukkanó rosszfiúkat kaphatunk gépkarabélyvégre negyedmagunkkal, sőt PS4-en még egy túlélőmód is elérhető, ahol hullámokban érkező ellenfelekkel szemben kell kitartanunk. Semmi világraszóló, de ahogy minden, ez is működik. Számomra mondjuk a Battlefield-játékokból merítő, 32 fős Ground War a legkellemesebb meglepetés. Itt a szokottnál nagyobb pályákon kell ellenőrzőpontokat elfoglalnunk, négyfős osztagokban, parancsnoki rendszerben, pont, ahogy az EA-féle katonai sorozattól megszoktuk. Egyelőre csak két pálya érhető el, és ezek sem olyan kiforrottak, mint a műfaj veteránjai várják, de a konzolon is stabil 60 fps-es sebesség és a kontrollerrel is roppant kényelmes és reszponzív irányítás miatt már most biztos vagyok benne, hogy hosszú ideig népszerű játékmód marad.

Lila füstben szálló, rózsaszín hajú punkfejek, vér és posztapokaliptikus világ – mire lesz elég ez a mai játékpiacon?

Gyors és szép

És ha már szó esett a teljesítményről, érdemes szót ejteni a technológiai háttérről is, ami sokáig a sorozat Achilles-sarkának számított. Éveken át élcelődhettünk a Call of Duty látványvilágán, az elavult, csak a sebességnek alárendelt motort azonban addig-addig cserélgették, mígnem a Modern Warfare korunk egyik legrealisztikusabb játéka lett. Valahogy minden valódinak érződik, különösen, mikor éjszaka nyomulunk előre a sötét erdőben (erről a fejlesztők is tudták, hogy odaver, nem véletlenül indul így a sztori), vagy ahogy először lépünk ki a közel-keleti sivatag forróságába. Bár e tekintetben az egyjátékos kampány viszi a prímet, multiban is kellemes látvány fogad, a tűéles képet pedig majdnem végig 60 fps-sel tolja ki magából mind a PC, mind a konzol.

 
GeForce RTX videokártyával még a sugárkövetés is bekapcsolható

Utóbbi mondjuk egyelőre stabilabb. A számítógépes változatot az átvezető animációk akadozása, furcsa fagyások és ingadozó teljesítményindex jellemzi, de ezeken minden bizonnyal ezerrel dolgoznak az Infinity Wardnál. Mint ahogy a folytatáson is, amit bizony, ha nem is túl látványosan, de belenget a játék –

és amit remélem, még véletlenül sem Modern Warfare 2-nek hívnak majd.

Már csak azért sem kéne megfosztani az új iterációt az identitásától, mert egy minden elemében funkcionális, kidolgozott játék, ami ráadásul jó üzlet is: sem szezonbérlet, sem fizetős DLC-k nem várhatók, sőt lootboxok sincsenek. Az Activision a sok kiritka – és a piac átalakulása – hatására ingyenes frissítéseket ígér, azaz a cirka 20 ezer forintos Call of Duty: Modern Warfare sok száz órányi szórakozással kecsegteti a rajongókat. Elsősorban persze őket, hisz közülük sokan mással nem is játszanak, ez pedig már abból is egyértelmű, hogy egy héttel a megjelenés után tele vannak a szerverek 50+-os szinten álló játékosokkal. Ők elnézik, hogy a sztori kissé álszent, hogy a recept régi (bár finom!), és hogy a 2020-ban érkező új rész után majdnem mindenki átnyergel arra a játékra.

De hát 16 év után még van, aki nem ezt várja az aktuális Call of Dutytól?

A Call of Duty: Modern Warfare PC, PS4 és Xbox One platformokra jelent meg 2019. október 25-én. A cikk a PS4-es változat alapján íródott. Képek: Activision

 

"Az üzlet üzleti része sosem érdekelt igazán"

Hugh Hefner, a Playboy magazin alapítója