Rubint Réka nem helyezte el megfelelően a #reklam megjelölést a posztjain belül, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta a celeb cégét, az Alakreform Kft.-t és a The Body Shop termékeket forgalmazó Avanzo-Trade Kft.-t.
A GVH még 2016 végén kezdett vizsgálni nagyszámú követővel rendelkező influencereket. Ekkor kötelezettséget kellett vállalniuk arra, hogy egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően fogják a fogyasztók tudomására hozni, ha egy posztot egy ellenszolgáltatásért (pénzért, próbatermékért, egyéb kedvezményért) tesznek közzé. A GVH többször felhívta a figyelmet, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője.
A GVH most zárult utóvizsgálata szerint Rubint Réka és a közreműködésével hirdető vállalkozások vállalásai nagyrészt teljesültek. A vállalkozások az elvárás szerint módosították szerződéseiket, a celeb pedig közösségi oldalain minden esetben alkalmazta a #reklam megjelölést. Az előírt tájékoztató posztokat az Alakreform Kft. még az előírtnál többször is közzétette a Facebookon, emellett kiemelte tartalmai fizetett jellegét az újonnan alkalmazott YouTube csatornán is.
Csakhogy a szemfüles versenyhivatal mégis talált némi hiányosságot. A posztokon belül ugyanis már nem helyezte el megfelelően a #reklam megjelölést az Alakreform Kft., emellett mulasztást követett el a tájékoztató poszt közzétételében is az Instagramon, és ezt csak utólag, a vizsgálat kései szakaszában pótolta. Így a GVH 3 millió forintos bírságot szabott ki az update-es Schobert Norbi feleségének vállalkozására.
Az Avanzo-Trade Kft. a megjelölt határidőig egyáltalán nem igazolta kötelezettségvállalása teljesítését a hatóságnak. Az igazolás hiánya a szigorú GVH szerint különösen nagy súlyú mulasztás: „alapjaiban áshatja alá a kötelezettségvállalás céljait”. A vállalkozás emellett nem tett eleget azon vállalásának, hogy együttműködjön az Alakreform Kft.-vel a The Body Shop termékekkel kapcsolatos, helyreigazító jellegű tájékoztató poszt közzétételében. A versenyhatóság 2 millió forintra bírságolta a társaságot.
Gyűlnek a sötét felhők a megélhetési influencerek feje felett