A kelet-közép-európai régió és Magyarország legjobb bankjává választotta az OTP Bankot 2018-ban a Euromoney, a világ pénzügyi piacaival foglalkozó iránymutató gazdasági magazin – közölte a hírt szerkesztőségünkkel a bank sajtóosztálya. A Euromoney Kiválósági Díjat (Euromoney Awards for Excellence) minden évben azok a bankok kapják az egyes országokban és régiókban, akiket méretük, tevékenységi körük, nyereségességük, növekedésük és a versenytársakkal összehasonlított teljesítményük alapján a leginkább méltónak tartanak rá. A döntés során figyelembe veszik a piaci viszonyokhoz és az ügyfelek igényeihez való igazodást is. A versenyben több mint száz ország több száz bankja vett részt.
Budapest. 2018. július 13. Az OTP Csoport 284,1 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el 2017-ben, ez 41 százalékkal haladta meg az előző évit. A rekord nyereség részben a magyarországi eredménynek volt köszönhető, ahol a kiválóan alakuló gazdasági környezet, de a bolgár, orosz, horvát és ukrán leánybankok hozzájárulása is jelentős volt az eredményhez.
A Euromoney szerint az OTP Csoport stabil tőkeellátottsága és kedvező teljesítménymutatói egyedülálló előnyt biztosítottak a kelet-közép-európai bankszektor elmúlt években zajló átrendeződési folyamatában, mivel lehetővé tették, hogy a bank ambiciózus akvizíciós stratégiát hajtson végre a térségben. Bár a különböző bankok integrációja komoly kihívásokkal jár – mint írják -, az OTP jelentős szakértelmet szerzett ezen a területen.
Az OTP Bank eredetileg a lakossági szolgáltatásokra fókuszált, de a cél, hogy minden piacon meghatározó univerzális banki szereplővé váljon. A digitalizáció is kulcsfontosságú része az OTP megújult üzleti modelljének. A csoport 2015-ben indította el digitális transzformációs programját. A bank az utóbbi három évben jelentős technológiai fejlesztéseket hajtott végre.
„Hiszünk benne, hogy magas színvonalú digitális szolgáltatások mellett az ügyfelek bizalmának megtartásához kiterjedt fiókhálózattal is jelen kell lennünk a piacon. A fiókoknak továbbra is komoly szerep jut, de funkciójuk folyamatosan átalakul, és előtérbe kerül az ügyfeleknek nyújtott tanácsadói szolgáltatás” – nyilatkozta a lapnak Wolf László.
A Euromoney Magazin szerint az OTP Csoport erős fundamentumokat, és elismerésre méltó fejlődési utat tudhat maga mögött az elmúlt évben. Kiválóan végrehajtott terjeszkedési stratégiájának köszönhetően Közép-Európa egyik legnagyobb bankjává vált, ezért méltó a Kelet-Közép-Európa Legjobb Bankja díjra.