A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Györkő Zoltán és Scheidler Balázs, a Balabit vezetői és társalapítói. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív

Az év exitje: 100 millió dollár felett mehetett el a Balabit

Az amerikai One Identity január 17-én délután hozta nyilvánosságra, hogy felvásárolja a védelmi szoftvereket gyártó magyar tulajdonban lévő céget. Részletek az év magyar exitsztorijáról.

Közreműködött: Zsiborás Gergő 

“2014-ben volt utoljára olyan, hogy egy sajtótájékoztatón itt álltam, amikor a C5 nevű angol befektetőcég hozott nekünk 8 millió dollárt” – kezdi a beszélgetést Györkő Zoltán, a Balabit CEO-ja. Azóta sok minden történt. 2014-ben azért jött be a tőke, hogy a globális terjeszkedést és növekedést fejlesszék, azóta kialakult egy globális menedzsment és az amerikai leányvállalat a Wall Street-en, ma már 25 ember viszi csak az amerikai értékesítést. Emellett átstrukturálták a nyugat-európai csapatokat, rengeteget fektettek marketingbe és a márkába.

2014-ben, amikor bevonták a tőkét, tudták, hogy kétlépcsős folyamat előtt állnak, hogy az első tőkebevonás után szükség lesz majd egy következőre, hiszen arra, hogy Európából az amerikai piacon felépítsenek egy csapatot, 8 millió dollár nem elég. Megszerezték az első referenciákat, felépítették az alapcsapatot. Ezután tavaly év elején kezdtek el a második körös bevonáson dolgozni.

Ezzel párhuzamosan jött az ajánlat a One Identitytől.

Mit kell tudni One Identityről?

A One Identity a Quest szoftver business unitja. Györkő szerint kalandos múltja van, folyamatosan húznak be technológiákat, a Balabittel együtt hét akvizíció van a hátuk mögött. A Quest négy business unitja közül a One Identity élvezi a legnagyobb függetlenséget (saját sales, marketing stb.), a szétválás is megindult közöttük.

Zoltánék nem most ismerték meg a One Identityt, 2015 óta folyik közöttük a párbeszéd, a cég ekkor kereste meg a Balabitot azzal, hogy mi lenne, ha konkurens termékük (TPAM) monitoring funkcióját a Balabit terméke szolgáltatná. Az új, közös termék bemutatója tavaly augusztusban volt. A One Identity általánosságban erős IAM-ban (identity and access management), míg a Balabit ennél specifikusabb területen, az ún. PSM-ben (privilaged session management) van otthon.

Az akvizíció ötletével a One Identity ősszel állt Zoltánék elé.

“Önmagában az ajánlat kevés lett volna”

– mondja Zoltán. “Az életünk felét beletettük ebbe a cégbe, meg kellett fontolnunk a dolgot, novemberben ültünk le, hogy mi legyen a döntés.” Azt, hogy a One Identity érdeklődik irántuk, már februárban érezték, egy portugáliai partnerrendezvény után ült le velük az ügyvezető először, hogy feltegye a “Fiúk, miben gondolkoztok?” kérdést.

Volt lehetőségük válogatni a potenciális befektetők és felvásárlók közül, azt kellett eldönteniük, hogy mi a gyorsabb a termékek terjeszkedése szempontjából.

“Nem a nagyobb hal eszi meg a kisebbet, hanem a gyorsabb a lassabbat. A Balabit 18 éves, ideális korban van a házassághoz.”

A két cég kultúrája Zoltán szerint azonos, a küldetése mindkét cégnek ugyanaz: biztonsági problémák megoldása úgy, hogy közben ne zavarják az ügyfelek üzleteit.

Györkő Zoltán és Scheidler Balázs, a Balabit vezetői és társalapítói. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív

Györkő Zoltán és Scheidler Balázs, a Balabit vezetői és társalapítói. Fotó: Orbital Strangers / Forbes archív

A akvizícióval egy olyan cég jön létre, ami egyesíti a két cég erősségét, azaz a One Identity mostantól erős lesz majd “a szexi részben”, PSM-ben is, vezető technológiával. (Ők az elsők, akik ebben gondolkodnak, mindenki más vagy csak privilage access management, vagy identity-management vonalon mozog.)

A Quest 3500, ezen belül a One Identity 600 fős, a Balabit tehát a maga 250 főjével most komoly változásokat idéz majd elő a cégen belül.

“Volt egy olyan poénunk is, hogy kezdjenek el magyarul tanulni.”

A Balabit név is megmarad.  A Balabit Magyarországon egy erős brand, megvan a lehetőségük arra, hogy a nevet továbbra is használják, hiszen többet mond itthon, mint a One Identity (a világpiacra dolgoznak, de ez így is lényeges, például ha majd új munkaerőt keresnek).

“A bejelentés után kaptunk emailt olyan ügyfelektől, akik eddig lepattintottak minket, mert kicsik vagyunk, hogy na, most már beszélhetünk.”

Budapesti fejlesztőpont?

“Nyilván ez az integráció változásokat jelent majd. Össze kell boronálni a salest, ki kell találni, hogy ki hol erősebb, de gyökeres változások nem lesznek. Technológiai szempontból nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Látták, hogy a mi technológiánk olyan, amire lehet építeni.” Cégstruktúra szempontjából a változást azt jelenti, hogy a One Identity a Balabit által 2014-ben létrehozott luxemburgi holding részvényeinek 100 százalékát vette meg, Magyarországon a magyar kft. megmarad.

A felek a tulajdonosi kérdésekről is tárgyaltak, Zoltánék egyelőre nyitva hagyják a lehetőséget, a feladat most az, hogy a pénzügyi év végéig (június) úgy működjenek tovább, ahogy eddig. Jelenleg Zoltánék szerepe az, hogy segítsék az integrációt úgy, hogy a lehető legjobb pozícióba kerüljenek. Wagner Endre marad tovább support vonalon, a One Identity-n belül kap majd egy ilyen pozíciót.

Scheidler Balázs társalapító tovább programoz majd, a teljes magyar fejlesztést vezeti majd.

A termékekkel kapcsolatos stratégiai döntésbe nagyon erős beleszólásuk lesz majd. Zoltáné a magyar cég ügyvezetői pozíciója továbbra is, valamint a Syslog-ng vezetése is nála lesz majd (ez lehet a szívüknek a legkedvesebb termék, ezzel aratták első világsikerüket is).

A Balabit bevétele a legutolsó lezárt üzleti évben 20 millió euró volt, a következőre a szokásos 30 százalékos éves árbevétel növekedést tervezik, egyelőre hozzák a szintet.

Fotó: Balabit (Papp Eszter), Balabit, Györkő Zoltán, Scheidler Balázs, Wagner Endre

Györkő Zoltán, Scheidler Balázs és Wagner Endre a sajtótájékoztatón. Forrás: Balabit (Fotós: Papp Eszter)

2014-ben Zoltánék azt mondták a Forbesnak, hogy a NASDAQ-ra lépés reális cél. “De ehhez több feltételnek is teljesülnie kell” – mondja most Zoltán. “Egyrészt kell a minimum 80-100 millió dolláros árbevétel, másrészt a megfelelő növekedés is. Tíz éve ez akár 80 százalék is lehetett, ma az ötvenes szabály érvényesül, azaz az, hogy az árbevétel és a profit növekedése együttesen elérje az 50 százalékot. És persze kell a szerencse is, hogy a piaci körülmények megfelelőek legyenek: fontos, hogy hol állsz a piacon, hogy mennyire érett az adott piac. Azt mondanám, hogy az adott körülmények mellett a NASDAQ még minimum négy évünkbe telt volna.”

Az elmúlt négy év is pokolian kemény munka volt a budapesti csapatnak, így érthető, hogy miért fogadtak el egy jó ajánlatot végül. De vajon mennyire lehetett jó a One Identity ajánlata pénzügyileg? Szakmailag teljesen egyértelmű, hogy szintet lépnek.

Mennyiért vehették meg? 

A sajtótájékoztatón konkrétumok nem hangzottak el, Zoltán mindössze ennyit mondott:

“Ha ez egy nagyon rossz deal lett volna, mi sem lennénk itt. Nem szeretem a kinek nagyobb összehasonlítást, mert a szám sok mindentől függ. A befektetők boldogok, mi is azok vagyunk, és a kollégák is. Tegnap este rám írt egy ismerősöm »Vincent, örülünk?« szöveggel. Én azt válaszoltam, igen, örülünk.”

A Forbes az elmúlt napon több befektetési szakemberrel is beszélt. Kiindulva az elsőkörös befektetésből, figyelembe véve az iparágat és a vevő tőkeerejét, valamint azt, hogy milyen tranzakciók voltak ezen a területen az elmúlt évben,

a Forbes becslése szerint a Balabitért legalább 100 millió dollárt kellett fizetnie az amerikaiknak.

A felek a vételárat üzleti titokként kezelik, a Forbes becslését a Balabit nem kommentálta.

 

"Nem az a kérdés, hogy mit akarunk megtudni az emberekről. A kérdés az, hogy mit akarnak az emberek elmondani magukról."