Az egészségügyi kormányzat egy orvosi webes szeminárium résztvevői számára megtiltotta, hogy a kórházak intenzív osztályainak halálozási mutatóiról és a nővérek számáról egymást képzési céllal tájékoztassák. De mi értelme van a titkolózásnak, és miért fontosabbak most a nővérek, mint az orvosok?
A Válasz Online munkatársai, mivel a magyarországi orvosok névvel, arccal nem nyilatkozhatnak, két külföldön dolgozó szakemberrel, Leiner Tamás főorvossal (North West Anglia NHS Foundation Trust) és Szakmány Tamás professzorral (Cardiff University) beszélgettek a járványhelyzetről.
Szakmány szerint jelenleg az ápolók létszáma határozza meg, milyen színvonalú ellátást tud az egészségügy nyújtani, és most látszik igazán, mennyire fontos a nővérek munkája. Azt mondja, itthon nem intenzívterápiás szakorvosokból, hanem nővérekből van hiány.
Több külföldön élő szakember azzal szerette volna segíteni az itthoni kollégákat, hogy átadják a kinti tapasztalatokat. Az ötlet az volt, hogy a Transzlációs Medicina Alapítvány tanácskozásán mutassák be a résztvevők a saját kórházuk adatait.
Aztán az egészségügyi kormányzat megtiltotta, hogy a kórházak intenzív osztályainak halálozási mutatóiról és a nővérek számáról egymást képzési céllal tájékoztassák.
„Szomorúan hallottam, mi történt. Az Egyesült Királyságban sokkal nyíltabb a kommunikáció” – mondta Szakmány, majd a BBC intenzív osztály működéséről szóló dokumentumfilmjeit hozza fel példának.
„A filmek mindannyiunk munkájára hatással voltak, mert ezekből ismerte meg az Egyesült Királyság az intenzívesek járvány alatti munkáját.”
A filmekhez az egészségügyi dolgozók vettek fel 160 órányi
anyagot, az operatőrök nem léphettek be az osztályokra. Szakmány azt mondja, ez
nem zavarta a munkájukat, sőt, csaknem terápiás jelentősége volt számukra, hogy
megmutathatták a munkájukat, és hogy mit gondolnak a járványról.
Nem az ágyszám a meghatározó, hanem a szakszemélyzet
Leiner szerint itthon az első hullámot kormányzati
intézkedésekkel jól tudták elfojtani. Az orvosok nagyobb része őszig nem is
találkozott fertőzöttel. „Pontosan ezért gondolkodtunk azon, hogy át kellene
adni a tapasztalatainkat. Ha az angol rendszer így megroppant a vírus hatására,
mi történik majd a magyarral? Ha nem készülünk fel, itt kő kövön nem marad. A
koronavírus nem csak azért nehéz, mert rengeteg a beteg. Nincsenek még valóban
hatásos eszközeink a kezelésére.”
Szakmány szerint az orvosok keveset tudnak hozzátenni a koronavírusos betegek gyógyulásához.
A vírussal szemben elsősorban időt nyernek a szervezet számára. Ha a szervezet jó állapotban van, akkor a gondos ápolás segítheti át a betegeket a nehéz időszakon.
„Jelenleg zajlik az intenzív terápiás szakmai szövetség
európai kongresszusa, és rengeteg előadás szól arról, hogy egyik ország
egészségügye sem tudott jól megbirkózni a járvánnyal. Nincsenek
sikertörténetek, mindenki megszenvedi” – mondja Leiner.
Szakmány kiemeli, hogy nem az ágyszám a meghatározó, hanem a
szakszemélyzet. Leiner szerint nem csak nővérből van kevés Magyarországon,
hanem az őket segítőkből is.
A Válasz Online munkatársa szóba hozta a Novák Hunor orvos oldalán nemrég megjelent névtelenséget kérő professzorral készült interjút is, amiben a professzor a hivatalosnál sokkal lesújtóbb számokról beszél.
Szakmány szerint, „ha igazak a névtelen professzor által említett értékek, akkor azok azért nagyon rossz számok. De így sem feltétlenül az angliai, walesi adatokkal kell egybevetni őket, hanem a többi magyar kórházéval. Jó, ha tudják, milyen az osztályuk, kórházuk teljesítménye, az ellátás minősége és feltételei, az ágyak, a nővérek, a lélegeztetőgépek száma a többi magyar intézményhez viszonyítva.
Enélkül az otthoni kollégák olyanok, mint egy pilóta, akinek jelzőfények
nélkül kell megtalálnia a leszállópályát. Lehet, hogy szerencséje lesz, de
azért az intenzívterápiában a szerencsefaktort érdemes minimalizálni.”
Leiner azt mondja, az adatok arra jók, hogy egybevessük őket és lássuk, a nálunk sikeresnek hitt módszer tényleg működik-e, vagy mások más módon jobb eredményt érnek el.
Zárszóként a szakemberek azt mondták, míg az első hullámban
tapssal ünnepelték őket, most inkább olyan ellenségnek tekintik őket, „mert úgy
érzik, nem találtunk megoldást a járványra, miattunk kell maszkot hordani,
távolságot tartani, kezet mosni, és miattunk zártak be a pubok.”
Szakmány szerint azonban ahelyett, hogy újra tapsolnánk,
„többet jelentene, ha betartanák az előírásokat, és az emberek megértenék, hogy könnyebb a gyógyulási az esélyt biztosítani, ha kevés a beteg.”
Fotó: Online marketing // Unsplash