Komolyan megérezte a sportruházat globális piaca a járványt. Az Adidas stratégiaváltással magyarázza a Reebok elengedését.
A német sportszeróriás tavaly év végén zárult stratégiai felülvizsgálata után arra jutott, megkezdi az amerikai fitnesz márka, a Reebok értékesítésének előkészítését, hogy a jövőben kizárólag az Adidas márkára koncentrálhasson. A társaságnál úgy látják, a két márka külön utat járva nagyobb növekedés elérésére lehet képes.
A németek 15 évvel ezelőtt vásárolták fel amerikai versenytársukat, hogy a nagy rivális Nike-ot a hazai pályán még jobban megszorongassák. A Reebok az Adidasszal a háta mögött több nagy sportfranchise-zal is le tudott szerződni az NBA-ben és az NFL-ben (kosárlabda- illetve amerikaifoci liga).
A belső átvilágítás után az Adidas márciusban pubklikálta a következő 5 évre szóló stratégiáját, ennek első jelentős lépése lehet a Reebok eladása.
Előbb amerikai lett, aztán jött az Adidas
A Reebok egy 1895-ben Angliában alapított cég, futócipőkkel indultak el (a logójuk melletti brit zászló a cég eredetére utal sok termékük esetében). Csak a 70-es évek végén kezdték el a termékeiket árulni az amerikai piacon, a piacnyitást lemenedzselő partner, Paul Fireman végül az egész társaságot felvásárolta. A cég székhelye így ma már nem Bolton, ahonnan az alapítók elindították, hanem az amerikai Boston.
A sportszergyártók globális piaca az Euromonitor International szerint 2019-ben még 339,6 milliárd dollárt tett ki, a megelőző években rendre 6 százalék felett bővült, ezt törtre derékba a koronavírus. 2020-ban csak 292,7 milliárd dollár forgalmat bonyolított az iparág, éves alapon 13% feletti volt a visszaesés. A globális piacvezető továbbra is az amerikai Nike.