Az adat az új olaj – évek óta ez a mantra az online marketinggel és főleg a big datával foglalkozó szakemberek körében. A mémmé vált mondás elől nem lehet menekülni egyetlen olyan előadáson sem, ami a digitális világ fejlődéséről szól.
Az összehasonlítás ráadásul sok szempontból jogos, hiszen az adatra alapuló cégek ugyanolyan lendületes fejlődést mutattak be az elmúlt néhány évben, mint a fekete aranyat kiaknázó vállalatok 100-150 évvel ezelőtt. Fejlődés, prosperitás, innováció: amit generációkkal ezelőtt jelentett az olaj, azt jelenti ma az adat.
Ugyanakkor az összehasonlítás más szempontból is megállja a helyét. Sorolni tudnánk az olajhoz köthető katasztrófákat, amik az elmúlt évtizedekben történtek.Azokat, amik emberéleteket követeltek, vagy állatpopulációkat irtottak ki, egész régiókat tettek évtizedekre lakhatatlanná. De ugyanígy sorolni tudnánk azokat az adatkatasztrófákat is, amik az utóbbi években történtek.
Még ha ezek vizuálisan nehezebben megfoghatók, hiszen az égő olajkút, a tengerfenékről feltörő fekete folyadék sokkal látványosabb az esti híradóban, mint a szenvtelen riporter, aki próbálja elmagyarázni, mit jelent az, ha 1-2, vagy esetenként több tízmillió ember adatai szivárognak ki a egy cégtől gondatlan kezelés, vagy valamilyen egyéb hiba miatt. Pedig a szabad szemmel láthatatlan, a hétköznapi gondolkodással szinte felfoghatatlan adatkatasztrófák is emberi sorsokat vagy akár cégeket dönthetnek romba. Vagy ahogy a Cambridge Analytica és a Facebook esetén sejteni lehet: választásokat befolyásolhatnak, ezzel pedig egész országok, sőt régiók jövőjét változtathatják meg.
A dolog éppen ezért szabályozásért kiált.
Hiszen a néhány év alatt berobbant információ alapú világ – ami most már havonta több adatot termel, mint korábban évtizedek, vagy évszázadok alatt – eddig csak a fejlesztő cégek jó szándékára és gondosságára volt bízva. Azt pedig látjuk, hogy a cégek nem mindig érdemelték ki a beléjük helyezett bizalmat. Gondatlanul bántak az adatokkal (a mi adatainkkal, sőt a gyermekeink adataival!) annak ellenére, hogy ez már dollárban is jól kifejezhető, gyakran milliós, vagy akár milliárdos nagyságrendeket ér el. Szabályozásra van szükség tehát, ez mindannyiunk érdeke, hiszen szó szerint a mi életünkről van szó. A szabályozás közben meg is érkezett. Két éve lépett életbe, de csak néhány nap múlva élesedik, és mint tudjuk, GDPR-nak hívják.
Az a GDPR, ami az európai állampolgárok által megtermelt adatvagyont hivatott megvédeni, és ami az egyes emberek személyes életének digitális vetületét szeretné óvni. Az öröm és boldogság helyett mégis más reakciókkal találkozunk. A hétköznapi embereket egyáltalán nem érdekli a dolog. Eddig is olvasás nélkül, reflexből kattintották végig a jogi szövegek alatti gombokat, ezután is így fognak tenni. A cégek pedig kicsitől a nagyig, akiket érint a dolog, leginkább csak sírnak és kapkodnak, hiszen sokuknak százezres, vagy akár milliós költségeket jelent a – nem is olyan – új szabályozásnak történő megfelelés.
De érthető a vállalkozások keserűsége.
Amióta az első C64-re feltelepítette valaki a kis könyvelő programját, vagy beizzította a 386-osára a Photoshop-ot, egyetlen elv lebegett a szeme előtt: archiválj! Archiválj mindent kislemezre, CD-re DVD-re felhőbe! Őrizd meg az adataid, ments el mindent, mert bármire szükség lehet egyszer!
Most pedig azt mondják, válogassam szét a leveleim, töröljem belőle a 3 éves önéletrajzokat, keressem ki a 2 éves excel- mentést a CD-men, amiből töröljek egy sornyi ügyféladatot? Normálisak ezek?
Tény, hogy a GDPR szabályai nem az első generációs digitális adathasználaton szocializálódott cégekre vannak kitalálva. Valószínűleg közülük sokan szenvednek most, rengetegen fizetnek feleslegesen sokat az átállásra, és néhányan csúnyán el fognak vérezni. De az adatvédelem témája van olyan fontos, hogy hosszútávon megérje az áldozatot. Az új körülményekhez alkalmazkodó cégekkel, az új környezetben felnövő vállalkozásokkal jobb lehet a világ. Nekünk magánszemélyeknek, és az adatvédelemre tudatosan odafigyelő cégek partnereinek is jobb lesz már rövid távon, hiszen számíthatunk rá, hogy a másik oldal is ugyanolyan komolyan veszi a mi információbiztonságunkat, mint amilyen komolyan kell venni egy olajfúró társaságnak a környezetvédelmet.
Egy konstans átmeneti korban vagyunk mindenféle szempontból.
Napról napra új körülményekhez kell hozzászokni, de néhány év múlva visszatekintve nem fogjuk érteni, mi volt ez az adatvédelmi vadnyugat itt a 2000-es évek elején. Hamarosan a cégeknek az adatvédelem ugyanolya sor lesz a feladatok között, mint a könyvelés, a bérszámfejtés, a kontrolling, vagy éppen a kötelező biztosítás. Tudni fogjuk, hogy költeni kell rá, tudni fogjuk, hogy oda kell figyelni, de közben nyugodtak leszünk, mert azt is tudni fogjuk, hogy biztonságos környezetet teremtünk magunknak és a gyerekeinknek is. Amikor itt fogunk tartani fejben, akkor fog jönni az igazi fellendülés. Akkor az adat nem olyan lesz, mint az olaj, hanem olyan, mint a napenergia. Nem csak fellendülést hoz, de kevesebb környezeti kárral is fenyeget.
Éppen ezért amikor felnézünk a GDPR generálta feladatlistából ne csak a borús felhőket és a terhet lássuk! Nézzünk rajtuk túl és vegyük észre a tisztább, adatbiztonság szempontjából fenntartható jövőt!
