Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

Unsplash / Arif Riyanto

Anyjától lopott pénzből csinált milliókat a brit számítógépzseni

Andrew Michael mindössze 17 éves volt, amikor az anyjától lopott hitelkártyát arra használta, hogy 30 ezer fontból beindítsa saját vállalkozását. Mára milliomos lett, és a kedves mama is megbocsátott.

1997-ben az internet nemcsak új dolog volt, de drága is: ahhoz, hogy valakinek széles sávú hozzáférése legyen, amit nem korlátoznak le pár megabájt letöltése után, még Angliában több ezer fontot kellett fizetni – többek között ez volt az akadálya annak, hogy Andrew Michael egy barátjával karöltve belevágjon egy szerinte biztos üzletbe.

A nagy ötlet kézenfekvő volt

„Minden brit webszolgáltató nagyobb cégekre szakosodott, de mi úgy láttuk, hogy a kisebb üzletek és egyének valami önkiszolgáló, könnyen használható rendszert akartak” – mondta Michael a BBC-nek. „Nekünk megvoltak a szükséges számítógépjeink anyukám hálószobájában, a szoftvert pedig magunk írtuk”.

Az internetelérés azonban ettől még nem lett olcsóbb, így Michael az anyja hitelkártyáját vette kölcsön, hogy 30 ezer fonttal beindítsa a vállalkozását. Ebbe nemcsak a megfelelő hálózati elérés fért bele, hanem egy újsághirdetés is – a srácok úgy számoltak, hogy az első hónapban lesz annyi pénzük, amennyivel visszafizethetik a jelentős tartozást.

És ez be is jött.

Nem tartott örökké a harag

Michael édesanyja, látva az első havi csekket, megbocsátott a fiának, aki társával ellentétben nem ment egyetemre, hanem a cégére koncentrált. A Fasthosts nevű vállalkozást kilenc évvel később 61,5 millió fontért adta el. 26 évesen 75 százalékot kaszált, azaz 46 millió fonttal lett gazdagabb.

Andrew Michael története itt nem ért véget, további cégeket alapított, virágoztatott fel és adott el, 39 éves korára ismert befektetővé és üzletemberré lépve elő.

Azt mondja, nem áll le, mert mindig többet akar.

Főoldali kép:

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő