Visszatérés 25 év után: biztos nagyon szépek a Lofoten-szigetek és nincs is menőbb a norvég fjordoknál és a parti hajójáratnál.
Amikor 1997 nyarán kifutottam az Inter-rail korhatárból, utolsó nagy vonatos európai körútként kihagyhatatlan volt Skandinávia. Természetesen el akartunk menni a lehető legészakabbra, ezért nem volt kérdés, hogy Svédországot végig utazva Narviknál bukkanunk át Norvégiába. A norvég oldalon azonban csak Bodøig jön fel a vasút, odáig még el kellett jutni valahogy. Adta volna magát a pár órás buszozás délnek, de szerencsére nem sokkal korábban belefutottam pár képbe a Lofoten szigetekről. Ráadásul a vonatbérlet leírásában felhívták a figyelmet arra, hogy az Inter-rail kedvezményt ad a Hurtigruten hajójegyekre. Ebből állt össze, hogy bármilyen szűk a büdzsé, ezt ki kell gazdálkodni valahogy, így aztán északnak indultunk a busszal Narvikból, hogy Tromsøtől Bodøba a legendás norvég postahjójárattal tegyük meg az utat, érintve a csodás Lofoten szigeteket.
Ezért aztán nem kicsit volt bosszantó, hogy pocsék időt fogtunk ki, a tájból lényegében semmit se láttunk. Jobban emlékszem arra a pillanatra, amikor egy barátságos német házaspár kocogtatta meg a hátamat, hogy esetleg felkelhetnék az asztal alól, mert ők ott épp reggelizni szeretnének. Éjjel, amikor csóró hátizsákos-hálózsákos turistaként csövezőhelyet kerestünk a hajón, nem tűnt fel, hogy a kabinos burzsujnépnek ebben a szalonban lesz a reggeli, de mivel ez volt az első hely, ahonnan nem hajtottak el, nem nagyon volt más választásunk az alvásra. Kifogtuk a legkisebb, legöregebb hajót, sose felejtem el, hogy Harald Jarl volt a neve, utólag olvastam, mennyi baj volt már vele, mielőtt pár évvel később ki tudták vonni a flottából.
A svájci Gleccser-expressz mellett a Hurtigruten és a Lofoten-szigetek maradt a másik olyan élmény a nagy európai vonatkos körútról, amelyről tudtam, hogy amilyen hamar csak lehet, meg kell ismételni. Végülis potom 25 év múltán sikerült is. Húsznál már majdnem megvolt, 22-nél már a szervezés is teljesen készen állt, a jegyek is megvoltak, amikor jött a covid. A Hurtigruten hajói ekkor már 127 éve rótták köreiket a norvég partok mellett, de ekkor fordult elő először, hogy teljesen le kellett állítani őket. A világháborúkban is mentek, a flotta jó része a másodikban meg is semmisült, de üzemszünet soha nem volt a mostani világjárvány előtt.
Annyira régi vágy volt ez az utazás, hogy csak akkor mertem elhinni, hogy összejön, amikor már a Tromsøbe tartó gépen ültünk. Ugyanonnan indultunk, ahonnan 25 éve, csak kicsit tovább maradtunk, most már Trondheim volt a végállomás. Mosolyogtunk, amikor az éjféli beszálláskor felfedeztünk a szalonban egy békésen hortyogó bakancsos-hálózsákos alakot, de mi már ha akartuk volna se kerülhettük el a kényelmes alvást: ma már 23 óránál hosszabb utazás esetén kötelező a kabinos foglalás.
A Hurtigruten sok évtizeden keresztül változatlan üzemmódban működött. Minden áldott nap, ugyanazon időben elindult egy hajó Bergenből észak felé, ugyanazzal a menetrenddel járták be az utat 34 kikötőn át Ålesundon, Trondheimen és a Lofotenen keresztül, majd az Északi-fok közelében elhaladva Kirkenesig és vissza. Eleinte a szárazföldön nehezen járható partszakaszok és szigetek közötti személy és áruforgalom volt a lényeg, aztán jöttek a turisták, mert nehéz vitatkozni azzal, hogy a világ egyik legszebb hajóútvonaláról van szó. Gyönyörű hegyek és fjordok, kis és nagy szigetek, évszaktól függően hófedte csúcsok, éjféli nap, vagy épp északi fény.
Mindez ma már nagy kényelemben, de nagyon lazán csodálható. A nagy óceánjáró luxushajókhoz képest itt nincs kaszinó, nincsenek csúszdák, nincs kiöltözés, meg néhány naponta reggel kikötés, este továbbhajózás. Helyette kellemes környezetben, kényelmes fotelekből békésen tájban gyönyörködő-olvasgató sportcipős emberek, programok, előadások a hajón. Azon kicsit meglepődtem, hogy jómagam is bőven lefelé húztam az átlagéletkort, azon csak az árak ismeretében néztem nagyot, hogy milyen sokan vesznek részt a különböző szervezett kirándulásokon. Van persze még szauna, jakuzzizni is nagyon kellemes a hajó végében, miközben a szigetek között suhanunk és a kaja is elsőrangú. Csak bírjuk megfizetni.
A teljes, 12 napos oda-vissza úthoz, valamint a csak fel, illetve csak le teljes útvonal beutazásához jár a teljes ellátás, egy útra nagyjából 1000, oda-vissza 1500 eurótól indul az ár a legalapabb kabinban és a legsötétebb téli időszakban. Őszre-tavaszra másfélszeres, nyárra dupla árral lehet számolni. Aki egyszer az életben egyben beutazná, annak a szeptember első felét, illetve április elejét javasolnám. A nappalok ekkor még, illetve már 13-15 órásak, a menetrend olyan, hogy amit észak felé nem látunk, azt megnézhetjük délnek haladva, éjjelente esélyes az északi fény is és az ár is relatíve baráti. Persze bármilyen kisebb szakaszra lehet foglalni, de ekkor nincs ellátás az árban, magunk dönthetünk róla, hogy mikor fizetünk be egy svédasztalra, vagy rendelünk valami szuper cuccot étlapról. Vagy hozunk magunknak tápot a boltból, amikor kikötünk. (További praktikus részletek az Okosutas-podcastban.)
Az elmúlt években érdekes változáson ment keresztül a postahajójárat. A norvég kormány versenyt akart hozni a piacra, pályázni kellett az üzemeltetésre és az utolsó alkalommal a Hurtigruten elvesztette a monopóliumát a part menti útvonalon (közben új üzletágként a sarkvidékekre indított hajóutakat). Új versenytársa, az eltérő napokon, de teljesen ugyanolyan menetrenddel közlekedő Havila azonnal környezetbarátabb hajókkal indított, ezek kikötés-töltés után négy órán át is elektromos hajtással tudnak vizet szelni. Most aztán a Hurtigruten is vadul zöldít, állítja át hibrid hajtásra a hajóit, 2030-ra pedig már az első nulla kibocsátású hajót ígéri.
De hogy milyen is a Lofoten, amelyet 25 éve teljesen eltakartak az alacsonyan kúszó felhők? Most se sikerült megnézni. Illetve az oda vezető út is gyönyörű, de amint a szigetcsoportot elértük, olyan viharos szél támadt, hogy mindkét menetrend szerinti kikötésünket törölték. Nem is időzött a hajó a partoknál, levágta az utat és gyorsan a szárazföld, Bodø felé vette az irányt. Nincs mese, előbb-utóbb ezt újra kell próbálni, de a hajózás helyett, vagy mellett pár napot autót bérelve a szigeteken külön is bolyongunk majd.
