Isten selejtet nem teremt

 Böjte Csaba tud valamit, amit az eddig Forbes-címlaposok nem tudtak. Megérkezett, beállt a kamera elé (a kettő között 30 másodperc, ha eltelt) és 15 perc múlva távozott. Sokan szerettek volna […]

Bővebben

Ami a Barabási-Albert-László-interjúból kimaradt: “igenis el kell döntsem, mi az, ami izgalmas”

Barabási Albert-László, magyar hálózatkutató szerepel szeptemberi címlapunkon. Sok mindenről beszélgettünk vele, ebből nem fért minden a nyomtatott Forbesba. Kimaradt részletek most a Forbes.hu-n! Hogyan vesz fel László alkalmazottakat? Keresd a róla készült portrét, a vele készült interjút és a könyvéről írt recenziót a szeptemberi Forbesban!

Az új könyvedet, a Képletet angolul írtad.

Igen. Kreatívabb tudok lenni magyarul, de már rutinosabban írok angolul. Nagyon nehéz angolul írni, de ha odateszem magam, akkor jobb nyelvi érzékkel és kreativitással tudok írni, mint magyarul.

Az első könyvedet, a Behálózvát még magyarul írtad?

Nem, azt is angolul. Vicsek Mária fordította, Vicsek Tamás felesége. Mindegyik angolul íródott eleve, ott a piac. Magyarra elég könnyen vissza lehet fordítani.

Hol tanultál meg írni? A majdnem meglévő nyelvvizsgától el kellett jutni idáig.

Ez nem nyelvtudás kérdése, hanem szerkesztésé. Én már Bukarestben dolgoztam újságíróként. Három évig a Hét nevű hetilapnak és a Tett nevű tudományos ismeretterjesztő lapnak. A Hét mindenről szólt, tudományról, gazdaságról is. Bukarestben szerkesztették, mikor írtam egy cikket, a szerkesztő felkarolt, aztán 2-3 havonta írtam, összesen 10-15-öt, többnyire tudományról.

Helyi szinten nyertem fogalmazásversenyeket, a szüleim pedig irodalmárok voltak. Az igazi kihívás a sztorit meglátni és összerakni. Lefordítani olyan nyelvre, hogy a tágabb közösség megértse, előbb-utóbb jön magától. És nyilvánvalóan szerkesztők segítenek nekem.  Nem titok, hogy mindegyik könyvhöz felfogadtam nyelvi szerkesztőket, akik segítettek felfrissíteni nyelvileg az angol szövegeket.

Nagyon sok, különböző tudományterülettel foglalkoztok az amerikai laborodban. Mi az, amivel te személyesen is foglalkozol?

Nálam a laborban nincs olyan munka, amiben személyesen ne vennék részt, ne izgatna, vagy ne találnám tényleg fontosnak. Olyat nem csinálunk egyáltalán, és ez nagyon tiszta ügy. Vannak olyan laborok, ahol a labor tagjai akármilyen irányba elmehetnek, ami az eszköztáron belül van. Az én laborom nem ilyen. Az én laboromban én határozom meg, hogy miről kutatunk, és nagyon elhatárolunk bizonyos kutatási területekről, még akkor is, ha az embereim nagyon szeretnék.

Úgy gondolom, hogy ez igenis az én szerepem, el kell döntsem azt, hogy mi az, ami izgalmas. Ez tudományos ízlés, tudományos intuíció. Sokszor a vita nem arról szól, hogy ez egy érdekes vagy nem érdekes probléma, hanem hogy ebben már eleget haladtak mások, nem érzem azt, hogy nekünk érdemes belefogni. Ha meg is csináljuk azt, amit meg akartunk, a kredit már nem nálunk lesz, hanem azoknál, akik korábban felütötték azt a területet. Mindig ezt szoktam kérdezni az emberektől: egy dolog, hogy valamit meg tudsz csinálni, de ha megtetted, mit érsz el vele? Mi lesz annak az impaktja, meg tudod-e kapni a kreditet azért, amit csináltál, vagy valaki másnak fogod a munkáját erősíteni ezzel?

Nagyon sok kollégám foglalkozik úgynevezett gazdasági fizikával, gazdasági hálókkal. Én nagyon távol maradtam ettől a témától, mert úgy érzem, hogy ott a közgazdász közösség nincsen megérve arra, hogy a nem közgazdászok kutatását tudják értékelni és fogadni. Nagyon koncepcionális terület, ahol része kell legyél a közösségnek ahhoz, hogy elismerjek a munkádat. Nem elég objektívan felfedezést tenni, bele kell ásnod magad közösségbe, hogy haladj előre. És az túl nagy befektetés számunkra.

Leválasztható ez a sikerkutatásról?

Nem, a sikerkutatás segít nekem megérteni azt, hogy bizonyos témákkal nem érdemes foglalkozni. Néha olyan a kultúrája a területeknek, hogy nem kompatibilis azzal, amit mi csinálunk.

Sok mindent írsz a könyvedben a felvételi folyamatokról. Most, hogy ezeket tudod, máshogy veszel fel embereket a laborodba?

Nem feltétlenül, olyan szempontból, hogy az, hogy kit tudsz felvenni, az kínálati kérdés. Hozzánk minden alkalommal néhány száz ember jelentkezik, abból 4-5, talán 10, aki kompetens ahhoz, hogy ott dolgozzon. Ez elég szűk merítés. A legtöbb évben interjúztatunk 5-6 embert. Lényegében mindenkit felveszünk, aki megüti a mércét. Van elég kapacitás. Akit nem veszünk fel, azt azért nem, mert úgy érezzük, hogy az értékrendszerük nem kompatibilis a laborral.

Nemcsak az fontos, hogy valaki jó kutató legyen – az nagyon fontos. De az, hogy együttműködő legyen, hogy úgy érezzük, úgy érezzem, hogy függetlenül képes dolgozni. Nagyon sok ember nagyon jó munkát végez, de még nincs készen arra, hogy független kutató legyen a laborban. Ezt mindig próbáljuk felmérni, hogy készen állsz-e a független munkára.

Nem az van, hogy nekünk van egy zseniális módszerünk, amivel százból ki tudjuk választani azt a kettőt-hármat, akit érdemes felvenni, hanem igazából kiesik egy csomó ember, és aki nem, azt felveszünk.

Lapozz bele a magazinba itt!

Olvasd el A magazin rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő