A külsős vállalkozóként bedolgozó sofőrök perelik a céget a tisztességtelen feltételek miatt.
Mi történt? Az Amazon sofőrjei pert indítottak a cég ellen az Egyesült Királyságban. Az ügy megegyezéssel zárulhat, amely 70 milliárd forintjába kerülhet az amerikai cégnek.
A konfliktus. Az Amazonról rendelt termékeket sok esetben nem a cég sofőrjei, hanem külsős partnerek szállítják ki, ezek pedig egyéni vállalkozóként kötnek szerződést a céggel. Emiatt nem rendelkeznek munkaszerződéssel és nem vonatkozott rájuk a minimálbérre és a szabadságokra vonatkozó előírások sem, miközben a kötelességeik megegyeztek a Amazon saját sofőrjeivel, például a csomag kiszállítására vonatkozó időt ugyanúgy be kellett tartaniuk. A sofőrök panasza szerint az Amazon feltételei és követelményei miatt sokszor alig maradt bevételük.
A per. A sofőrök 2021-ben indítottak pert, melyben a megbízott ügyvédi iroda a körülbelül 3000 érintett sofőrnek fejenként 14 ezer dolláros (kb. 5,4 millió forint) kártérítést követelt minden év után, amit az Amazonnak dolgozva töltöttek. Egyelőre nem tudni, hány sofőrrel állapodtak meg peren kívül, de a Guardian úgy tudja, hogy néhány sofőr több tízezer dolláros kártérítést kaphat.
Amerikában is baj van. Az Egyesült Államokban eközben a Kongresszus vizsgálódik a cégnél, ugyanis gyanítják, hogy a rövid rendelési idő teljesítése miatt a cég balesetveszélyes helyzeteket teremt a raktáraiban. Ezzel összefüggésben a cég dolgozói több államban is sztrájkra készülnek.