A két hónapos akcelerátorkör személyre szabott segítséget biztosít egy szilárd üzleti koncepció kialakításához, amit a program végén a résztvevők ismertethetnek a potenciális befektetőknek. Az első körre már lehet jelentkezni, a határidő 2018. március 19.
Az Alba Accelerator a magyar pilotprojektje a Duna Régióra kiterjedő nemzetközi Accelerator programnak, amelyek célja startupok felkészítése kockázatitőke-befektetésekre nyolc kelet-európai országban. A programot idehaza a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (KDRIÜ) és a Széchenyi Tőkealap-kezelő (SZTA) Zrt. vezényli le, közölték szerkesztőségünkkel. A KDRIÜ-t innovációs szervezetek alapították, tagja többek között a veszprémi Pannon Egyetem és a veszprémi iparkamara is. Az SZTA pedig állami tőkealapokat kezel.
A Danube Interreg program keretében elindult a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség és a Széchenyi Tőkealap-kezelő által létrehozott új akcelerátorprogram, az Alba Accelerator. A résztvevő csapatok, illetve korai fejlődési szakaszban lévő mikro- és kisvállalkozások a két szervezet tapasztalt szakértőitől, továbbá külsős szakemberektől kapnak mentorálást olyan területeken, mint a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések és a marketing.
A két hónapos program során a résztvevők elsajátítanak a kockázatitőke-befektetések megpályázásához szükséges minden ismeretet és képességet. Az akcelerátorkör végére rendelkezésükre áll majd egy tapasztalt mentorok és szakemberek közreműködésével kialakított üzleti koncepció, valamint a program utáni 6 hónapra szóló részletes akcióterv is. Ez utóbbiakat a program végén be is mutathatják több a hazai piacon aktív tőkebefektetőnek (a résztvevők segítséget kapnak a potenciális tőkebefektetőkkel folytatott tárgyalásokhoz, a felkészüléshez is, mind a tartalom, mind az előadási technika tekintetében).
Az Alba Accelerator program már várja azokat a startupokat, ötleteket, amelyek jelenleg még ötlet fázisban vannak, de a következő pár hónapban szeretnék első körös befektetők, üzleti angyalok előtt bemutatható koncepcióvá gyúrni azt.
A jelentkezőknek egy rövid jelentkezési űrlapon kell ismertetniük üzleti ötleteiket. A termékre vagy szolgáltatásra, a potenciális vásárlókra, a konkurenciára és a csapatra vonatkozó kérdésekkel egyaránt lehet találkozni. Az űrlapon arról is tájékoztatást kell adni, hogy jelenlegi milyen státuszban van a projekt, és hogy mit vár a jelentkező a programtól.