„Együttműködést kötött a Meta és a Google”, „közös fejlesztést hirdetett a Microsoft és az Oracle”, „Egyesíti erőit az Nvidia és az Intel”. Ahhoz, hogy a megdöbbentő bejelentések jelentőségét érzékeltessem az informatikában kevésbé jártas olvasóknak, mondok két hasonló példát: „Közös ízvilág kialakítását hirdette meg a Coca-Cola és a Pepsi” vagy „Jedik és Sithek kezdenek tárgyalásokba a világbékéért.”
(A szerző az SAP Magyarország ügyvezető igazgatója.)
Sok vezető követi el azt a hibát, hogy azt hiszi, az ő cége semmihez sem hasonlítható
Mi ez a kooperációs hullám, ami arra készteti a galambokat, hogy egy asztalhoz üljenek a verebekkel, macskák pedig az egerekkel? Még ha ősellenségek is, egy dologban közös az érdekük: mindig legyen morzsa a földön, bőség a spájzban, megdézsmálható javak a porondon. Egy szóval, mindig legyen piac, és az eddig ismert piac szabályait ne rúgja fel senki.
Évtizedeken keresztül a build or buy stratégiai döntés uralta a technológiai ipart, köszönhetően a tőzsdei értékelések uralta cégstratégiáknak.
Az innovációk és technológiai fejlesztések korában a vállalatok szembesülnek azzal a kérdéssel, hogy vajon saját fejlesztésű megoldást hozzanak létre, vagy inkább vásároljanak egy kész terméket. Az ilyen döntések különösen fontosak a gazdasági fellendülés utáni időszakban, amikor a költségvetési megszorítások és a munkaerő-leépítések jelentős nyomást gyakorolnak a cégekre. A build vs. buy dilemma nem csupán technikai kérdés, hanem stratégiai döntés is, amely hosszú távon meghatározza a vállalat versenyképességét és innovációs képességeit.
Saját fejlesztésű szoftver esetén a vállalat teljes kontrollal rendelkezik a termék felett, beleértve a funkcionalitást, a frissítéseket és a biztonságot. Ez lehetővé teszi, hogy a szoftver teljes mértékben megfeleljen a vállalat egyedi igényeinek és folyamatosan fejlődjön a vállalati céloknak megfelelően. Az egyedi fejlesztésű megoldások versenyelőnyt biztosíthatnak, mivel más cégek nem férhetnek hozzá az ugyanilyen funkciókkal és jellemzőkkel rendelkező termékhez. Ez különösen fontos lehet olyan iparágakban, ahol a technológiai különbségek döntő szerepet játszanak.
Ugyanakkor a saját fejlesztés jelentős kezdeti beruházást igényel, beleértve a fejlesztési költségeket, a tesztelést és az implementációt. Ez az, amit a vállalatok hajlandóak alábecsülni. A házon belül lekötött erőforrásokkal mindenki nagyvonalúan bánik, és nem akar szembesülni a saját fejlesztésre számolt total cost of ownership kiábrándító végeredményével. Az építés eleve gyakran hosszabb időt vesz igénybe, mint a vásárlás, mivel a fejlesztési folyamat több szakaszból áll, beleértve a tervezést, a fejlesztést, a tesztelést és a bevezetést. Ez késleltetheti a termék piacra kerülését. A saját fejlesztés nagy terhet róhat a vállalat belső erőforrásaira, különösen akkor, ha a fejlesztői csapat nem rendelkezik a szükséges tapasztalattal vagy kapacitással a projekt sikeres végrehajtásához.
A vállalatfelvásárlás gyorsabb bevezetést tesz lehetővé, mivel a szoftver már készen áll a használatra. Ez különösen előnyös lehet, ha a vállalat gyorsan szeretne reagálni a piaci igényekre. A kész termékekhez gyakran jár professzionális támogatás, egyúttal szakértőket, beszállítókat, és adott esetben vevőket is szerez a felvásárló.
Noha a fenti eszmefuttatás eredendően az informatikai ipar szereplőiről szólt, tanulsággal szolgál más iparágban tevékenykedő nagyvállalatok IT-beruházásaihoz is. Körükben leegyszerűsítve úgy merül fel a dilemma, hogy standard szoftver vagy egyedi fejlesztés? Sok vezető követi el azt a hibát, hogy azt hiszi, az ő cége semmihez sem hasonlítható, és a hiúságának is jót tesz, hogy kizárólag az ő igényeikre szabva fejlesszen valaki szoftvert. Pedig ma már szinte mindenre vannak dobozos, moduláris, best practice-eken alapuló megoldások.
Az új, sikeres megközelítés a clean core: végletekig leegyszerűsített alaprendszer, customizáció nélkül, hogy bármilyen upgrade zökkenőmentes legyen – ez cloud környezetben szinte létfontosságú.
Az egyedi fejlesztések pedig olyan környezetben menjenek végbe, amihez hozzá mer majd nyúlni évek múltán az is, aki az eredeti implementációs csapatban nem volt benne.
Ma már ugyanis nem csak attól tartanak a vállalatok, hogy leáll a termelésük, és időt vesztenek egy átállással, hanem attól is, ha belassul az üzleti transzformáció, fel kell fejteni egy kritikus egyedi fejlesztést, és emiatt a digitalizációs versenyfutásban lemaradnak versenytársaiktól (van már persze megoldás erre is, ami lemodellezi a folyamatot előre).
Tapogatózás a sötétben, de ma már mindenki észnél van
De térjünk vissza magukhoz az IT-cégekhez: mi a helyzet akkor, ha egy olyan területen kell helytállni az innovációs versenyben, ahol legtöbben még a sötétben tapogatóznak? Mindenki fel tud mutatni fontos részeredményeket, kicsit mindenki tart is a másiktól, de közös érdek, hogy a termékekre, szoftverekre, élményre vágyó fogyasztó ne ábránduljon ki a közösen tett iparági ígéretekből. Ekkor jönnek a kooperációk. (Pár hónapja Barcelonában az SAP is egy tucat kooperációt jelentett be, olyan cégekkel, akikkel egy súlycsoportban van, de más-más célközönségre specializálódtak, viszont új, felderítetlen területen van szüksége gyors előrehaladásra.)
Ez a terület jelenleg az AI. Mindenki tudja, hogy óriási változást hoz, mindenkinek vannak eredményei, de az egész még „nem állt össze”. Elmúltak viszont azok az idők, mikor lelkes kaliforniai fiatalok félre tudták vezetni a nagyvállalatok igazgatótanácsait, hogy bízzák rájuk a raktárban porosodó hardver prototípusaikat, hogy azon kísérletezgessenek a garázsban kifejlesztett programjaikkal, hogy aztán pár évtizeddel később egy Netflix sorozatban élcelődjenek meggazdagodásuk hihetetlen történetén. Ma már mindenki nagyon észnél van, senki sem akar megszabadulni olyan licensztől, ami később kulcsfontosságú fejőstehénnek bizonyulhat, ezért minden technológia túlárazottnak számít.
Arra viszont mindenki hajlandó, hogy betekintést engedjen az eredményeibe, ha a másik is megmutatja, hogy mije van. „Háromra dobjuk egymásnak a táskát!” – ismerős a filmklisé?
Kicsit hasonló zajlik az IT iparban az AI innováció frontján. Nem kötjük le erőforrásainkat egy kockázatos fejlesztésre, ami ha meg is valósul, lehet, hogy már okafogyottá válik. Nem kötjük le tőkénket egy olyan felvásárlására, amihez az átvilágítás akár annyi időt is igénybe vehet, mint a megvenni kívánt értéket saját erőből lefejleszteni. Kiváló áthidaló megoldás a kooperáció.
Még ha gyarló indokok vannak is ezek mögött a vállalati, iparági együttműködések mögött, a kimenetel egyértelműen pozitív: rövidebb idő alatt, kevesebb költségből, felesleges redundanciák helyett iparági standardok mentén alakulhat az AI jövője, üzemi balesetektől mentesen.
Egy nem elhanyagolhatóan fontos kérdés még a biztonsági és morális környezete az AI-nak.
Mindenki tisztában van vele, hogy korlátok nélkül ez a technológia óriási károkat tudna okozni, mind emberileg, mind gazdaságilag.
A Facebook mai napig nem heverte ki a Cambridge Analytica botrányt, és hasonlóképpen hamar elillanhat a bizalom az AI iránt, ha rövidtávú haszonszerzésért szabadjára engednénk a technológiát. A kooperációk ezt a célt is szolgálják: legyenek az ellenségeim kartávolságra, lássam a kezüket, a szemüket, tudjam, hogy ki az, aki a garázsában tömegpusztító fegyvert eszkábál, és uránporos kézzel érkezik mindig a rendszeres megbeszéléseinkre. Ugyanakkor az a veszély is megvan, hogy a kooperáción kívüli világ elszalad mellettünk, és a morális megfontolások terhe alatt kevésbé szárnyal a kreativitás.
Pintér Szabolcs,
az SAP Magyarország ügyvezető igazgatója
A vendégszerzők külsős szakértők, nem a Forbes szerkesztőségének tagjai, véleményük nem feltétlenül tükrözi a Forbesét.
