Az, hogy állami szervek és politikusok cseszegetik a légitársaságokat, egyáltalán nem hungarikum. De nálunk az derült ki, hogy a nagy káosz nem kis mértékben az állam sara, épp ezért üvölt eszelősen és próbálja másra tolni a felelősséget. Ács világa.
Az évek óta látszik, hogy a nagy késésekről, ott hagyott utasokról szóló cikkek klikkmágnesként funkcionálnak, ha van olyan érintett utas, aki beküldi sirámait valamelyik lapnak, az végigmegy a magyar sajtón. Az okokat és a hátteret nem mindig tartják szükségesnek felderíteni a kollégák, megy egy mail rutinból a légitársaságnak, ha bármit válaszolnak, akkor kopipaszta bele a cikkbe oszt jó napot.
Egyértelmű, hogy az utas nagyon ráfázik, borzasztó kellemetlen helyzet sok órát a reptéren dekkolni, vagy szállás nélkül maradni, másfél napot várni a mentőjáratra, satöbbi. A híresen empatikus olvasó is háborog, persze a légitársaságra, ő a szolgáltató, adja magát, hogy ő a hunyó.
Erre jó populista politikusnak könnyű rárepülni, Facebook-huszárként, vagy épp kormányinfón hadoválni szegény magyar utasokról és felszólítani a légitársaságot, hogy oldják meg és amúgy is, legyenek szétbüntetve ezek a mocskok ha nem most, akkor azonnal.
A valóság természetesen sokkal bonyolultabb annál, mint hogy szemét légitársaság. A mostani káosz okairól, a háttérről már két hete írtam, azóta a legfőbb újdonság az, hogy a fő problémában, a légiirányítás nem megfelelő teljesítményében a magyar állam is hunyó.
Tény, hogy az európai késések számottevő, több napon át legnagyobb részre a magyar légtér nem megfelelő kiszolgálásából jön össze, a HungaroControl pedig – mint általában majdnem mindenhol a világon a légiirányításért felelős cégek – állami tulajdonban van.
Természetesen lehet okolni a háború miatt a magyar légtérre jutó extra forgalmat, meg hogy nyár van, nagy sportesemények, de utóbbiakról tudtunk, a menetrendeket ezek figyelemebe vételével készítették, a háború pedig már tavaly nyáron is dúlt, mégse voltak komoly fennakadások a légiirányításban.
Az irányítók maguk rendkívül felelősségteljes munkát végeznek és egy szó kritika nem érheti őket, a felelősség azé, aki nem biztosítja a létszámot, a megfelelő munkafeltételeket.
Emlékezetes, hogy pár éve az állami tulajdonos a tőle megszokott módon erőből kezelte az irányítók kéréseit, lenyomta őket, például megnyirbálta a sztrájkjogot. Ezeket figyelembe véve érdemes eldönteni, hogy mire rázzuk az öklünket, amikor beszálltunk a repülőgépbe és csak tolják-tologatják az indulásat, mert hosszasan várni kell slotra, nincs hely a légtérben.
Közben az is kiderült, hogy a légitársaságokkal üvöltöző állami tulajdonos pontosan tisztában volt a légiirányítás gondjaival, hiszen már májusban, jóval a káoszos időszak előtt elindítottak egy programot, ami persze ijesztő is lehet, odavezényelt katonákkal enyhítve a nyomást a légiirányításon.
A kép tehát mostanra tisztult le teljesen: kommunikációs össztűz, állami hatóságok fenyegetőzése a légitársaságokra, elterelendő a figyelmet a rengetek késés valódi okairól.
Két dologgal azért ezt is érdemes még árnyalni. Az, hogy a probléma nagyrészt a légiirányításnál van, nem jelenti azt, hogy máshol nincs, de ezt egy mezei utas nem láthatja. A légitársaságok azt is az irányítás nyakába próbálják varrni, ha épp náluk van probléma, például személyzethiány miatt csúsznak és ezt kívülről szinte lehetetlen bizonyítani. Pedig ezen múlik, hogy jár-e az utasnak az uniós szabályozás értelmében pénzbeli kártalanítás egy hosszú késés, vagy törölt járat után.
A másik, amit érdemes kiemelni, hogy fontos szétválasztani a „miért késik” és az ezt követő szolgáltatás kérdéskörét.
Abban, hogy sokat késnek, a mostani káoszban általában nem a légitársaság a hunyó. De ettől teljesen függetlenül az ellátási és tájékoztatási kötelezettsége fennáll és ha ezeket nem, vagy nem megfelelően teljesíti, teljesen jogos a kritika velük szemben is.
Mit tehetünk? Sokat nem.
Aki tud, utazzon főidényen túl, aki meg nem, inkább próbáljon reggeli, délelőtti járattal menni. Ezen túl reménykedhetünk, hogy pont nem a mi gépünk lesz hátrébb sorolva, nem azon jár le a személyzet munkaideje, vagy amikor kénytelen a szolgáltató újratervezni a gépfordulóit, nem a miénknek jut a legnagyobb csúszás. Ha pedig ráfáztunk és belekerültünk a nagy csúszásba, akkor segít, ha – miközben joggal bosszankodunk – teszünk is magunkért.
Volt még egy fontos hír a légitársaságokkal kapcsolatban, eltörlik az utasadót. Erről most csak annyit, hogy miután az állam megvette a repteret, várható volt. A rossz hír ebben tehát az, hogy jó módszernek látszik ez az állami bevételek csökkentésére és a baráti zsebek hizlalására, a jó az, hogy új járatokat is jelenthet Budapestnek, az utasoknak.
