Nuria Oliver komputertudós, aki többek közt a mesterséges intelligencia, a big data és a mobiltechnológia szakértője, az EIT Digital Conference 2019 nagyszínpadán tartott előadásában többek közt a mesterséges intelligencia jó és rossz oldaláról, a jövő oktatásáról és az alkalmazott AI előttünk álló kihívásairól beszélt. Oliver többek között a Vodafone Institute vezető tudományos tanácsadója, valamint a Data-Pop Alliance nevű, a Harvard és az MIT által közösen alapított szervezet vezető adattudósa, de dolgozott a Microsoftnak és a Telefónicának is. Szeptemberben az Év adattudósának választották a Datsci Awards 2019-en. Az előadása után, Brüsszelben beszélgettünk.
Eredetileg a nők komputertudományban betöltött helyéről beszéltél volna.
Igen, volt egy ilyen ötletem. Ez egy olyan terület, amiről sokat beszélek, amit kutattam – nem akadémiai szinten, de érdekel. Aztán azt mondtam, hogy nézzétek, én vagyok az egyetlen női előadó, komputertudósként vagyok jelen, és nem akarok csak techben dolgozó nőkről beszélni. Mert úgy tűnne, másról mi nők már nem is tudunk beszélni.
Nem te vagy az első, akitől ezt hallom. Biztos ismered a Women in Data Science konferenciát. A résztvevők ott is mondták, hogy inkább a big datáról szeretnének beszélni.
Azt hiszem, fontos, hogy az emberek tudják, mennyire hiányzik a techből a nemi diverzitás. Sok ember nem tudja, és meglepődnek a számokon. Például, hogy sok nyugati országban a komputertudományokat hallgató nők aránya 10 százalék. Nagyon-nagyon alacsony. A 80-as években ez az arány 40 százalék volt. Szóval szisztematikusan csökken. Minden más területen nőtt a női hallgatók száma.
Mi történt?
Senki sem tudja pontosan. Személy szerint arra a konklúzióra jutottam, hogy ez egy összetett probléma, több fontos faktorra bontható az oka. Az első az imidzs problémája. Erős sztereotípiák vannak arra vonatkozóan, hogy kik dolgoznak techben. Főleg filmek, tévéműsorok, könyvek fűtik ezeket. Ha most megkérnélek, hogy hunyd be a szemed és képzelj el egy programozót, mire gondolnál? A legtöbben egy fickóra, akinek gyenge szociális skilljei vannak. Egy pincében lakik, gyorskaját eszik és egy számítógép előtt ül, amin olyan furcsa dolgokat csinál, amiket senki sem ért. Ezt mutatják nekünk, nemde? Ez nem túl vonzó példa, talán senkinek sem az, de lányoknak még kevésbé. Szóval meg kell változtatni a számítástechnika imidzsét, de ez nem elég.
Azt is tudatni kell, hogy amit a számítógép előtt csinál a programozó, az nem valami furcsaság, amit senki sem ért. A számítástechnika mindenütt ott van. Úgy is lehetsz komputertudós, hogy az egészségügyben dolgozol. Továbbá kevés példakép jut a nőknek. Nemcsak a komputertudományban, de ott is. Illetve kevés az elismerés, amit nők kapnak. A Nobel-díjak 97 százalékát férfiak kapták. A Turing-díjat, ami a Nobel-díj számítástechnikai megfelelője, két és fél nőnek ítélték oda – az egyik évben egy férfi és egy nő közösen nyertek. Szóval, ha a nők nem látszódnak, nincs belőlük elég példakép, akkor a lányoknak is nehéz felnézni valakire, aki nagyon különbözik tőlük.
Érdekes, hogy a példaképeket említed, mert lehet, hogy nem is olyan sokára már nem emberi fejlesztőkre nézhetünk fel. Nyakunkon a mesterséges intelligencia, ami az egyik szakterületed, és úgy látom, egyike vagy azon kevés embereknek a techiparágban, aki inkább pozitívan nyilatkozik az MI-ről. Te nem a Skynettel fenyegetsz bennünket.
Nem, valóban nem disztopikus a világképem.
Hogy lehet, hogy a tiéd nem az, másoké meg látszólag már túlzóan negatív? Sokan, mint Stephen Hawking vagy Elon Musk, elég markáns ellenvéleményeket fogalmaztak meg, méghozzá hangosan.
Úgy gondolom, realista-optimista vagyok. Szerintem nagyon nehéz kutatónak és innovátornak lenni úgy, ha valaki nem optimista. Mindig olyan dolgokkal kell próbálkoznod, amikkel mások még nem próbálkoztak, és ha pesszimista vagy, akkor nem futsz neki semminek, mondván: úgysem fog menni ez a projekt. Határozottan hiszek benne, sőt számomra nyilvánvaló, hogy nem leszünk képesek válaszolni az előttünk álló hatalmas kihívásokra, ha nem segít bennünket az AI. Szükségünk van rá. Úgy látom, hatalmas lehetőségek vannak benne.
Mondasz példákat?
Vegyük a népesség elöregedését és a krónikus betegségek terjedését! A személyre szabott gyógyszerek kifejlesztésének lehetősége csakis az AI-nak köszönhetően létezik. Hisz modellezned kell hozzá az egyént, és aztán adaptálni az eredményeket. A keynote-om egyik fontos üzenete volt, hogy a mesterséges intelligenciának hála a tanulási nehézségek el fognak tűnni. Bármilyen nehézséged legyen, egy AI-rendszer kompenzálja majd, így mindenki elérheti a határait. Vagy vegyük a döntéshozatalt és a közügyeket! Tudjuk, hogy az emberi döntések elég hibásak. Létezik korrupció, fösvénység, érdekellentéteink vannak, megerősítési torzítással küzdünk. Ha éhesek vagyunk, más döntéseket hozunk, mint mikor nem. De az AI-jal ötvözött adat jobb döntéshozóvá tehet bennünket.
De gondolom nem tehetjük karba a kezünket.
Amit mindig hangsúlyozok, hogy ezek csak lehetőségek, ez egy elérhető út, ami viszont nem garantált. Szükséges – és erről ma is beszéltem –, hogy mikor AI-ról beszélünk, nem csak a technológiára kell kitérnünk, mert annyira áthatja az élet minden aspektusát, hogy hat dimenzióban kell beszélnünk róla. Egyik a technológia, mert ugye ez egy technikai kérdés. Mi lehetséges az algoritmusokkal, hol a most elérhető maximum, és így tovább. Beszélnünk kell a legális keretekről is. Határok közé kell szorítanunk ezeknek a szofisztikált eszközöknek a használatát. Beszélnünk kell etikáról. Megszámlálhatatlanul sok etikai dilemma tör elő, amikor automatizált döntéshozatalról beszélünk. Láthatatlan algoritmusokról mindenütt, amik mindenféle döntéseket hoznak. Esélyesen a saját viselkedésünket is befolyásolják, nem nyilvánvaló módokon – ez bizony egy etikai kérdés. Aztán ott az emberi faktor, aminek vagy egyéni és társadalmi vetülete is – általában előbbihez sorolható az oktatás. Ezt követi a gazdasági kérdéskör, a munka. És ezeket mindet figyelembe kell vennünk.
Nuria Oliver a színpadon // kép: EIT Digital
Szóval látom az ígéreteket és a lehetőségeket, de azt is, hogy megfelelő irányból kell gondolkodnunk. Ami szerintem történt és történik, az az, hogy a technológia exponenciálisan jobb lesz, de a többi dimenziót majdnem alapvető szinten ignoráljuk, legalábbis nem olyan rég még ez volt a módi. Jó, talán nem a gazdasági vetületet, mert az AI nagyon sok pénzt hozhat a konyhára, de a jogi, az etikai és emberi dimenziók ignorálva vannak. Ezért is sürgetem az oktatás fejlesztését. Hogyan készüljünk fel társadalmilag egy ennyire fontos technológiára, ha azt sem tudjuk, miről beszélünk? Ha nem értünk és látunk mást, csak ezeket a szenzációhajhász, apokaliptikus szalagcímeket? Ugyanakkor viszont használjuk az AI-t, minden nap! Ezek az eszközök befolyással vannak az életünkre és nem is tudunk róla. Hogyan készítsük fel erre az előttünk álló generációkat, ha a második ipari forradalomból tanítjuk őket, miközben már a negyediket éljük?
Szóval dolgoznunk kell még ezen.
Optimista vagyok, de nem hiszem, hogy ez a pozitív jövő csak úgy megadatik. Nem vagyok biztos benne, hogy mindent szükséges lépést megteszünk ezekben a dimenziókban ahhoz, hogy ezt elérjük. Azon dolgozom, hogy inspiráljam az embereket, de nem lehetünk naivak. Azt hiszem, ez egybevág azzal, amit a legtöbb pesszimista mond. Úgy gondolom, nekik kevesebb hitük van abban, hogy képesek leszünk időben fejleszteni ezeken a dimenziókon, mint nekem.
De a legtöbb pesszimista ember általában az általános AI-ról beszél, ami még elég messze van.
Úgy gondolom, hogy távol vagyunk az általános mesterséges intelligenciától, és nem kéne elterelni vele a figyelmet, hisz a most használt AI-nak is nagy behatása van. Globálisan ez a terület több ezer milliárd eurót generál. Ha azt gondoljuk, hogy csak az általános AI-nak lesz bármilyen behatása az életre, akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már rég mindent intelligens algoritmusok irányítanak. Ez most történik, a dimenziókkal most kell foglalkozni. Nem egy olyan potenciális jövőben, mikor már nyakunkon az általános AI.
Akkor már késő lesz.
Így van. Most reggel is ki tudja, hány AI-rendszerrel léptél már kapcsolatba. Nem is biztos, hogy tudod. Ahogy azt sem, hogy ezek közül melyek vannak hatással a döntéseidre, persze nem transzparens módon. És ez olyasmi, ami mindannyiunkkal megtörténik.
Ennek ellenére, ha szóba kerül az AI, mindenki az általános mesterséges intelligenciára gondol. Sci-fi szintű technológiára, ami még nincs itt.
Igen, de a tech-cégeknek nagyon kényelmes az általános AI-ról beszélni.
Mert messze van?
Pontosan! Amíg mi a jövővel vagyunk elfoglalva, addig már egy olyan jelenben élünk, amit már uralnak az MI-rendszerek. Hát persze, hogy ez egy kényelmes téma.
De megtörténik egyáltalán?
Az általános mesterséges intelligencia? Nos, szerintem ez egy nagyon vitatható koncepció. Egyrészt meg kell határoznod, hogy mit definiálsz emberi intelligenciaként. Olyan koncepciókkal, mint az öntudat és a tudatosság, vagy épp az elme meglétének kérdése. Ezek személyes élmények, amik lehet, hogy erősen biológiai alapúak, és nehéz meghatározni, hogy egy nem biológiai lénynek hasonló tudatélménye lenne, mint nekünk, vagy valami más. De ahogy mondtam: a mostani AI hatása a világra már most is hatalmas. És ez lehet jó vagy rossz. Arra kell fókuszálni, ami most történik.
Képek: EIT Digital
(A konferenciára való kiutazást és a szállást az Ofcores Eventsen át finanszírozta az utat az EIT Digital, de a tartalomba nem szóltak bele.)