Csupán önkéntes munkát bevonva, tízezreket megmozgató, ingyenes budapesti programsorozatot szervezni: nem tűnik könnyű vállalkozásnak. A Budapest100 csapatának mégis sikerült. Tíz év alatt közel 500 házat nyitottak meg, 1361 épület történetét kutatták ki, programjaikra 150 ezer ember látogatott el. A The Guardian Európa 10 legeredetibb kulturális fesztiválja közé válogatta, módszertanukat pedig már Európa-szerte átvették.
„Jól emlékszem, mennyire elámultam, milyen pofonegyszerű, milyen eredeti projekt. Ekkor szerettem bele Tamási Miklós civil eszejárásába és konok optimizmusába. Nagyon örültem, amikor egy évre rá is folytatódott a dolog. Hát még amikor megláttam a Guardianben, Európa 10 legeredetibb kulturális fesztiválja között” – meséli Török András művelődéstörténész, kulturális menedzser, amikor arról kérdezem, hogy milyen megérzései voltak a kezdeményezés kapcsán. Nem nehéz beleélnem magam a szituációba, én is hasonlóan éreztem, nekem is rögtön megtetszett a pofonegyszerűség.
Néhány hónapja, legfeljebb egy éve ülhettem szerkesztőségben (nem egyfolytában), egyszóval azóta lehettem hivatalosan is szerkesztőségben dolgozó, pályakezdő, ámde ígéretes zsurnalisztapalánta, amikor először írtam a programról. Aminek köszönhetően
később kikötöttem gellérthegyi villákban, templomtornyokban, Lajta Béla épületeiben, a rókatündérről is ismert Mátyás tér 4.-ben, vagy épp Kőszeg Ferenc falfestményekkel díszített cselédszobájában a Ferenciek terén.
Abban a lakásban, ami az 1970-es években számtalan hatalmas házibulinak, egyúttal a későbbi demokratikus ellenzéknek adott otthont. Ha nincs a százéves házak ünnepe, biztosan nem jutok be könnyen ezekbe a házakba és biztosan sokkal kevesebb történetet tudok Budapest múltjáról. És az a jó, hogy ezt nem csak én mondhatom el magamról, hanem az a több tízezer budapesti, aki járt már Budapest100-hétvégén az elmúlt lassan egy évtized folyamán.
Az első Budapest100-hétvégét 2011. április 9-10.-én rendezték meg, akkor még 3-4 fő szervezésével és a jelenleginél jóval kisebb léptékben. A program lényege, hogy ezen a napon olyan lakóépületek és középületek is megnyitják a kapuikat, amelyek egyébként nagyrészt el vannak zárva a forgalomtól. A látogatókat önkéntesek fogadják, a lakók mesélnek és körbevezetnek – az egész egyszerűen működik, mégis nagyon sok szervezést és kutatást igényel.
Budapest100 egy Almássy téri házban.
Fotó: Mohai Balázs
Hasonló mozgalmak, mint például a Londonból indult, leginkább építészet-fókuszú Open Houses Network ekkoriban működtek már egy ideje, a Budapest100 koncepciója mégis más volt, mint a külföldi testvéreké. Nem is kicsit: a magyar verzió civil alapon szerveződött, és a történetmesélésre, a lakókra, valamint a közösségekre helyezték a hangsúlyt.
„Az volt a cél, hogy ne egy turisztikai élmény jöjjön létre, hanem egy élő dolog. Mintha szomszédolnál, csak egy nagyvárosban. A leggyakoribb visszajelzés egyébként, hogy azért jó program ez, mert kint áll a gangon a Marika néni és tényleg elmondja, hogy milyen volt itt élni” – meséli Szőke Tímea, az idei Budapest100 egyik koordinátora. Az utóbbi tíz évben ez sikerült is: összesen 461 épületet nyitottak meg, vagyis potenciálisan 461 Marika néni mesélte el, hogy mire emlékszik az elmúlt évtizedekből.
Klaniczay János és Szőke Tímea koordinátorok.
Fotó: Sebestyén László
ÖNKÉNTESSÉG
A fesztivál ötlete 2010-ben pattant ki
Tamási Miklós fejéből, aki az OSA Archívumnak helyet adó Goldberger-házban
dolgozott akkoriban (ma már főállásban egy másik projektjére, a Fortepanra
koncentrál). Az Arany János utcai épület ekkoriban ünnepelte a századik
születésnapját, Tamási pedig megkereste a Kortárs Építészeti Központot (KÉK),
hogy találjanak ki valamit. Ebből a valamiből lett aztán az egész városra
kiterjedő programsorozat, ami máig a KÉK egyik fontos projektje.
A fesztivál sikerének egyik titka, hogy a hétvégi programot gyakorlatilag teljesen az önkéntességre alapozva tudják létrehozni és fenntartani. A szűk csapat 15 fő, közülük ketten kapnak jelképes fizetést. Az egész programot kezdetben 3-4 millió forintból tudták megvalósítani, a fesztivál növekedéséből a költségvetés is nőtt, így ez az összeg ma 10–15 millió forint. A szükséges összeget pályázati forrásból, szponzorációból és önkormányzati támogatásából teremtik elő, ebből finanszírozzák a plakátokat, molinókat, a tárhelyet és minden egyebet, amire szükségük lehet. (Az elmúlt években legalábbis ez volt a felállás, az idei évre egyelőre csak ígéretük van a Fővárosi Önkormányzattól.)
Önkéntestalálkozó.
Fotó: Polinszky Tibor
„A 8-10
évvel ezelőtti helyzet léptékében és professzionalitásában is más volt.
2013-ban elfértünk az OSA kistermében egy lakó- vagy önkéntestalálkozón,
2018-ban már két önkéntestalálkozót kellett hirdetni, mert egyszerre a nagy
előadóba sem fért be annyi ember” – mondja Szerencsés Rita, aki 2012 óta a
szervezői csapat tagja, jelenleg pedig a nemzetközi területet viszi.
A csapat az évek folyamán egyre profibbá vált, néhány terület már annyira le van szabályozva, mint egy multinál. Például, ha véget ér egy önkéntestalálkozó, másnap már tudják, hogy milyen emailt fognak kiküldeni nekik, természetesen az új adatokkal frissítve. Ennek is köszönhető, hogy
a közel 200 önkéntes összeszokott, szervezett csapatként tud működni.
Rita azt meséli, hogy a kezdeti időszakban a találkozók nagyon gyorsan lakógyűlésekbe csaptak át, mindenki megjelent, aki a homlokzati állapotot, vízvezeték vagy áramrendszert, esetleg a liftet szerette volna fejleszteni, szóval a közös panasznapok gyakoribbak voltak. A mostani lakók – köszönhetően a fesztivál ismertségének – sokszor már egyfajta ismerettel rendelkeznek arról, hogy mi is a Budapest100 profilja, illetve maguk a találkozók is jobban strukturáltak.
Szerencsés Rita a csapat egyik legrégebbi tagja, ma a nemzetközi ügyekért felel.
Fotó: Darab Zsuzsa
NEMCSAK
MEGMUTATJÁK, KUTATJÁK IS
Az önkéntesek munkája nem áll meg
abban, hogy kinyitják az épületeket és ott körbeterelik a látogatókat. Van, aki
fotózik, más appot fejleszt, de arra is akadt már példa, hogy egy nyomda ingyen
kinyomtatta a plakátjaikat. A legtöbben mégis kutatóként segítik a csapat
munkáját.
A program hétvégéjét megelőzően már
nyolc hónappal megkezdődik a munka, vagyis a házak kiválasztása és az
épületekhez kapcsolódó háttérkutatások folytatása. A munkát többnyire
építészettel vagy várostörténettel valamilyen formában foglalkozó önkéntes
kutatók végzik, de akadnak köztük nem kevésbé elszánt „laikus”
Budapest-rajongók is. Idén körülbelül 150-200 önkéntes munkáját és 50 ház lakóit kell összehangolniuk.
„Sokan felismerték, hogy ez egy ügy” – mondja Szőke Tímea.
Fontos, hogy nem csupán
építészettörténeti, hanem történelmi, kultúrtörténeti, urbanisztikai,
társadalomtörténeti szempontból is feltárják az épületek történetét, egyúttal a
jelenlegi vagy egykori lakók élettörténetét is. A program nem csak a
látogatóknak érdekes, a lakók is sokat megtudhatnak a lakóhelyük
mikrotörténelméről.
A vezetők azt mesélik, hogy a kutatások sokat egyszerűsödtek az elmúlt egy évtizedben, köszönhetően az olyan megoldásoknak, mint a Hungaricana Közgyűjteményi Portál, az Arcanum Digitális Tudománytár, a Fővárosi Levéltár Budapest időgépe, amelynek segítségével mai cím alapján kereshetünk levéltári iratokat, vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye. Honlapjukon ma már 1361 ház adatlapja érhető el, ezek tervező, építtető, évszám és kerület szerint is kereshetőek.
MÓDSZERTANUKBÓL: NEMZETKÖZI
RECEPT
„Egy együttműködésnek is lehet adaptálható modellje. Ez is a projekt egyik nagy értéke” – meséli Szőke Tímea. A Budapest100 ugyanis nemcsak a budapestiek figyelmét keltette föl, a programot 2017-ben beválogatták az Európai Unió integrált városfejlesztési programja, az Urbact gyűjtésébe, ami
az egész kontinens területéről válogatta a városi élettel kapcsolatos jó gyakorlatokat.
A következő évben létrejött a Come in! – talking houses shared stories nevű hálózat, amelyhez időközben csatlakozott az örmény épített és kulturális örökséggel büszkélkedő Gyergyószentmiklós, a brutalista építészeti adottságairól ismert olasz Forlí, a barokk belvárossal rendelkező, Kis Bécsnek is nevezett horvátországi Varaždin, a finnországi Pori, a spanyol Plasencia, a lengyel főváros, Varsó, valamint Újbuda, azon belül is Őrmező. A résztvevők megkezdték a módszertan adaptálását, hogy a saját környezetükben is létrehozzanak egy alulról jövő, a közösségépítésre, az épített környezetre és az önkéntesség hármasára építő programot.
A Budapest100-nál azonban azt is fontosnak tartják, hogy ne nőjenek túl hamar nagyra. Mint mondják, a módszertan átadása most formálódik, és „ennek az EU-s projektnek a tanulságai alapján lehet egyáltalán elgondolkodni azon, hogy milyen szintekre érdemes terjeszkedni. Ezen kutatási és tapasztalati eredmény hiányában könnyelműség lenne bármilyen több éves stratégiát terjeszteni, hiszen először meg kell bizonyosodni arról, hogy a módszertan teljes egészében adaptálható-e egymástól eltérő helyzetekre” – mondja Szerencsés Rita.
Kiállítás és előadás egy Szilágyi Dezső téri ház udvarán.
Fotó: Szalay Ági
A TIZEDIK
A szervezők az elmúlt egy évtizedben
körülbelül évi 350 épületet kerestek meg, ezeknek átlagosan hetede akart a
programban részt venni. A Budapest100 életében a 2015-ös év hozta el a
fordulópontot. Ekkor ugyanis – az I. világháború miatt – nagyon kevés százéves
épületet találtak a városban. Ekkor jött a gondolat, hogy a százéves évfordulót
– legalábbis részben – váltsa fel a tematikus rend szerint szervezett program.
Az első ilyen tematikus szervező elv, illetve terület a Nagykörút volt, ezt követte a rakpartok, a terek, az elmúlt évben a Bauhaus építészeti öröksége.
Idén a szervezők úgy döntöttek, megfordítják a folyamatot, és nem ők jelölik ki a részt vevő épületek listáját, hanem a házak jelentkeznek náluk. Nem állnak rosszul, már most sokan jelentkeztek hozzájuk.
Találkozzunk a tizediken!
Budapest100
2020. május 9-10.
További részletek: itt.
