Abban a vízben termeszti a biozöldséget két egyetemista, amiben a halakat is tárolják. Az akvapóniás rendszer kiépítése drága, de ennél kevés fenntarthatóbb módja van a termelésnek. A technológia profitábilis, akár minden szupermarket mögött állhatna egy üvegház. A biológiát viszont nem könnyű kiszámítani.
Egy hétvégi, otthoni halas ebédhez és egy kis desszerthez elég lesz elmenni a sarki bolt melletti mini üvegházba, rámutatni egy éppen úszkáló pontyra vagy harcsára, majd a hozzá passzoló metélőpetrezselyemre, hozzácsapni pár fej salátát és egy kis epret, majd hazasétálni a friss, bio és gyakorlatilag zéró, szállításból adódó ökológiai lábnyommal rendelkező frissáruval – Szmetana Kornél és Medvecz Réka ilyen jövőt lát maga előtt. Az Állatorvostudományi Egyetem két hallgatója díjnyertes, ipari méretű akvapóniás rendszert tervezett – ennek apropóján beszélgettünk néhány papagáj társaságában.
Háztáji méretekben Magyarországon is hallani az akvapóniás rendszerekről, pontosan hogyan működnek ezek?
Szmetana Kornél (Sz.K.): Igen, Magyarországon jelenleg háztáji, vagy kísérleti szinten fordulnak elő. Az első, kereskedelmi termelésre létrehozott rendszerek körülbelül 20 éve jelentek meg az Egyesült Államokban. Az akvapóniában társítjuk a halnevelést és a növénytermesztést, amely termőföld helyett vízben valósul meg. A halak a növények számára hasznos, tápanyagokban gazdag vizet hoznak létre, így a növények gyorsabban nőnek. Ez egy zárt körforgású rendszer, amelyben a jó eredmény eléréséhez folyamatosan figyelemmel kell kísérni a biológiai folyamatokat.
A végén friss halhoz és friss, bio zöldségekhez, gyümölcsökhöz jut a fogyasztó.
Medvecz Réka és Szmetana Kornél.
A nyolcadik évtől profitál
Több mint 4500 kilogramm nílusi tilápia és 78 ezer fej saláta – ez lenne az éves termés Kornélék ipari akvapóniás rendszerében. A „K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázatra Kornél az „Akvapónia, mint az agrárium jövője” című munkájával pályázott és nyert első díjat.
Munkájában kiemeli, hogy egyre nagyobb a kereslet a friss és kemikáliáktól mentes bio termékek iránt, ez pedig indokolttá teszi egy olyan termelési rendszer kidolgozását, ami mellőzi a növényvédőszereket. A szállítással járó veszteségek elkerülése érdekében helyi termelés szükséges, az ipari akvapóniás rendszerben ráadásul az időjárástól független, egész éves termelés is lehetővé válik – hangsúlyozza.
A rendszerhez marketing- és költségvetési terv is készült, utóbbi szerint a rendszer
kiépítése, betelepítése és első éves fenntartása körülbelül 86 millió forintos beruházás, amihez egymillió forintos marketingköltségvetést terveztek.
Az indulásnál az 1000 négyzetméter alapterületű üvegház kiépítése a legnagyobb költség, kivitelezőtől függően 40-60 millió forint, az akvapóniás rendszer kialakítása pedig 25-30 millió a tervezet szerint. Az üvegház fenntartása (világítás, fűtés, elpárolgott víz pótlása) 1,7 millió forint évente. A rendszert csaknem 2700 halivadékkal töltenék fel, évente pedig körülbelül 10 000 ivadék szükséges még a veszteségeket beleszámolva, ennek költsége 2,8 millió forint. Számításaik szerint 7000 kg haltápot kell vásárolni egy évre, ami 830 000 forint, a salátamagok pedig 74.000 forintba kerülnének. A második évtől 14,4 millió forintra becsülik a rendszer működtetésének költségét.
A salátát 200 forint/fej, a tilápiát pedig 2500 forint/kg áron értékesítenék, így csaknem 27 millió forint az éves bevétel. Ebből adódóan – az első évtől nagyjából 12,5 millió forintos profittal számolva – hét év alatt térülne meg a kezdeti befektetés, és a 8. évtől termelne profitot a rendszer.
Bal oldalon a halnevelő tartályok, jobbra a növénytermesztő kádak. Így néz ki egy ipari akvapóniás rendszer. Forrás: Edenworks
A Kaposvári Egyetem 2019 őszi agrárinnovációs ötletversenyére egy Magyarországon hiánypótlónak számító, ipari léptékű akvapóniás rendszer tervével bejutottatok a döntőbe, majd Kornél, nemrég a K&H ösztöndíjpályázatán első díjat nyertél. Hogyan kerütetek kapcsolatba az akvapóniával?
Sz.K.: Régóta érdekel az akvarisztika, 16 éve tartok díszhalakat itthon, a hobbim kapcsán találkoztam a rendszerekkel is. Azért tetszett meg, mert
jól lemodellezi a természetet: a növények és a halak tökéletes szimbiózisát.
Medvecz Réka (M.R.): A természetszeretetünk és az állatorvosi tanulmányaink alapján is abszolút ebben látjuk a jövőt: az akvapóniát meg lehet építeni ipari-kereskedelmi méretekben is, és
környezeti szempontból nincs ennél fenntarthatóbb termelési rendszer.
Medvecz Réka és Szmetana Kornél – magyar egyetemisták ipari akvapóniás rendszert élmodtak meg.
Miért éppen a nílusi tilápiára dolgoztátok ki az akvapóniás rendszeretek tervét? A tilápián kívül még milyen halakkal és milyen növényekkel valósítható meg?
Sz.K.: Bár Magyarországon még nem annyira elterjedt a tilápia, de Amerikában ez a harmadik leggyakrabban fogyasztott halfaj. Nincs erős hal- vagy pocsolyaíze, továbbá a szálkamentessége is nagy előny. A tilápiának ráadásul kiemelkedő a takarmányértékesítése, tehát gazdaságos a nevelése. Nagyjából 20 fok az a vízhőmérséklet, ami a növénynek és a halnak is jó, így a hidegebb vizeket kedvelő halak – például a sebespisztráng, tokhalfélék -, technológiai módosítások nélkül nem jöhetnek szóba, mert a növényeknek ez a vízhőmérséklet túl alacsony lenne. De a tilápia mellett kiválóan alkalmasak az akvapóniás rendszerbe az egyes harcsa- és sügérfajok is.
M.R.: Ami a növényeket illeti, a leggyorsabb növekedés – a magtól a kész növényig akár mindössze 3-4 hét – a fűszer- és leveles növényekkel érhető el, így akvapóniás termesztésre kiválóak a saláták, a bazsalikom, a koriander, a metélőhagyma, a kínai kel vagy épp a vízitorma. A saláta-tilápia kombinációt alkalmazzák leggyakrabban, ez a legmegbízhatóbb párosítás, de mindig vannak kísérletek új társításokra.
A
pályázatban azt írjátok, hogy nagyon érzékeny dolog a hal-növény arány.
Mennyire igényel állandó méréseket, emberi jelenlétet és szakértelmet a
rendszer beindítása, karbantartása?
SZ.K.: Erre még nincs teljesen kiforrott technológia, így nincs megadva, hogy ennyi liter vízbe, ennyi hal mellé ennyi növényt tegyünk, és akkor ez így működik. Modellünk kidolgozásánál a fellelhető szakcikkek adatait átlagoltuk, ugyanakkor
a biológiát nem teljesen lehet előre kiszámítani.
Ezért eleinte, amíg be nem áll a rendszer, mindenképpen szükség van emberi szakértelemre, mérésekre, monitorozásra. De ha már megvannak a megfelelő értékek és beállítások, és ezeket betartjuk, akkor elvileg nem lehet hiba.
M.R.: Először a növények tápanyagigényét számoljuk ki, ehhez igazítjuk a halak számát. Szenzorokkal folyamatosan ellenőrizni kell, hogy milyen a víz összetétele, nemcsak vaktában termelünk. Mérjük a víz vezetőképességét, ph-ját, a nitrit- és nitrátszintet is, a szenzorok pedig számítógépre kötve folyamatosan adják az információt a víz minőségéről.
Lehet
ilyesmikről tanulni az állatorvosi egyetemen?
Sz.K.: Nem, ezt nem tanítják, és a halegészségügyet sem kezelik kiemelten az állatorvosi oktatásban, hiszen az élelmiszertermelő állatok közül a sertés, a baromfi és a szarvasmarha a hagyományos, ezeken van a hangsúly, a hal kicsit mostoha ebben a tekintetben. Külföldi szakcikkeket lehet tanulmányozni, internetes videókból tanulni, illetve lehet találni egy-egy online kurzust. Az akvapónia Ausztráliában és az Egyesült Államokban sokkal elterjedtebb, mint Európában.
Milyen
problémákra kínál megoldást egy akvapóniás rendszer?
Sz.K.: Többek között a termőföldhiányra: mostanra egyértelművé vált, hogy a szabadföldi növénytermesztés egy idő után nem tud lépést tartani a népességnövekedés miatt egyre nagyobb élelmiszerigénnyel. Így egy termőföldet nélkülöző rendszer megoldást jelenthet erre a problémára.
A háztetőn, a pincében is lehet kisebb méretekben termelni és sok olyan terület is szóba jöhet, ahol egyébként az éghajlat miatt nem lehetne szabadtéren növényt termeszteni.
M.R.: Ráadásul az évek során a termőföld is kimerül, kevesebb benne a tápanyag, és így nem elég tápláló a termény. Annak ellenére, hogy csodálatos termőföldünk van, nagyon hasznos lenne, ha termőföld helyett akvapóniában termelnénk minél többet. Annak köszönhetően, hogy az akvapónia olyan, mint egy laboratórium – zárt, precízen kialakított rendszer – a termelésben sem kell növényvédőszert, műtrágyát, rovarirtót használni, bio növényeket kapunk. A szállítással járó ökológiai lábnyom is csökkenthető, mert városok közelébe, sőt városokba is lehet telepíteni. Elképzeltünk egy olyan verziót is, amelynél a vásárlók láthatják a termelési területet, hogy hol nő az a növény és hal, amit majd megesznek.
Pályázatotokban
– standard egységként – egy 1000 négyzetméteres üvegházra dolgoztátok ki az
akvapóniás modellt. Milyen további fejlesztési irányokat láttok?
Sz.K.: Bővítetni lehetne hőkicserélő rendszerrel, ami fenntartja a meleget a növényeknél, a hideget pedig a halaknál. Így nemcsak melegkedvelő halfajok jöhetnének szóba, hanem többek között a pisztráng és a tokhal, így akár kaviár termelése is lehetségessé válik.
M.R.: Egy másik fejlesztési irány lehet, ha az emberek egy üvegfalon át láthatják, hogyan „készül el” az ételük. Mint egy látványpékségnél…Ha a fogyasztók közvetlen közelébe visszük a terméket, akkor ők is jobban értékelik, mintha csak rá van írva egy cetlire, hogy melyik távoli országból származik.
„A
K&H a fenntartható agráriumért” ösztöndíjpályázat után agrárbefektetőkkel
is egyeztettetek a tervetek megvalósításáról, hol tartanak ezek az
egyeztetések?
Sz.K.: Voltak megkeresések, de még nem mertünk beleugrani, mert egy ekkora projekt több időt és energiát igényel, minthogy ezt az állatorvosi utolsó két éve alatt meg tudnánk valósítani. Diploma után viszont szeretnénk gyakorlatban is kipróbálni az elméletet. Más egyetemekről is kaptunk visszajelzéseket, együttműködési kérést, ami szintén igazolja az akvapónia létjogosultságát.
Ahogyan az elején említettétek, az első, ipari léptékű akvapóniás rendszereket már évtizedekkel ezelőtt kikísérletezték, azóta akár minden városi szupermarket mellett lehetne egy-egy kisebb akvapóniás rendszer, legalábbis a tengerentúlon. Vajon miért nincs ez így mégsem?
M.R.: Ennek lehetséges agrárpolitikai oka, hogy az élelmiszer- és a gyógyszeripar jelenlegi működése nem hagy teret hasonló kezdeményezéseknek, továbbá társadalmi oka, hogy a fogyasztók körében is el kell terjednie a minőségi élelmiszerek iránti igénynek.
Az akvapóniás rendszereket eleinte pedig még tesztelni kell, és befektetőkre is szükség van.
Biztosan ez lesz a jövő, csak egy kicsit még törni kell az utat, hogy befogadóbbá váljon erre a környezetünk.
Ha majd végeztek
az egyetemen, akkor hogyan tovább?
Sz.K.: Engem állatorvosi szempontból is a halak érdekelnek, nemcsak mint az akvapónia részei, ezért a szakdolgozatomat is halegészségügyi témából írom, és az akvapóniás álmunkat is szeretném megvalósítani.
M.R.: Én félállásban kisállatgyógyászattal szeretnék foglalkozni, amellett pedig szeretnék időt hagyni környezetbarát vállalkozásötleteink megvalósítására.
Fotók: Sebestyén László
