Az USA-ban évek óta borzolja a kedélyeket az Európában és Magyarországon kevésbé ismert internetsemlegesség-vita. Az amerikai döntéshozók elég radikális változtatásra készülnek, ez pedig akár ránk is hatással lehet. Ehhez először azonban érdemes megnézni, miről szól egyáltalán ez a vita.
Egyre nagyobb a forgalom
Az egész ott kezdődik, hogy az előfizetők számának és a szolgáltatások fajtájának változása miatt hatalmasat nőtt az internetforgalom. Hol van már, amikor betárcsázós modemmel félórákat kellett várni egy-egy kép betöltésére – ma, ha nem indul el azonnal egy Youtube-videó, már keresgéljük, mi a gond. Márpedig a Youtube-videók jóval nagyobb adatforgalmat jelentenek, erre jön még rá a teljes webkettő a sok képpel, felhasználók által generált tartalommal és a többi. Mindez tartalmi oldalon bevételnövekedéshez vezetett: maradva a példánál, a Youtube-videókon a Google (megosztva ugyan a felhasználókkal) de rengeteget keres a videókon, előtt, után, mellett megjelenített reklámokból.
A másik, az internetszolgáltatók oldaláról ez azt jelentette, hogy egyre több tartalmat kell kiszolgálniuk, egyre drágább a hálózat fejlesztése. És egyre magasabb a belépési küszöb, ami csökkenti az új szolgáltatók megjelenésének esélyét.
Arról nem beszélve, hogy a hálózatfejlesztések költségeit nem tudták egy-az-egyben a fogyasztókra terhelni, mert akkora emelést senki nem nyelt volna le, így a piac itt Magyarországon is az oligopóliumok irányába ment el: bár papíron nincs így, nyílt titok, hogy az internetszolgáltatók kvázi felosztották az egyes területeket, hogy mindenkinek legyen stabil piaca (a felhasználónak meg ne legyen választása…). Amerikában pedig a nagy földrajzi távolságok miatt eleve még drágább volt a hálózatok kiépítése (a városok is sokszor ritkásabbak és oda is el kell jutni valahogy, meg van jó nagy vidéki terület is), így elve oligopóliumok alakultak ki.
Ki állja a számlát?
Ez még később fontos lesz, de most kicsit vissza: míg a tartalomszolgáltatók a brutális forgalomnövekedésből profitáltak, addig az internetszolgáltatók költségnövekedéssel számolhattak. Ha le akarjuk egyszerűsíteni a két (legnagyobb) oldalt és a helyzetüket, akkor ennyi a netsemlegesség vitája: ki állja a cechet. A internetszolgáltató, akinek a hálózatán egyre csak nő és nő a forgalom, és semmit nem részesedik belőle? Vagy a tartalomszolgáltató, aki csak tartalmat nyújt, egyre sokszínűbbet, egyre több bevételt hozót, viszont egyre nagyobb adatforgalommal, miközben az infrastruktúra épüléséhez semmivel sem járul hozzá?
Hogy tudna hozzájárulni? Vagy a szolgáltató fizet, aki sok erőforrást használ a hálózaton (mondjuk a Google a Youtube miatt, vagy a Facebook – így már érthető, miért vannak a netsemlegesség oldalán) vagy a felhasználó, aki ezeket a szolgáltatásokat eléri.
Mondjuk havi 2000 forint az alapcsomag, de ha azt akarod, hogy a Youtube-videók teljes sebességgel töltsenek be, az még 500, ha Facebookozni is villámgyorsan szeretnél, még 500, és így tovább. Valakinek állnia kell a költségeket, akár még érthető is lenne ez a megoldás (ha feltételezzük, hogy a piacon verseny van…).
Csakhogy nem érdemes leegyszerűsíteni ennyire a kérdést. Először is az a probléma, hogy
az internetszolgáltatók oligopólumok, így, ha a netsemlegesség helyett mindenféle egyedi árazást vezetnének be (mert a felrúgásnak ez az egyik legvalószínűbb következménye), nem lenne konkurencia, ahová a felhasználók mehetnek, ha nem tetszik nekik az új üzleti modell (márpedig a kapitalizmusban elvileg a pénztárcánkkal szavazunk, már, ha van hova).
A másik probléma, hogy az internetszolgáltatók manapság már a legritkább esetben csak internetet szolgáltatnak. Általában jön mellé tévé, telefon, és… tartalomszolgáltatás. Hírportál (régen volt, de az Origót – 1998-ban – az akkor még monopolhelyzetben lévő állami telefonszolgáltató, a MATÁV alapította), de ha már nem videótár már szinte mindenkinél van. Ez pedig azt jelenti, hogyha feltételezzük, hogy a vállalatok maximalizálják profitjukat, hogy ha megszüntetnénk a netsemlességet, akkor mondjuk saját tartalomszolgáltatásaiknak teljes sávot adnának, míg a konkurenciának nem.
Elvek ütköznek
Bár a konkrétumokkal kezdtük, valójában elvi vita is van a két tábor között. Ahogy ma az internet működik, azaz, nem különböztet meg semmilyen forgalmat a szolgáltató, ami áthalad rajta, a netsemlegesség-pártiak szerint azt jelenti, hogy innovációs eszköz. Mintha az áramhálózatra gondolnánk: ott a 220, bárki bármit beledughat, és működni fog. Lehet, hogy én csak a hajszárítót meg a laptopot használom róla, más meg kifejleszti az időgépet, bedugja, és már megy is. Ha viszont megkülönböztetjük majd, mit lehet rádugni, akadályozza az innovációt – így a nagy tartalomszolgáltatók mellett a kicsi startupoknak is káros lehet.
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, ha szigorúan teljesen már ma sem semleges a net (sokszor), csak nem mindegy, mennyire megyünk bele ebbe: a csomagok sokszor prioritással utaznak, így például a videóhívás vagy hanghívás elsőbbséget élvez, mert valós idejűsége miatt használhatatlan lenne szolgáltatás, ha be kellene várni egymást a hálózaton futó adatcsomagoknak, mert mindenki egyenlően ül a dugóban. Ezenkívül, még sehol nem tartott a vita, amikor a kétezres években már bőven futott a torrentezés, a szolgáltatók meg korlátozták a torrentforgalmat, mert az, a protokoll felépítése miatt lassította a hálózatokat. Igaz, hogy sokszor illegális tartalmak megosztására használták ezeket, de a legális tartalmakra ugyanúgy használható, és ezt ugyanúgy korlátozták – mind az USA-ban, mind Magyarországon.
Itthon a legtöbbször (és egy ideig) nem a torrentforgalmat lassították le, hanem egy bizonyos adatforgalom elérése után a korlátlannak eladott csomagokra is azt mondta az internetszolgáltató, hogy valójában elérted a korlátot, és most minden forgalmad belassítjuk.
Utólag némileg ironikus látni, hogy a magyar szolgáltatók akkoriban reklámoztak óriási sebességű csomagokkal magukat, amikor még legális forrásból nem lehetett ekkora forgalmat generálni, mert a tömegeknek könnyen elérhető, legális videótárak például még egyszerűen nem léteztek. Más kérdés, hogy először a hálózatfejlesztéseknek kellett megtörténnie ahhoz, hogy a minőségi tartalomszolgáltatások elérhetővé váljanak (amik igazi alternatívát tudtak nyújtani az illegális forrásokkal szemben). Ez a tendencia egyébként folytatódik, a saját szolgáltatóm pár hónapja szüntette meg az eddigi csomagomat, és terelt kvázi választás nélkül egy nagyobbra (aminek a rendelkezésre állását aztán nem tudja maradéktalanul biztosítani egyelőre, de hát ilyen ez a hálózatfejlesztés…), szóval
az internetszolgáltatóknak is érdeke – főleg mivel már egyben médiaszolgáltatók is, hogy egyre több tartalmat fogyasszunk, ezzel mellesleg egyre nagyobb adatforgalmat generáljunk.
Itthon egyelőre az EU-s szabályozás adja a hálózatsemlegesség kereteit (ez alapján tilos például tartalmat lassítani vagy blokkolni), de elvi szinten
már többször megsértették szolgáltatók a hálózatsemlegesség paradigmáját: azzal például, hogy olyan 0 forintos díjcsomagokat árultak, amiben egyes – egyébként saját – szolgáltatásaik ingyen voltak elérhetőek – szemben minden mással.
Ezt csinálta például a Telekom az iwiw-vel a mobilcsomagjainál, de az összes többi mobilszolgáltatói is kínált hasonló, például közösségi médiás csomagot, ahol ingyenessé téve egyes szolgáltatásokat bizony beárazta a többit.
Mi lesz most?
És ha már itt tartunk: a probléma egyre égetőbb lesz, hiszen egyre több időt töltünk mobilon, egyre több adatforgalmat fogyasztunk mobilon, a mobilos hálózatfejlesztések pedig a földinél is drágábbak, így könnyen előfordulhat, hogy hamarosan a vita Európába is megérkezik.
Főleg, mert az amerikai szabályozóhatóság, az FFC (Federal Communications Commission) csütörtökön szavaz arról, hogy eltöröljék a netsemlegességet az USA-ban. Úgy tűnik, át fog menni, de aztán meg is támadják a bíróságon, így még hosszas huzavona kezdődik.
Viszont mindennek Magyarországra is kihatása lehet: egyrészt, ha az internetről van szó, amerikai példakép: az Obama-éra alatt teljesen abba az irányba mentünk, hogy az internet közmű, ami mindenkinek egyenlően jár, így Európa sem mozdult, a Trump-adminisztráció viszont most eltörölné ezt, akkor meg miért ne lobbizzák ki ezt itthon is az internetszolgáltatók.
És jöhet a mindenféle extraköltség a tartalomszolgáltatóknak (ha nem a felhasználók állják a számlát, vagy nem az egészet) – akik szépen a fogyasztókra hárítják majd, legalább részben, azaz emelkednek a szolgáltatások árai, megint ugyanott vagyunk.
Gondoljunk mondjuk a Netflixre, egyszerűen drágább lesz az előfizetés.
És ha ezt lépik az USA-ban, kénytelenek lesznek külföldön is, mert technikailag egész könnyen megoldható, hogy azt szimuláljuk, másik országból fizetünk elő, így a felhasználók megkerülnék az országot, és Európában, olcsóbban fizetnének elő. Ezért egyrészt a szolgáltatások drágulása várható.
A technológiai fejlődés lenyomja a tartalmi igényt
Mindeközben az a helyzet, hogy a vita valójában az internetszolgáltatók részéről nem bontja ki a teljes igazságot (az egész képet nézve): igen, a tartalom mennyisége nő, amit a hálózatnak le kell követnie, és ez pénzbe kerül.
Viszont az ehhez szükséges feldolgozókapacitás 18 havonta megduplázódik, a sávszélesség évente megháromszorozódik, a tárolókapacitás évente megduplázódik. A tartalom növekedése viszont (bár mérése nehéz) kétévente duplázódik meg – azaz, hosszú távon az a technológia tényezők rendben lesznek. Az is tény viszont, hogy addig is fejleszteni kell valamiből. Mondjuk, minden más iparágban is.
