Együttműködési megállapodást írt alá a német FAKT AG és a magyar KÉSZ Group 2018. június 20-án, a németországi Herne városában. Az együttműködés alapján a KÉSZ Group valósítja meg a partnercég által megálmodott projektek jelentős részét. A közös vállalkozás megnyitotta irodáit Herne-ben és Essenben – jelentették be a felek a szerdai sajtótájékoztatón, a Herne-i Shamrockparkban található Mulvany Villában.
Az első közös munkát a német ipar bölcsőjében, a Ruhr-vidéken kezdik meg: a Shamrockpark egyik épületének átalakítása az úgynevezett Európai Vendégházzá, amely egy szolgáltató központ lesz vendégmunkások számára. A létesítmény annyiban több egy átlagos szállásnál, hogy az ide érkező szakmunkások a lakhatáson túl különböző szakmai képzéseken vehetnek részt, amelyek a beilleszkedésüket is segítik.
Ezt követően a KÉSZ Group (eredeti nevén: KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft.) alapító elnöke, Varga Mihály az esemény kapcsán elmondta, a két cég együttműködésében összpontosul a fejlesztői tapasztalat, a szakmai tudás és az erőforrás. Mindamellett, hogy a KÉSZ már 15 éve ott van a német piacon, a FAKT remek partner ahhoz, hogy egymás tudását és erőforrásait kiegészítve közös beruházásokat indítsanak el és valósítsanak meg. Prof. em. Hubert Schulte-Kemper, a FAKT AG vezérigazgatója (egyben tiszteletbeli magyar konzul) felidézte, hogy a társaságnak több nemzetközi együttműködést is sikerült létrehoznia.
A FAKT Csoport a projektfejlesztésre összpontosít – fő ágazatai az ingatlanok, a kiválasztott önkormányzati infrastruktúra és tőkepiaci témák, valamint a környezetbarát, energiatakarékos energiatermelés és a szűkös erőforrások hatékony felhasználása. A cégcsoport jelenleg 20 leányvállalatot és projektcéget tömörít. A KÉSZ Group Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportja.
Nyitókép: Ej Yao / Unsplash