Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A magyar vakcinagyár kínai vakcinát is tud majd gyártani

Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is. A tervek szerint 2022-től indul a gyártás.

Ezt Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter jelentetette be Kínában. A miniszter az utóbbi hét évben immár 12. alkalommal folytatott kétoldalú tárgyalást kínai kollégájával, Vang Jivel – a felek nagy jelentőséget tulajdonítanak az együttműködésük folyamatos fejlesztésének.

„Magyarország és a Kínai Népköztársaság 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, ha valakinek eddig kétségei voltak, akkor az elmúlt hónapokban meggyőződhetett arról, hogy Magyarország milyen sokat profitált ebből a stratégiai együttműködésből. Annak sikere most már megmentett emberéletekben mérhető” – fogalmazott Szijjártó.

Debrecenben lesz a vakcinagyár 

Hogy Magyarországon oltóanyaggyár lesz, azt május közepén jelentette be György László, a gazdasági stratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Akkor azt mondta, száz nap múlva lerakják Debrecenben a magyar oltóanyaggyár alapkövét és 2022 végén kezdődhet meg a gyártás az intézményben.

„Közel 100 éves szakmai hagyománya van a vakcinagyártásnak és -kutatásnak, ezekre az alapokra épül a magyar koronavírus-vakcina kutatása és az oltóanyaggyár létesítése is” – indokolta akkor a gyár építését Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Oszd meg!