A rendszerváltás óta készült tíz legnézettebb magyar film közül négyet Herendi Gábor rendezett, ezekkel összesen több mint kétmillió nézőt vitt moziba. Ha a februárban bemutatandó Valami Amerika 3 is népszerű lesz, akkor a Top 10 felét az ő alkotásai adják majd.
-Úgy hallottam, hogy Porcinak becézik.
Azt hiszem többen ismernek így, mint a rendes nevemen. Ezt a becenevet még általános iskolásként a kajakedzőm aggatta rám. A Herendi porcelánból jön, érdekes, hogy sokan arra tippeltek, hogy az eredeti szakmám, ami fogorvos, miatt hívnak így. Bárhová kerültem életem során, mindig volt valaki, aki tudatta ezt a becenevet az új közegemmel. Még a Fogpótlástani Klinikán is, ahol ezt a nevet nem ismerték, új főnököm, a professzor úgy mutatott be: ő az új kollégánk, Herendi Gábor alias Porci. Ő a gimnáziumi angoltanáromtól vett nyelvleckéket, aki látván a jelentkezési lapomat elárulta neki. De családon belül nem hívnak így.
-Fogorvos családból jött.
Apám fogorvos, édesanyám és fivérem pedig mindketten fogtechnikusok.
-Ennek ellenére középiskolás korában mégis inkább filmes szeretett volna lenni.
Gyerekként és gimnazistaként sok forgatáson résztvettem, ugyanis a család közeli barátja volt Fábri Zoltán filmrendező. Így egyebek mellett a Pál utcai fiúk vagy az Ötödik pecsét készítésekor is ott voltam. Egyszerűen beleszerelmesedtem a filmes világba és az „akit a mozdony füstje megcsapott“ elv alapján filmrendező akartam lenni. Zoli bácsi nagyon lebeszélte apámat arról hogy engedjen a terveimnek, mondván ez csak néhány kiváltságos számára nyújt megélhetést, a többiek meg tengődnek. Ráadásul akkoriban a rendező szakra csak úgy lehetett felvételizni, ha már a jelentkezőnek volt egy diplomája. Így aztán a családi hagyomány miatt könnyen adódott a fogorvosi egyetem. Aztán miután lediplomáztam, rögtön jelentkeztem is a színművészetire, de nem vettek fel, és ezután kerültem be a Fogpótlástani Klinikára, ahol tanársegédként dolgoztam.
Herendi Gábor /Fotó: The Orbital Strangers
-Fontos volt, hogy egy oktatói-tudományos pályára lépjen?
Akkor csak vidéken kínáltak fogorvosi állást, én viszont mindenképpen Budapesten szerettem volna maradni. Most biztos nagyképűen hangzik, de évfolyamelsőként végeztem, és ezzel automatikusan járt egy egyetemi állás, amit el is fogadtam. Nagyon szerettem tanítani, jól éreztem ott magam. Közben meg a magánrendelésemen sok pénzt is kerestem, amihez a mai Örkény Színház épületében béreltem helyet.
-Ebben a belvárosi rendelőben aztán az akkor induló reklámszakma több képviselője is megfordult.
Igen, Geszti Péter, Angyalosi László, Havasi Raymond, Kapitány Iván, Kozma Péter egyaránt megfordult ott, én pedig kezemben egy injekciós tűvel vagy éppen fúróval nekik ajánlottam fel a kreativitásomat. Nehéz lehetett visszautasítani. Ők akkor, a 90-es évek elején már reklámosként dolgoztak. Ekkoriban jött létre a reklámszakma és számosan bekerültek oda úgy, hogy korábban egyáltalán nem volt közük hozzá, és megjelentek a nagy multinacionális ügynökségek. A Douwe Egberts is ekkoriban jött Magyarországra és azt szerette volna, ha a világszerte nekik dolgozó BBDO lenne itt is a partnerük. Így megalakult a magyar BBDO és több új állást is meghirdetett: én kreatívigazgatónak jelentkeztem, a feladatom pedig az volt, hogy készítsek el egy teljes kampányt egy képzeletbeli ételízesítő márkának.
-Emlékszik még az ötletére?
A szivárvány minden ízében – ez lett a szlogen. Akkoriban még nagyon divatosak voltak az ilyen szójátékos megoldások. (nevet)
-Szóval felvették.
Tanársegédként akkor 91-ben 2800 forint volt a fizetésem. Amikor kreatívigazgató lettem a BBDO kicsit szégyenkezve 35 ezer forintot ajánlott, azzal a felkiáltással, hogy nyugodjak meg, mert hamarosan emelni fognak.
-Gyakorlatilag zéró szakmai tapasztalattal egyszer csak vezető kreatív lesz.
Igen és közben a magánrendelésemet is megtartottam, mondván, hogy az csak két délutánt vesz el az életemből. Kedden és csütörtökön délután öttől fogadtam a betegeimet. De az ügynökségen nem mertem elmondani, hogy a munka mellett praktizálok, mert féltem, hogy zokon vennék. Így ment másfél évig, aztán lebuktam, mert az egyik fogtechnikusnak egy sürgősen megoldandó problémája akadt. Ő kétségbeesésében kinyomozta a címemet, és bejött a reklámügynökséghez fehér klumpában, köpenyben, fogsorral a kezében azzal, hogy Herendi doktort keresi. A cégvezető kiborult és másnap ki is rúgott.
De szerencsém volt és átmentem a Geszti-féle Akció Reklámügynökséghez. Nekik akkoriban kezdett felívelni a cégük, és szükségük volt egy olyan emberre, aki már rendelkezett multi tapasztalattal. Ebben az időszakban jött a Postabank és a Westel hozzájuk, tehát olyan nagy ügyfelek amelyek rengeteg munkát adtak. Péter csinálta a sajtó- és rádióreklámokat, nekem jutott a televízió.
-Saját cégét, a Skyfilmet is ekkor hozta létre.
Igen, de csak azzal a feltétellel, hogy csak az Akciónak rendezhetek reklámfilmet. Ez az időszak négy évig tartott, és közel száz filmet készítettem. Egyre inkább ismert lettem a piacon és ugyan az ügynökségnek még jól ment, de én önállósodni szerettem volna. Velük megbeszélve szabaddá váltam és alapvetően csak azzal kezdtem el foglalkozni amit leginkább szeretek: a rendezéssel.
-Milyen főnök volt kreatívigazgatóként?
Az Akciónál rendkívül családias volt a légkör, nem kellett különösképpen főnökösködni. Nagyon szaladt a szekér és mindenki rendkívül lelkesen beletett apait-anyait a munkába. Jól kerestünk, ami bizony igen hatékonyan képes megolajozni a gépezetet. De azért továbbra is játékfilmet szerettem volna készíteni. Aztán az ezrdefordulón a Valami Amerika új utat taposott ki számomra. Érdekes módon azonban a játékfilmesség kissé meg is rogyasztotta a reklámfilmes bizniszemet.
-Miért?
Mert azt gondolják rólam, hogy drága vagyok. Illetve azt is feltételezik, hogy mivel nagy filmeket készítek, ezért nekem már nincs is kedvem reklámokkal foglalkozni. Pedig reklámfilmeket továbbra is szeretek rendezni és azt hiszem hogy az ilyen tapasztalataim nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy nézőbarát, divatos, sikeres és trendi filmeket hozhassak össze.
A reklámvilág kiváló iskola és közben nagyon hatékonyan is megtanít dolgozni, hihetetlenül fejleszti a dramaturgiai érzéket. 30 másodpercben kell egy történetet megragadhatóan és hatásosan elmesélni.
-Honnan jött a cím?
A címet Harmat Gábor barátom találta ki, eredetileg Amerikai álom lett volna. Ebben a filmben számos életrajzi elem található, Tamás a főszereplő, akit Pindroch Csaba játszott, sokban hasonlít hozzám, hiszen meg akarja valósítani álmát, élete első játékfilmjét. Nekem nem jött az életembe egy amerikás producer, mint Tamásnak, de a figurát nagyon magamra szabtam. Volt egy füzetem, amibe az évek során rengeteg velem megesett vicces, humoros sztorit feljegyeztem. Ezt eleve alapanyagnak szántam, mivel mindig is úgy éreztem, hogy hozzám leginkább a vígjáték műfaja áll legközelebb. A sok sztori között válogatva, azokat egy történetre felfűzve jött létre aztán az első filmem forgatókönyve. Hozzá tartozik, hogy senki nem hitt benne, az gondolták, hogy ez egy belterjes, legfeljebb a szakmát érdeklő alkotás lesz majd.
-2000-ben, amikor a Valami Amerika készült, a céges filmszponzoráció viszonylag általános dolognak számított. Ez az az időszak, amikor nagyon durván és a néző számára sokszor taszítóan jelentek meg a filmekben a támogatók logói vagy termékei.
A 160 millió forintos költségvetésből közel 50 milliót a szponzorok adtak. Ekkor az első filmnél én sem nagyon tehettem mást, de próbáltam finoman elhelyezni ezeket a kötelező elemeket. A munka elején semmi állami pénzt nem kaptam, saját pénzem, meg a szponzorok támogatásai alapján készítettem el az első draft változatot, és miután ezt az illetékesek látták, akkor már állami pénz is rendelkezésemre állt. A második résznél a szponzori megjelenést már kimaradt jelenetekként a film végére tettem. Ezt a megoldást a harmadik résznél is alkalmazzuk, így mentesülünk a direkt product placementtől, a közvetlen termékelhelyezéstől.
-Az első filmekben számos akkor még fiatal és kevésbé ismert színésszel dolgozott. Honnan ismerte őket?
Akkoriban nem voltak igazi fiatal sztárok, a kereskedelmi tévék is csak két éve indultak, alig készült tévéjáték vagy közönségfilm. Én a legjobbakat akartam az egyes szerepekre, ezért castingoltam, és nagy színházlátogató lévén tudtam, hogy kiket akarok majd kipróbálni. A Valami Amerika nem indult egyébként valami jól, az első héten nem sokan váltottak rá jegyet. Aztán a suttogópropaganda segítségével a második héten mégis felpörögtek az események, az emberek egymásnak mondták, hogy ezt mindenképp nézd meg, mert annyira vicces.
-A rendszerváltás óta készített magyar filmek közül még mindig a Miniszter félrelép az első a maga 662 000-es nézőszámával, de a különböző toplistákban az első 10 között négy filmje is szerepel. Az első filmje nagy közönségsiker lett, ennek ellenére a második Valami Amerikára mégis nehéz volt összeszedni a pénzt. Miért?
A harmadiknál is piszok nehéz volt a dolgom. Hozzáteszem, a film, mint szponzorációs felület, nagyon rizikósnak számít. Egy brand számára sokkal biztonságosabb reklámfilmet készíttetni, hiszen annak minden mozzanatát felügyelni tudja. A nagy márkák erősen függenek az anyacégeiktől, akik általában semmi helyi rizikót nem szeretnének bevállalni. Legutóbb is, a Valami Amerika 3-nál kb. tíz megkeresett cégből egy bólintott rá a szponzori ajánlatomra.
-Egy többszáz millió forintos, nagyköltségvetésű film esetében hogy történik a rendezők díjazása?
A Filmalap szigorúan meghatározta a rendezői fizetés plafonját, ami független a film összköltségvetésétől. Az amerikai filmgyártás business alapú, ott a rendező díjazása függ az összbüdzsétől. A konkrét összegről nem beszélhetek, erre nem vagyok felhatalmazva. Csak annyit mondhatok, ha az elvégzett munkát tekintem és azt hónapokra lebontom, akkor havi fizetésként nem igazán kimagasló pénzt kap kézhez.
-Volt olyan, hogy bármelyik ön által készített film visszahozta az árát?
Nem. De a magyar piacon a megtérülés egyáltalán nem létezik. Az első két Valami Amerika akkor hozta volna vissza az árát, ha átlagosan 1,2-1,4 millió ember látta volna. A filmkészítés drága műfaj, a mozijegyek pedig relatíve még mindig olcsók, ráadásul a jegybevételek jelentős része a moziknál marad. A Kincsemet is számos országban megvették, de az egy-egy országjogból befolyó pénz viszonylag csekélynek mondható. Azokat a filmeket, amelyeket a magyar közönség körében blockbusternek lehet tekinteni, külföldön is multiplexekben kellene vetíteni, de oda általában a feliratos, sőt az USA-ban a szinkronos filmek szinte egyáltalán nem férnek be. Leginkább tévécsatornák vehetik meg ezeket az alkotásokat, viszont azzal sem lehet jelentős bevételre szert tenni. A DVD-kiadás az első filmnél üzletileg sikeres volt, ma már ez sem megy. Régen nem volt még szélessávú internet, nem lehetett torrentezni, ma, ahogy kikerül a film a mozikban, felteszik a YouTube-ra vagy kalóz oldalakra.
-Több tévésorozatban is rendezett epizódokat. Ezek mindegyike valamilyen külföldi, már egy egy adott országban sikerre vitt produkció adaptációja volt.
A Tea című sitcom általunk íródott, de a többi valóban adaptáció volt. A sorozatírás nagyon sajátos képességeket igényel és még Magyarországon nincsenek igazán jó szakemberek hozzá. Felnövőben van egy új generáció, amely már képes lesz erre. De sorozatot készíteni szintén kockázatos, és valljuk be, sok pénzbe is kerül. Ráadásul a televíziók a kicsi piac miatt ugyanúgy nehezen tudják kitermelni a befektetett pénzt, mint a nagyjátékfilmek esetében, és ezért kevésbé rizikóznak. A már sikereset mindig könnyebben bevállalják. Az HBO-n futott Társasjáték című sorozatunknál viszont maga az izraeli író is azt mondta, hogy jobb lett, mint az eredeti.
-Egy tévésorozat rendezése miben különbözik a hagyományos filmekétől?
Könnyen el tud veszni benne az ember, hiszen egyszerre nyolc-tíz részt kell átlátnia. Gazdasági okokból, a hatékony logisztika miatt egy adott helyszínen több epizódhoz is forgatunk jeleneteket, és ez meglehetősen megnehezíti a munkát. Sokkal nehezebb fejben tartani azt az ívet, amit egy adott szereplő a sorozat egésze alatt bejár. Tudni kell, hogy a legtöbb színész teljesen el van veszve egy sorozat forgatása alatt. A rendezőnek itt kell igazán karmesternek lennie. Ráadásul számos esetben több rendező is részt vesz a készítésben és ezért nagyon össze kell dolgozni, hogy a sorozat stílusán ezt ne lehessen észrevenni.
-Úgy tudom hogy néha egy-egy szerepet is elvállalt.
A Kontrollban Antal Nimród az összes rendező haverját szerepeltette, abban egy mentőst játszottam. A Valami Amerika egyben is szerepeltem, még eléggé az elején egy operatőrt játszottam és annyit mondtam: Most forgatunk vagy uzsonnaszünet? Mindig összeugrik a gyomrom, ha látom.
-Amikor az Ön neve szóba került, többen is azt mondták nekem hogy igen, Herendi Gábor olyan profi, aki tisztességes iparosmunkát végez. Mit gondol erről?
Általában azok mondják, akik irigyelnek, de nem mondom hogy jólesik, bár szerintem ez nem ciki dolog. Érzem, hogy ebben a megfogalmazásban van egyfajta degradáló elem, valami olyasmit sugall, hogy amit én csinálok, az távol esik a igazi művészettől. Én is tudnék művészfilmet készíteni, de bizonyos értelemben már nem merek, mert be lettem skatulyázva. Ha én csinálnék egy művészfilmet, pusztán azért, mert a nevem szerepelne rendezőként, mindenki lesajnálóan annyit mondana: jaj, nehogy már, mit görcsöl. Nem tagadom, hogy az én lelkületemhez a vígjátékok közelebb állnak, mivel alapjában véve vidám fickó vagyok, de állnék elébe egy olyan kísérletnek, hogy én csinálnék egy művész filmet, viszont egy művészfilm rendezőnek kellene vígjátékot rendezni. Szerintem a vígjátéknál a ritmus a legfontosabb és nem biztos, hogy ezt egy művészfilmeken edződött szemlélet képes lenne jól csinálni. Ez az iparos szóhasználatú minősítés régebben sokkal jobban fájt nekem, de a filmjeim sikerét semmivel nem cserélném fel. Meglátjuk mit hoz az élet?
-A magyar filmkésztésben a Vajna-féle rendszer miben hozott mást?
Amit Andy Vajna felállított, az egy európai viszonyokra átültett amerikai típusú stúdiórendszer. Soha ennyi pénz nem volt magyar filmre az elmúlt 30 évben és e tény miatt sok film készül. Mivel Magyarországon sok tehetséges filmkészítő él, akik jók a szakmájukban, ezért ennek meg is van az eredménye. Amiben az új rendszer nagyon jót lépett, az a forgatókönyvek terén történt meg. Régebben, ha valaki beadott egy forgatókönyvet, akkor azt egy az egyben elfogadták és aztán le is forgatták. A Filmalap ma egyfajta fejlesztője a forgatókönyveknek, az alkotóval közösen hozzák létre azokat, ami az elkészülő művekre nagyon jó hatást tesz. Ez a Kincsemnél is, meg a Valami Amerika 3 esetében is így volt. Script doctorok ők, és erre a feladatra jóképességű emberek lettek kijelölve. Ezzel nem találták fel a spanyolviaszt, hiszen régen az alkotóműhelyek is ezzel a módszerrel éltek. Ez a 90-es években eltűnt és mindenki amolyan one man showként kezelte a forgatókönyveket. A rendező megírta és bele is szeretett művébe, pedig mindig jó, ha van egy külső szemlélő.
-Önről azt tartják hogy nem agresszív típusú rendező, a forgatásokon nyugodt a légkör. Ez a kép miért alakult ki Önről?
Van egyfajta konfliktuskerülésem, ebben valószínűleg már nem fogok megváltozni. Én jó légkörben vagyok hatékony, jót tesz a kreativitásomnak, könnyebben jönnek az ötletek. Ezért magam körül is ilyen hangulatot próbálok teremteni. Szeretem, ha az alkotás folyamatában a többiek is jól érzik magukat. Mivel a forgatáson én vagyok a főnök, és ha a többiek azt látják rajtam, hogy magabiztosan tudom mit kell tenni, akkor megnyugszanak.
-Olvasva a Valami Amerika 3-hoz kapcsolódó eddig megjelent cikkeket, az a benyomása támad az embernek, mintha egy legendás osztályfőnök egy rendkívüli érettségi találkozóra hívta volna össze kedvenc osztályát. Kívülről úgy tűnik, hogy mindenki szívesen vett részt a munkában.
Ez már a második esetében is így történt. A színészek nagyon rettegnek, mert nem akarnak gyenge dologban részt venni, ami teljesen érthető. Az olvasópróba, amikor először olvassuk fel a forgatókönyvet, olyan mint a lakmuszpapír, sok mindent jelez a készülő műről. A mostaninál nagyon sokat nevettünk, ami kiváló kiindulópontot jelentett. Mindenkinek az volt az érzése hogy ezzel a harmadik résszel nem fogjuk lerombolni az eddigiek nimbuszát.
-Feleségem, miután megnézte a Valami Amerika 3 trailerét, azt mondta hogy ez sokkal nyersebb, naturálisabb lett mint az előző kettő. Azt az ígéretét hordozza magában, mintha az új filmben jobban érvényesülne az élet árnyoldala.
Ez a film is stilizált lesz, a figurák elrajzoltak lesznek benne. De a benne megjelenő szituációkat mégis elképzeltük a való életben. Célom volt, hogy semmilyen rózsaszín köd ne lengje át ezt az új produkciót. Kevesebb lesz benne a zene, inkább nevezhető akcióvígjátéknak.
-Mindegyik Valami Amerika az éppen a készítése időpontjában érvényes magyar Amerika-képet ábrázolja áttételesen. Az elsőben hazajön az amerikás magyar, a másodikban a szereplők eljutnak New Yorkba, a trailer alapján most mintha ismét változott volna az Amerika kép.
Ha a politikát kellene követnem, akkor most Oroszországba mentek volna a szereplők. A rendszerváltás után fellélegezhetttünk, jön a szabadság, itt Amerika lesz. Az amerikai álom, amit az eredeti címe is sugallt, elérhető közelségbe került. A második része már könnyen, szabadon ki lehetett menni a tengerentúlra. De amikor a forgatókönyveket írtam, ennek bemutatása nem volt részemről tudatos. Azt hiszem, bennem így rakódott le a világ. Az évek során én is megváltoztam, ahogy megváltozott az a világ is. Ha az érzéseim benne lennének a harmadik részben, nem vígjáték lenne..
