A demokrácia szövetének fonása mindig polgári házi feladatunk, ez talán most nagyobb teret kaphat.
A nap kommentárja: érdekes, releváns, szakmai vélemények mindennap a világról, ami körülvesz minket.
Feledy Botond, külpolitikai szakértő, a Partizán Heti Feledy külpolitikai hírlevelének szerzője
„Külpolitikában mostanra meztelen a magyar diplomácia. Ez tünete a társadalmi anómiának, ahogy annyi más frissen kibukott (bel- és külügyes) botrány is. Nincs mese, vissza kell építeni az emberi kapcsolatokat, a kisközösségeket, vagyis egy jól működő és reziliens demokrácia alapszöveteit.
A demokrácia szövetének fonása mindig polgári házi feladatunk, ez talán most nagyobb teret kaphat. Azokat a hibákat se követhetjük el, amelyeket már többször sikerült a rendszerváltás óta: ne várjuk, hogy felülről lefelé oldják meg a problémáinkat és kihívásainkat, sőt, annak kellene majd örülni, ha erre nincs mindenütt törekvés. A politika a nemzeti szinten tényleg csak azokat a döntéseket hozza meg, amelyek oda tartoznak, és végre érje oxigén a társadalmi döntéshozatal egyéb szintjeit is, polgármesterektől a civileken át a regionális gyermekvédelmi-közigazgatási csoportokig. Egyszóval meg lehet próbálni visszahozni a szubszidiaritás elvét a politikai közösségeink döntéseibe.” (Forrás: Heti Feledy hírlevél, április 8.)
Kontextus. Buda Péter nemzetbiztonsági elemző és volt nemzetbiztonsági főtiszt már korábban is beszélt arról, hogy felmerül, hogy a magyar külpolitikai stratégiát az orosz célkitűzésekhez igazították. A választás előtti kampányhajrában számos olyan hangfelvétel látott napvilágot, amely felveti, hogy a magyar külügy kiszolgálta az orosz érdekeket. Március végén kiderült, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon rendszeresen egyeztet Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel az uniós ülések szüneteiben az ott történtekről, majd további hangfelvételek is kikerültek.
Borítókép: J.D. Vance amerikai alelnök beszédet mond a magyar-amerikai barátság napja alkalmából rendezett nagygyûlésen az MTK Sportparkban 2026. április 7-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert