Válság? Hol?

  „Újra 36 óráznunk kell” – mondja Novotni Anna, a Hajdu alelnöke. Először fordul elő, hogy címlapsztorink alanya arról beszél, hogy mi történt már meg náluk (és nem arról, hogy adott […]

A Forbes 2019. szeptemberi címlapja

Bővebben

A divatipar technológiai forradalmával talán csak a bangladesi varrónők veszítenek

A Vogue-ban, a Cosmopolitanben és a Balmain kampányában szerepel, pedig nem is létezik: az ébenfekete bőrű, szoborszépségű Shudu a világ első digitális szupermodellje, de biztosan nem az utolsó. A divatvilágba is visszafordíthatatlanul betört a technológiai forradalom, algoritmusok terveznek személyre szabott kollekciókat, robotok veszik át a bangladesi varrónők helyét, szoftverek öltöztetik a modelleket, mesterséges intelligenciával bíró robotok segítik a dizájnerek munkáját. A fogyasztók állítólag csak nyerhetnek vele.

„Ez fantasztikus munka! Hihetetlen! A jövő elkezdődött!” „Micsoda gyönyörű bőr! Igazi istennő” – Lelkesednek Shudu Instagram-követői. A szupermodell akkor lett híres, amikor a Fenty Beauty – az énekesnő Rihanna kozmetikai cége – narancsszín árnyalatú rúzsát reklámozta. Ekkor még senki sem tudta, hogy a tökéletes bőrű, gazellatestű nő nem is létezik, hanem egy fiatal brit divatfotós, Cameron James-Wilson CGI-teremtménye, azaz egy 3D-ben extra élethűre rajzolt, mozgatható figura.

A fotós szenvedélyes gamer, és puszta kedvtelésből meglehetős gyakorlatra tett szert a DAZ3D nevű 3D modellező szoftver használatában, ezzel készítette el Shudu alakját. Az egész szórakozásnak indult, de hamar kiderült, hogy a számítógépes játékok világában már rég megszokott 3D-ben modellezett karakter az élő modellek köré kultuszt építő divatvilágban még különleges újdonságnak számít. És mint ilyen, remekül eladható. Némi vívódás után Cameron James-Wilson nyilvánosan is bevallotta, hogy Shudu nem igazi, és az őszinteség kifizetődőnek bizonyult: a világ első digitális szupermodellje 148 ezer Instagram-követőjének nagy részét már a coming-out után gyűjtötte össze.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Shudu (@shudu.gram) által megosztott bejegyzés,

A Shudu mögött álló cég, a The Diigitals a világ első digitális modellügynökségének nevezi magát. Honlapját nézegetve futurisztikus hangulatba kerül az ember: „Eltöröljük a határvonalat a valódi és a digitális között. […] Múzsánk, Shudu vezetésével a határtalan lehetőségek világába érkezünk.” A jövő divatvilágában amúgy még akár földönkívüli modellek is labdába rúghatnak majd, első képviselőjük már dolgozik is a The Diigitals ügynökségnek. Ő Galaxia, a kék bőrű, hegyes fülű, csábító tekintetű ufó, Cameron James-Wilson eddig legbizarrabb teremtménye.

A digitális modellek vonzereje már olyan nagy, hogy a Balmain kreatív igazgatója, Olivier Rousteing hármukat szerződtette is a divatházhoz. Az afrikai Shudu, az ázsiai Zhi és a francia Margot így hárman lettek a Balmain virtuális hadserege, akik valódi, megvásárolható Balmain-ruhákat viselnek a kampányban (lásd a nyitóképen). Ebben a CLO Virtual Fashion nevű koreai alapítású cég segített, amely a kuncsaftjai között tudhatja az Adidast, a Hugo Bosst, a Macy’st, a Louis Vuittont és a Disney-t is. A Cameron-James-Wilson által 3D-ben megalkotott modellek testére a CLO szoftverével igazították rá a Balmain ruháit. A szoftver egyenként modellezi a valódi ruhákat – a varrást, a rugalmasságot, az anyag esését –, így a 3D végeredmény pontosan olyan, mintha egy igazi modell igazi ruhákba bújt volna egy divatfotózáson.

Még több technológiai téma a Forbes Nextben! Már megtalálod az újságos standokon és megrendelheted online!

Igaz, a dolog többhetes, aprólékos munka eredménye. Ez egész pontosan úgy zajlik, hogy a Shudunak kiválasztott ruhákat – igazi ruhákat! – elviszik a CLO manhattani irodájába. Ott a 3D-dizájnerek pontosan lemérik és lemásolják a mintát, a varrásokat kívül-belül. Aztán a ruhák anyagából csíkokat vágnak ki. Megnézik, hogyan hajlik, hogyan nyúlik, és milyen nehéz, milyen sűrű a szövete. A mérési eredményeket betáplálják a programba, és már dolgozhatnak is vele. Végül Shudu méreteire igazítják a ruhát és kész. Ha a figurát mozgatják, a ruha ráncai, esése követik a teste mozgását. A helyszín pedig szabadon választható és változtatható.

A valódiságot már amúgy is régóta tágan értelmezik a divatvilágban. A magazinok címlapjára kerülő, végletekig retusált fotók néha nem is tűnnek sokkal igazibbnak, mint az eleve szoftverekkel készített avatárok. Már most is elterjedt a CGI használata a divatfotókon, elég csak a nagy webshopokra gondolni, ahol a modell ugyanazon képével különböző ruhákat mutatnak be. A fontos úgyis az, hogy amikor a végén a postás a csomagot hozza, igazi ruha legyen benne.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Shudu (@shudu.gram) által megosztott bejegyzés,

A 3D szimuláció felhasználási lehetőségei azonban ennél sokkal szélesebbek. A jövő vásárlói talán elvárják majd, hogy ha személyes avatárjukkal belépnek egy divatház virtuális üzletébe, online próbafülkékben állíthassanak össze szetteket maguknak. A virtuális tükörben rögtön láthatóvá válik, hogyan mutat rajtuk a kiválasztott darab. Az is lehet, hogy a divatház mesterséges intelligenciával bíró divattanácsadó robotokkal segíti majd a vásárlók döntését.

Amerika reménységei a robotvarrónők

És ezzel még messze nem ért véget a divatvilágot átformálni képes technológiai újdonságok sora. Az automatizáció például a gyártási folyamatot is forradalmasíthatja. Miközben ma még jórészt bangladesi varrodákban, néhány dollárért dolgozó varrónők tízezreinek kezei alatt készülnek a nyugati világban megvásárolt ruhák, az első fecske visszatért az USA-ba: Arkansasban nemrégen megnyílt az első olyan ruhagyár, ahol varrónők helyett robotok dolgoznak.

A nagy amerikai divatházak annak idején elsősorban a bérköltségek csökkentéséért költöztették a ruhagyártást ázsiai sweatshopokba, most viszont paradox módon egy kínai cég, az Adidasnak, a Reeboknak és az Armaninak is gyártó Tianyuan Garments Co. telepítette a gyárát Arkansasba, ahol pólók készülnek, 22 másodpercenként egy darab. A cég egy csapásra megspórolja így az elkészült áru visszautaztatását az amerikai üzletekbe, a robotok pedig lényegében lenullázzák a bérköltséget.

Az üzemben 330 robot dolgozik, és a szövet kiszabásától a varráson át a minőségellenőrzésig elvégzik a gyártási folyamat minden mozzanatát. Egyetlen ember hat robotot képes felügyelni.

A robotokat a Softwear Automation nevű atlantai cég tervezte. A varrás nehezen automatizálható folyamat, aprólékos, finom kézi munkáról van szó, nehezen kezelhető szöveteket kell megfelelően egymáshoz illeszteni és összevarrni, és erre a gépek – eddig – nem voltak igazán alkalmasak. A Softwear Automation Lowry névre keresztelt robotjai vákuum segítségével ragadják meg és emelik a helyére a textildarabokat, miközben a Sewbotok összevarrják őket. Munka közben másodpercenként ezer fotót készítenek, amelyeket a robotba épített szoftver elemez, hogy helyes öltés kerüljön helyes szögben a megfelelő helyre.

Ő itt Lowry (Fotó: Softwear Automation)

A Softwear Automation magasra tör. Kérdésünkre elmondták: tervük az, hogy három év múlva a Sewbotok százmillió pólót készítsenek el, mindet az USA-ban. Hét év múlva szeretnék elérni az egymilliárdos számot – ez az amerikai pólópiac harmada.

Mutasd meg, ki vagy, megtervezzük a ruhádat

A data science és a mesterséges intelligencia használata kezd beépülni a divatiparba. A divatcégek igyekeznek minimalizálni az új kollekciók eladhatóságával kapcsolatos kockázatot. Olyan világcégek mint a Ralph Lauren már évek óta használnak a klasszikus fókuszcsoportos vizsgálatok helyett prediktív analízisre képes szoftvereket, amelyek megmondják, várhatóan mely anyagok, szabásminták, színek – és persze árak – tetszenek majd leginkább vásárlóiknak. Az új kollekciók elkészítése ezzel gyorsabb és kevésbé kockázatos.

A Szilícium-völgyben székelő, és már tőzsdei céggé nőtt Stitch Fix divatcég algoritmusok segítségével elemzi az online rendelések után beérkező vásárlói visszajelzéseket, hogy megalkothassa a tökéletes ruhákat. A rendszer elemeire bontja az egyes darabokat – milyen például egy blúz ujja, derékvonala, díszítése –, és kiszámolja, mi tetszik a legtöbb embernek. Az algoritmusok ezzel előkészítik a terepet a Stitch Fix dizájner csapatának, akik tovább dolgozhatnak a kollekción.

Fotó: Stitch Fix

A cég ezzel a háttérrel személyre szabott stylistszolgáltatást kínál vásárlóinak. A vásárlók kitöltenek egy online kérdőívet, amely róluk és az ízlésükről szól, valamint megoszthatják a közösségimédia-profiljaikat is, például a Pinterest-fiókjukat. Ezek alapján a Stitch Fix kiválaszt és postáz nekik öt ruhadarabot, aztán újabb öt-öt 5-5 darabot akár havi rendszerességgel. Ami nem tetszik, vissza lehet küldeni.

Ez a különleges, a data science-t az élő stylistok kreativitásával ötvöző modell annyira bevált, hogy a Stitch Fixet 2011-ben megalapító Katrina Lake-et ma a Szilícium-völgy egyik legígéretesebb üzletasszonyának tartják. Még csak 35 éves, eddig ő legfiatalabb nő, aki a tőzsdére vitte cégét, amely ma már kétmilliárd dollárt ér, és 5800 embernek ad munkát.

De a fast fashion cégek, például a H&M is beépítette már eszköztárába az AI-t és a data science-t, hogy nagyobb pontossággal jelezhesse előre a gyorsan változó trendeket és a vásárlók ízlésének változásait. Míg korábban a világ összes H&M boltjában ugyanazt lehetett kapni, a világcég ma már a vásárlói igények alapján differenciálja kínálatát a világon működő több mint 4000 üzletében, ezzel igyekszik csökkenteni az eladhatatlan áru mennyiségét.

A divatdiktátorok kora lejárt

Ma úgy tűnik, hogy a jövő divatját a trendek pontos előrejelzése és az aprólékos személyre szabottság uralja majd. Az algoritmusok képesek lesznek ráérezni a trendekre, és a változásnak, a vásárlók akaratának megfelelő kollekciókat terveznek majd. Véget ér a divatguruk uralma: a tervezők, gyártók, stylistok nem diktálni fogják a trendeket, hanem – hátuk mögött az AI erejével – inkább kiszolgálni igyekszenek a közízlést.

(Fotó: Softwear Automation)

Emellett várhatóan felgyorsul, automatizálóik és hatékonyabbá válik majd a tervezési és gyártási folyamat. Erről a Softwear Automationnél határozott elképzelésekkel rendelkeznek, el is mondták a Forbesnak, hogyan látják a jövőt. A mai ellátási lánc szerintük túl hosszú. Távoli országokban bagóért dolgozó munkásoknál kezdődik, és a világ gazdagabb felén élő fogyasztóknál ér véget. „A folyamat nem transzparens, nem felelősségteljes, és nem is minden szereplőnek jövedelmező.” Ez a modell már nem tudja elég gyorsan kiszolgálni a mindig újabb és újabb kollekciókra éhes vásárlói réteg igényeit.

Az új gyártási technológiák lehetővé teszik, hogy a megrendelt, személyre szabott ruhadarabok a rendelés után készüljenek el, és hipergyorsasággal eljussanak gazdáikhoz. Nem lesznek többé feltorlódott, eladhatatlan, megsemmisítésre váró gigantikus raktárkészletek. A divatcégek az automatizálási folyamat végén rengeteget spórolnak majd ezzel, nem beszélve a környezetterhelés jelentős csökkenéséről.

A ruhaipar a világ egyik legszennyezőbb iparága. A Softwear Automationnél úgy számolnak, hogy egyetlen póló elkészítésének szén-dioxid-kibocsátását tíz százalékkal csökkenti pusztán az, hogy nem kell a fél világon átutaztatni, mire a vásárlóhoz ér. „És mivel a jövőben az árut meg sem termeljük, amíg meg nem rendeli valaki, visszafoghatjuk a pamuttermelést, a vizeket elszennyező poliészter felhasználását, spórolunk a szövet puhításához és festéséhez használt kemikáliákkal, és elkerülhetjük a felhalmozódott, divatjamúlt árucikkek elégetését.”

A divatvilág jövője tehát csillogónak ígérkezik. Az mondjuk egyelőre nem világos, hogy ebben a ragyogó jövőben hol találják majd meg helyüket a bangladesi varrónők.

A Forbes Nextet már megtalálod az újságos standokon és megrendelheted online

 

Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék.