A Vogue-ban, a Cosmopolitanben és a Balmain kampányában szerepel, pedig nem is létezik: az ébenfekete bőrű, szoborszépségű Shudu a világ első digitális szupermodellje, de biztosan nem az utolsó. A divatvilágba is visszafordíthatatlanul betört a technológiai forradalom, algoritmusok terveznek személyre szabott kollekciókat, robotok veszik át a bangladesi varrónők helyét, szoftverek öltöztetik a modelleket, mesterséges intelligenciával bíró robotok segítik a dizájnerek munkáját. A fogyasztók állítólag csak nyerhetnek vele.
„Ez fantasztikus munka! Hihetetlen! A jövő elkezdődött!” „Micsoda gyönyörű bőr! Igazi istennő” – Lelkesednek Shudu Instagram-követői. A szupermodell akkor lett híres, amikor a Fenty Beauty – az énekesnő Rihanna kozmetikai cége – narancsszín árnyalatú rúzsát reklámozta. Ekkor még senki sem tudta, hogy a tökéletes bőrű, gazellatestű nő nem is létezik, hanem egy fiatal brit divatfotós, Cameron James-Wilson CGI-teremtménye, azaz egy 3D-ben extra élethűre rajzolt, mozgatható figura.
A fotós szenvedélyes gamer, és puszta kedvtelésből meglehetős gyakorlatra tett szert a DAZ3D nevű 3D modellező szoftver használatában, ezzel készítette el Shudu alakját. Az egész szórakozásnak indult, de hamar kiderült, hogy a számítógépes játékok világában már rég megszokott 3D-ben modellezett karakter az élő modellek köré kultuszt építő divatvilágban még különleges újdonságnak számít. És mint ilyen, remekül eladható. Némi vívódás után Cameron James-Wilson nyilvánosan is bevallotta, hogy Shudu nem igazi, és az őszinteség kifizetődőnek bizonyult: a világ első digitális szupermodellje 148 ezer Instagram-követőjének nagy részét már a coming-out után gyűjtötte össze.
A Shudu mögött álló cég, a The Diigitals a világ első digitális modellügynökségének nevezi magát. Honlapját nézegetve futurisztikus hangulatba kerül az ember: „Eltöröljük a határvonalat a valódi és a digitális között. […] Múzsánk, Shudu vezetésével a határtalan lehetőségek világába érkezünk.” A jövő divatvilágában amúgy még akár földönkívüli modellek is labdába rúghatnak majd, első képviselőjük már dolgozik is a The Diigitals ügynökségnek. Ő Galaxia, a kék bőrű, hegyes fülű, csábító tekintetű ufó, Cameron James-Wilson eddig legbizarrabb teremtménye.
A digitális modellek vonzereje már olyan nagy, hogy a Balmain kreatív igazgatója, Olivier Rousteing hármukat szerződtette is a divatházhoz. Az afrikai Shudu, az ázsiai Zhi és a francia Margot így hárman lettek a Balmain virtuális hadserege, akik valódi, megvásárolható Balmain-ruhákat viselnek a kampányban (lásd a nyitóképen). Ebben a CLO Virtual Fashion nevű koreai alapítású cég segített, amely a kuncsaftjai között tudhatja az Adidast, a Hugo Bosst, a Macy’st, a Louis Vuittont és a Disney-t is. A Cameron-James-Wilson által 3D-ben megalkotott modellek testére a CLO szoftverével igazították rá a Balmain ruháit. A szoftver egyenként modellezi a valódi ruhákat – a varrást, a rugalmasságot, az anyag esését –, így a 3D végeredmény pontosan olyan, mintha egy igazi modell igazi ruhákba bújt volna egy divatfotózáson.
Még több technológiai téma a Forbes Nextben! Már megtalálod az újságos standokon és megrendelheted online!
Igaz, a dolog többhetes, aprólékos munka eredménye. Ez egész pontosan úgy zajlik, hogy a Shudunak kiválasztott ruhákat – igazi ruhákat! – elviszik a CLO manhattani irodájába. Ott a 3D-dizájnerek pontosan lemérik és lemásolják a mintát, a varrásokat kívül-belül. Aztán a ruhák anyagából csíkokat vágnak ki. Megnézik, hogyan hajlik, hogyan nyúlik, és milyen nehéz, milyen sűrű a szövete. A mérési eredményeket betáplálják a programba, és már dolgozhatnak is vele. Végül Shudu méreteire igazítják a ruhát és kész. Ha a figurát mozgatják, a ruha ráncai, esése követik a teste mozgását. A helyszín pedig szabadon választható és változtatható.
A valódiságot már amúgy is régóta tágan értelmezik a divatvilágban. A magazinok címlapjára kerülő, végletekig retusált fotók néha nem is tűnnek sokkal igazibbnak, mint az eleve szoftverekkel készített avatárok. Már most is elterjedt a CGI használata a divatfotókon, elég csak a nagy webshopokra gondolni, ahol a modell ugyanazon képével különböző ruhákat mutatnak be. A fontos úgyis az, hogy amikor a végén a postás a csomagot hozza, igazi ruha legyen benne.
A 3D szimuláció felhasználási lehetőségei azonban ennél sokkal szélesebbek. A jövő vásárlói talán elvárják majd, hogy ha személyes avatárjukkal belépnek egy divatház virtuális üzletébe, online próbafülkékben állíthassanak össze szetteket maguknak. A virtuális tükörben rögtön láthatóvá válik, hogyan mutat rajtuk a kiválasztott darab. Az is lehet, hogy a divatház mesterséges intelligenciával bíró divattanácsadó robotokkal segíti majd a vásárlók döntését.
Amerika reménységei a robotvarrónők
És ezzel még messze nem ért véget a divatvilágot átformálni képes technológiai újdonságok sora. Az automatizáció például a gyártási folyamatot is forradalmasíthatja. Miközben ma még jórészt bangladesi varrodákban, néhány dollárért dolgozó varrónők tízezreinek kezei alatt készülnek a nyugati világban megvásárolt ruhák, az első fecske visszatért az USA-ba: Arkansasban nemrégen megnyílt az első olyan ruhagyár, ahol varrónők helyett robotok dolgoznak.
A nagy amerikai divatházak annak idején elsősorban a bérköltségek csökkentéséért költöztették a ruhagyártást ázsiai sweatshopokba, most viszont paradox módon egy kínai cég, az Adidasnak, a Reeboknak és az Armaninak is gyártó Tianyuan Garments Co. telepítette a gyárát Arkansasba, ahol pólók készülnek, 22 másodpercenként egy darab. A cég egy csapásra megspórolja így az elkészült áru visszautaztatását az amerikai üzletekbe, a robotok pedig lényegében lenullázzák a bérköltséget.
Az üzemben 330 robot dolgozik, és a szövet kiszabásától a varráson át a minőségellenőrzésig elvégzik a gyártási folyamat minden mozzanatát. Egyetlen ember hat robotot képes felügyelni.
A robotokat a Softwear Automation nevű atlantai cég tervezte. A varrás nehezen automatizálható folyamat, aprólékos, finom kézi munkáról van szó, nehezen kezelhető szöveteket kell megfelelően egymáshoz illeszteni és összevarrni, és erre a gépek – eddig – nem voltak igazán alkalmasak. A Softwear Automation Lowry névre keresztelt robotjai vákuum segítségével ragadják meg és emelik a helyére a textildarabokat, miközben a Sewbotok összevarrják őket. Munka közben másodpercenként ezer fotót készítenek, amelyeket a robotba épített szoftver elemez, hogy helyes öltés kerüljön helyes szögben a megfelelő helyre.
Ő itt Lowry (Fotó: Softwear Automation)
A Softwear Automation magasra tör. Kérdésünkre elmondták: tervük az, hogy három év múlva a Sewbotok százmillió pólót készítsenek el, mindet az USA-ban. Hét év múlva szeretnék elérni az egymilliárdos számot – ez az amerikai pólópiac harmada.
Mutasd meg, ki vagy, megtervezzük a ruhádat
A data science és a mesterséges intelligencia használata kezd beépülni a divatiparba. A divatcégek igyekeznek minimalizálni az új kollekciók eladhatóságával kapcsolatos kockázatot. Olyan világcégek mint a Ralph Lauren már évek óta használnak a klasszikus fókuszcsoportos vizsgálatok helyett prediktív analízisre képes szoftvereket, amelyek megmondják, várhatóan mely anyagok, szabásminták, színek – és persze árak – tetszenek majd leginkább vásárlóiknak. Az új kollekciók elkészítése ezzel gyorsabb és kevésbé kockázatos.
A Szilícium-völgyben székelő, és már tőzsdei céggé nőtt Stitch Fix divatcég algoritmusok segítségével elemzi az online rendelések után beérkező vásárlói visszajelzéseket, hogy megalkothassa a tökéletes ruhákat. A rendszer elemeire bontja az egyes darabokat – milyen például egy blúz ujja, derékvonala, díszítése –, és kiszámolja, mi tetszik a legtöbb embernek. Az algoritmusok ezzel előkészítik a terepet a Stitch Fix dizájner csapatának, akik tovább dolgozhatnak a kollekción.
Fotó: Stitch Fix
A cég ezzel a háttérrel személyre szabott stylistszolgáltatást kínál vásárlóinak. A vásárlók kitöltenek egy online kérdőívet, amely róluk és az ízlésükről szól, valamint megoszthatják a közösségimédia-profiljaikat is, például a Pinterest-fiókjukat. Ezek alapján a Stitch Fix kiválaszt és postáz nekik öt ruhadarabot, aztán újabb öt-öt 5-5 darabot akár havi rendszerességgel. Ami nem tetszik, vissza lehet küldeni.
Ez a különleges, a data science-t az élő stylistok kreativitásával ötvöző modell annyira bevált, hogy a Stitch Fixet 2011-ben megalapító Katrina Lake-et ma a Szilícium-völgy egyik legígéretesebb üzletasszonyának tartják. Még csak 35 éves, eddig ő legfiatalabb nő, aki a tőzsdére vitte cégét, amely ma már kétmilliárd dollárt ér, és 5800 embernek ad munkát.
De a fast fashion cégek, például a H&M is beépítette már eszköztárába az AI-t és a data science-t, hogy nagyobb pontossággal jelezhesse előre a gyorsan változó trendeket és a vásárlók ízlésének változásait. Míg korábban a világ összes H&M boltjában ugyanazt lehetett kapni, a világcég ma már a vásárlói igények alapján differenciálja kínálatát a világon működő több mint 4000 üzletében, ezzel igyekszik csökkenteni az eladhatatlan áru mennyiségét.
A divatdiktátorok kora lejárt
Ma úgy tűnik, hogy a jövő divatját a trendek pontos előrejelzése és az aprólékos személyre szabottság uralja majd. Az algoritmusok képesek lesznek ráérezni a trendekre, és a változásnak, a vásárlók akaratának megfelelő kollekciókat terveznek majd. Véget ér a divatguruk uralma: a tervezők, gyártók, stylistok nem diktálni fogják a trendeket, hanem – hátuk mögött az AI erejével – inkább kiszolgálni igyekszenek a közízlést.
(Fotó: Softwear Automation)
Emellett várhatóan felgyorsul, automatizálóik és hatékonyabbá válik majd a tervezési és gyártási folyamat. Erről a Softwear Automationnél határozott elképzelésekkel rendelkeznek, el is mondták a Forbesnak, hogyan látják a jövőt. A mai ellátási lánc szerintük túl hosszú. Távoli országokban bagóért dolgozó munkásoknál kezdődik, és a világ gazdagabb felén élő fogyasztóknál ér véget. „A folyamat nem transzparens, nem felelősségteljes, és nem is minden szereplőnek jövedelmező.” Ez a modell már nem tudja elég gyorsan kiszolgálni a mindig újabb és újabb kollekciókra éhes vásárlói réteg igényeit.
Az új gyártási technológiák lehetővé teszik, hogy a megrendelt, személyre szabott ruhadarabok a rendelés után készüljenek el, és hipergyorsasággal eljussanak gazdáikhoz. Nem lesznek többé feltorlódott, eladhatatlan, megsemmisítésre váró gigantikus raktárkészletek. A divatcégek az automatizálási folyamat végén rengeteget spórolnak majd ezzel, nem beszélve a környezetterhelés jelentős csökkenéséről.
A ruhaipar a világ egyik legszennyezőbb iparága. A Softwear Automationnél úgy számolnak, hogy egyetlen póló elkészítésének szén-dioxid-kibocsátását tíz százalékkal csökkenti pusztán az, hogy nem kell a fél világon átutaztatni, mire a vásárlóhoz ér. „És mivel a jövőben az árut meg sem termeljük, amíg meg nem rendeli valaki, visszafoghatjuk a pamuttermelést, a vizeket elszennyező poliészter felhasználását, spórolunk a szövet puhításához és festéséhez használt kemikáliákkal, és elkerülhetjük a felhalmozódott, divatjamúlt árucikkek elégetését.”
A divatvilág jövője tehát csillogónak ígérkezik. Az mondjuk egyelőre nem világos, hogy ebben a ragyogó jövőben hol találják majd meg helyüket a bangladesi varrónők.
A Forbes Nextet már megtalálod az újságos standokon és megrendelheted online!
