A cseh gazdagok magasan verik a magyar milliárdosokat, és egy év alatt még gazdagabbak lettek. A populista politikai formációt vezető Andrej Babis két héten belül miniszterelnök lehet.
A cseh milliárdosok listáját továbbra is Peter Kellner vezeti – derül ki cseh Forbes friss összegzéséből. Társlapunk munkatársai szerint Kellner vagyona 310 milliárd koronára rúg, ami forinba átszámolva egészen elképesztő összeg: 3596 milliárd forintnak felel meg. Ez több, mint tízszer akkora vagyon, mint amit tavaly Csányi Sándornak mutatott ki a magyar Forbes (a friss listát éppen most állítjuk össze, a novemberi számban fog megjelenni).
Kellner a PPF Holding keresztül komoly érdekeltségekkel rendelkezik a pénzügyi és a telekommunikációs szektorban. Vagyonát az 1990-es években alapozta meg a privatizációban, a pénzügyi szektorban tevékenykedett (a legnagyobb cseh biztosítótársaság került a kezébe a rendszerváltáskor). Ma Csehország legnagyobb mobilszolgáltatójának, az O2-nak a többségi része az övé, érdekelt a Polymetal bányaipari vállalatban és a 14 országban működő Home Credit-ben is. Korábban komoly energetikai portfólióval is rendelkezett, de ezen 4 évvel ezelőtt túladott.
Az 53 éves Kellner 14,4 milliárd dolláros vagyonával a régió leggazdagabb üzletembere, a világon a 105. legvagyonosabb.
A második helyen Andrej Babis áll 88 milliárd koronás vagyonnal (1060 milliárd forint), a vegy- és élelmiszeripari Agrofert holding tulajdonosa, az ANO nevű cseh párt alapítója, volt miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter. Jelenlegi állás szerint komoly esély van rá, hogy október végén populista politikai formációja kerüljön hatalomra Csehországban.
Ez nagyjából olyan, mintha Magyarországon komoly esélye lenne a választási győzelemre, mondjuk, Simicska Lajosnak.
Az ANO több mint 15 százalékponttal veri a legnagyobb riválisait is a legfrissebb közvéleménykutatások szerint. Babis azért is érdekes, mert az épp ellene hozott, ún. összeférhetetlenségi törvény miatt vagyonát két megbízotti alapban helyezte el – ugyanakkor egyértelmű, hogy az Agrofert őt gazdagítja. A cseh szerkesztőség ezért továbbra is úgy kalkulált, mint tavaly, amikor a régiós nagyvállalat még közvetlenül Babis nevén volt.
Andrej Babis hamarosan miniszterelnök lehet – a kampány tart. (A milliárdos a plakát bal oldalán látható.) Forrás: ANO / Facebook
A harmadik Radovan Vítek ingatlankereskedő lett 57 milliárd koronával (661 milliárd forint). Mindhárom vállalkozó vagyona emelkedett tavaly óta: Kellnerét akkor 255, Babisét 70, Vítekét pedig 51 milliárd koronára becsülte a Forbes.
A cseh Forbes 70-es listát közöl a milliárdosokról, akiknek összesített vagyona először lépte át a 1000 milliárd koronás határt (1039 milliárd korona az összvagyon). A listán 11 új szereplő van.
További érdekesség, hogy a 10 leggazdagabb között két IT-milliárdos is akad (az Avast alapítói), illetve, hogy a nemzetközi Forbes milliárdos listára hat cseh is fel fog kerülni jelen állás szerint, miközben magyar egy sincs a világ dollármilliárdosai között. (Csányi Sándor két éve fent volt a magyar szerkesztőség által Amerikába küldött kimutatás alapján, tavaly pedig épp hogy lekerült, a küszöb 1 milliárd dollár.)
Kellner és Babis szerepel a legnagyobb cseh filantrópok listáján is. Kellner tavaly – átszámítva – 1,3 milliárd forintot jótékonykodott el, míg a kormányfői szék várományosa, a szlovák származása miatt a csehet fura dialektusban beszélő Babis 1 milliárd forintnak megfelelő koronát adományozott jótékony célra.
A magyar milliárdos lista legfrissebb kiadása 2017 novemberében jelenik majd meg.