Kicsoda valójában Soros és mit akar?

Hogy nem ő lett az első és a második címlapunk, még 2013-ban, amikor indultunk, az érthető.  A magyar Forbes mégis induljon magyarországi arcokkal. De a harmadik, már simám lehetett volna, […]

Bővebben

A budapesti szoftvercég tarolt az üzleti élet Oscarján

Egy aranyat és két bronzot nyert az NNG az üzleti élet Oscarján.

Három díjjal ismerte el az International Business Awards 200 fős nemzetközi zsűrije az NNG Kft. egy fejlesztését, illetve marketing-, valamint belső kommunikációs teljesítményét. A 60 ország több mint 3 900 pályázója közül augusztus 10-én hirdettek nyerteseket.  Három évvel ezelőtt az NNG volt az első magyarországi vállalat, amely nyerni tudott ezen a rangos nemzetközi versenyen, akkor üzleti stratégiájával és növekedési eredményével.

Aranyat ért a Legjobb Sales Prezentációs Esemény kategóriában a cég speciális demószobájának japán bemutatókörútja. A 10 nap alatt 3 helyszínt érintő eseményen összesen 150 partner vett részt, ami nagyban hozzájárult az üzleti kapcsolatok felélénkítéséhez az egyébként nagyon zárt és külföldi cégektől védett japán piacon.

Bronzérmet nyert a vállalat rendhagyó, és egyben hagyományteremtő belső kommunikációs projektje, a programozók patrónusának, Szent Izidornak a napjára szervezett eseménye a Belső Kommunikációs kampányok kategóriájában. Az eseménysorozat a cég egyik alapértéke, a kíváncsiság köré épült, és számos, a programozók ízlésének és érdeklődésének megfelelő aktivitást vonultatott fel, például a munkatársak ősi IT-relikviáit bemutató múzeum megnyitását. A nagy napra a koronát a nemzetközileg elismert C++ programozó guru, Steve Meyers zártkörű előadása tette fel.

Szintén bronzot ért a Ford számára készített megoldás a Legjobb Szoftvertermék kategóriájában. Az NNG fejlesztette le azt az egy navigációs programot, amelyet az autóipari vállalat a világ hét régiójának 50 különböző országában tud mindenhol a speciális helyi igényekre szabni.

AZ NNG-ről már írtunk mi is. ITT.

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő