F1! Zsír!

Ritkábban csöng a telefonom, mint azt sokan gondolják, de ha hívnak, eléggé kiszámítható, hogy ki mit akar tőlem. A legtöbben be szeretnének kerülni az újságba, néhányan kimondva-kimondatlanul rögtön fel a címlapra. Ritka, de […]

Bővebben

3 rövid történet az idén 99 éves Bálint gazdától újrakezdésről, ragaszkodásról és egy kajszibarackfáról

Bálint György újságíróként lett mindenki Bálint gazdája. Természet iránti szeretetét a XX. század viharai sem tudták megtépázni, az oktatás a mai napig szívügye, melyet teljes alázattal végez. Hogy tudta megőrizni ezt? Mi a titka a jó gazdának? A teljes portré a márciusi lapszám mellékletében, a Forbes Gazdában!  

Az újrakezdésről:

(…) Amikor visszajöttem Mauthausenből (koncentrációs tábor Linztől keletre- a szerk), otthon senkit sem találtam, a házat kifosztották. Ott álltam az előző években a zsidótörvények miatt elvett földön. A zsidóságomról annyit megjegyeznék, hogy a családom teljesen asszimilált család volt, régen itt lehettek, egyik ősöm még a 48-as forradalomban is részt vett. Szóval a táblán az előző évben rozsot (Secale cereale) vetettek, de megkéstek az aratással, emiatt nagy volt a pergési veszteség, a szemek beleestek a földbe. Ezt árva vetésnek hívják és általában beszántják. De akkor nem volt valódi  gazdája ennek a területnek és amikor én hazaértem, akkor meglepve láttam, hogy egy szép rozstábla díszlik ott azon a húsz hektáron. Ott álltam én, az árva, aki elvesztette a családját, előttem meg az árva kelés. Ez a rozs tette lehetővé, hogy a gazdaságomat rendbe tudjam tenni. A rozs árából vettem két lovat meg lakhatóvá tettem a lakóházam, és így kezdődött az új életem. Olyan volt ez nekem, mint amikor a kincskereső egyszercsak rábukkan a kincsre. Itt éltünk aztán a feleségemmel és kisfiammal egészen 1948-ig. (…)

Fotók: The Orbital Strangers

Az életéről:

(…) A kertünkben látszik egy kivágott kajszibarackfa (Prunus armeniaca) törzsének a legalsó része. Azt a csonkot meghagytuk a földben, hogy majd valami virágcserepet rakunk rá. Mindig sokat nézegettem azt az öreg fát és azt mondogattam, hogy ez éppen olyan, mint én vagyok. Tele van elhalt, korhadó ágakkal, meg olyan hajtásokkal, amikre nincs szükség, tele van leváló kérgekkel, kisebb-nagyobb odvakkal, amik egyre csak korhadnak tovább, tele olyan kártevőkkel, amik az életét nehezebbé teszik. De azért egy kevés barackot mégis terem. Tavalyra olyan állapotba került, hogy elhatároztuk, kivágjuk. Amikor ez megtörtént, akkor én bejöttem a szobámba, leültem a fotelba és nem mertem kimenni. Napokig szomorú voltam miatta. (…)

A ragaszkodásról:

(…) Gyerekkoromban megpihentem egy szép kis völgyben és hát ott lefeküdtem a fűbe, a lovam zabláját előtte kivettem a szájából, hogy nyugodtan legelhessen és engem is békén hagyjon. Ekkor láttam meg ezt az égkékszínű virággal pompázó növénykét. Gyorsan hazamentem  és elővettem Jávorka Sándor Kis növényhatározóját és annak alapján azonosítottam, hogy ez a boglárkafélék családjába tartozó réti iszalag (Clematis integrifolia). Ezt a határozót még a munkaszolgálatba is magammal vittem, mert ez volt a legkedvesebb könyvem, és hát mi tagadás, nekem a növényekkel van a legbensőségesebb kapcsolatom. De egy keretlegény parancsára azt a Kis növényhatározót elégették. Ez volt akkor az utolsó magántulajdonom, amihez ragaszkodtam. Azóta se ragaszkodom semmihez igazán (…).

 

A teljes cikk a február 28-án megjelenő Forbes Gazda mellékletben olvasható, melyet a sima magazinhoz csomagolunk. Sok érdekes témát járunk benne körül, a klímaváltozástól kezdve a nem őshonos állatokat tartó és növényeket termesztő gazdákig. Lapozz bele!  

Olvasd el A magazin rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő