A volt III/III-as Horváth József alá új kutató érkezett a Szuverenitásvédelmi Hivatalba. Somkuti Bálintnak volt pár erős mondata.
Mi történt?
Milyen jó, hogy ’56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok
– mondta az Ukrajnát támogató nyugati országokról Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai elemző, az MCC volt kutatótanára pár hete az Ultrahang podcastjában (11:25-től van ez a rész), szúrta ki a Telex egyik olvasója.
A héten jelentették be, hogy Somkuti a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz tartozó Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet kutatója lett, főnöke Horváth József volt III/III-as titkosszolga. A kutatót a hivatal Facebook-oldalán megosztott videóban hidegfejű realistaként, a negyedik generációs posztmodern hadviselés magyar specialistájaként mutatták be, ő pedig azt ígérte, hogy Magyarországnak senki sem adhat mattot.
„Nyugaton mintha nem gondolnák végig azt, hogy a tetteiknek következményeik vannak, és a legtöbb esetben nem azok a következmények, amiket ők el akartak érni.”
– fogalmazott a kutató, és azt is bevallotta, hogy őt maximálisan felháborítja a nyugati világ Ukrajnával kapcsolatos kétszínű és aljas hozzáállása.
Somkuti szerint a Nyugat a saját hitelességét és szavahihetőségét ássa épp alá. Ha ugyanis valóban segíteni akarnának az ukránoknak, akkor lett volna rá lehetőség, például 2022 februárjában el kellett volna látni Ukrajnát komoly mennyiségű fegyverrel.
Ha pedig nem gondolják ezt komolyan, akkor Somkoti azt kéri a nyugati vezetőktől, hogy ne játszanak a világbékével.
„Ezek a kijelentések, ezek a cselekvési minták mindig arra visznek engem, hogy feltegyem a kérdést, hogy a Nyugat vajon mennyire gondolja komolyan ezt az egészet. És milyen jó, hogy ’56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok.”
– tette hozzá Somkuti.
Kontextus. Pár hete egy másik podcastban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója hozott ’56-os analógiát. Arról beszélt, hogy „pont ‘56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát”. Orbán Viktor később hibának nevezte Orbán Balázs mondatait, és a politikai igazgató is elnézést kért, ha valakit megbántott volna.