Közelebb kerül a magyar légvédelem az orosz-ukrán fronthoz. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a háború a legveszélyesebb szakaszába lépett.
Mi történt? Légtérvédelmi eszközök telepítését rendelte el az ország északkeleti, Ukrajnához legközelebb fekvő részébe Szalay-Bobrovniczky Kristóf – írta meg a Telex. A honvédelmi miniszter a Facebookon közzétett videójában ezt azzal indokolta, hogy „az orosz-ukrán háború kiterjedésének minden eddiginél nagyobb, a háború a legveszélyesebb szakaszába lépett”.
Kontextus. Szalay-Bobrovniczky érvelése alapján ennek oka az, hogy az ukránok megkapták az engedélyt a nyugati hatalmaktól, hogy a tőlük kapott nagy hatótávolságú fegyvereket oroszországi célpontok ellen is bevethessék, Oroszország pedig, legalábbis a miniszter megfogalmazása szerint „ezért” változtatott nukleáris doktrínáján.
Vlagyimir Putyin valóban csak azután hozta nyilvánosságra a doktrína módosítását, hogy az amerikai kormányzat engedélyezte a nagyobb hatótávolságú taktikai rakéták korlátozott bevetését orosz területen is, de egy ilyen lépés előkészítése hónapokig tart, jóval megelőzte az amerikai döntést.
A doktrína alapján „az Orosz Föderáció és szövetségesei elleni agresszió bármely nem atomhatalom részéről egy atomhatalom támogatásával” alapja lehet egy nukleáris csapásnak, ahogy a nem nukleáris eszközökkel, köztük drónokkal végrehajtott tömeges légitámadás is.
A doktrína aláírása a háború kezdete óta meglévő orosz nukleáris elrettentő (és dezinformációs) stratégia következő szintje lehet.
Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a NASAMS légvédelmi rakétarendszer átadásán a győri Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred laktanyájában 2023. október 26-án. MTI/Bodnár Boglárka